Eb 2024: 5/5 a franciáknak; korai góleső a hollandoktól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.07. 22:48
null
Francia gólöröm (Fotó: AFP)
Hollandia az első félidőben szerzett gólokkal 3–0-ra legyőzte Görögországot a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki játéknapján. A B-csoport másik mérkőzésén is a hazai csapat ünnepelhetett, a franciák Írország 2–0-s legyőzése után is százszázalékosak.

 

FRANCIAORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–0

A franciák megnyerték a megelőző négy selejtezőjüket, csoportelsőhöz méltón a kezdéstől irányították is a játékot az írek ellen, és a 19. percben Aurélien Tchouaméni jobblábas, 20 méteres lövésével meg is szerezték a vezetést. VIDEÓ ITT!

Néhány perccel később Olivier Giroud bokasérülés miatt cserét kért, Marcus Thuram állt be a helyére, akinek emlékezetes estéje lett: a második félidő elején, a 48. percben fordulásból, szép emeléssel megszerezte karrierje első válogatott gólját. VIDEÓ ITT!

A „kékek” a második félidőben is fölényben játszottak, ezt egy kapufával nyomatékosították, de azért kapusuknak, Mike Maignannak is akadt bravúrja. Újabb gól nem esett, a franciák öt meccs után is százszázalékosak.

HOLLANDIA–GÖRÖGORSZÁG 3–0

A hollandok – a Nemzetek Ligája-finálé miatt – csupán a harmadik mérkőzésüket játszották, és csak győzelemmel kalkulálhattak a már hatpontos görögök elleni meccsen. A 17. percben már vezettek is: bal oldali szöglet után a Denzel Dumfries lefejelte a labdát, és az őrizetlen Marten De Roon közelről a hálóba bombázott. VIDEÓ ITT!

A 31. percben jött a második: szép jobb oldali adogatás végén, Dumfries ívelése után Cody Gakpo mellre vette a labdát, majd mielőtt leesett volna, jobbal a rövid sarokba vágta. VIDEÓ ITT!

Még a szünet előtt jött a harmadik holland gól is, és a közvetlen előkészítő harmadszor is Dumfries volt: Gakpo, Dumfries összjáték után utóbbi jobbról beívelt, Wout Weghorst pedig előre vetődve a hálóba fejelt. VIDEÓ ITT!

A görögöknek egy félidejük maradt, hogy kozmetikázzanak az eredményen, ez nem sikerült nekik – oda a lépéselőnyük.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5.FORDULÓ
B-CSOPORT

Hollandia–Görögország 3–0 (3–0)
Eindhoven. G:
De Roon (17.), Gakpo (31.), Weghorst (39.)
Franciaország–Írország 2–0 (1–0)
Párizs. G:
Tchouaméni (19.), M. Thuram (48.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 5 5 11–0 +11 15
2. Hollandia 3 2 1 6–4 +2 6
3. Görögország 4 2 2 5–5 0 6
4. Írország 4 1 3 4–5 –1 3
5. Gibraltár 4 4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik