Eb 2024: Cristiano Ronaldo a 200. válogatott meccsét játszhatja!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 17:20
null
Cristiano Ronaldo kedden kétszázszoros válogatott lehet (Fotó: AFP)
Mivel Fernando Santosszal ellentétben Roberto Martínez számol vele, még gyarapíthatja címeres mezben lejátszott meccsei számát az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo.

Újabb hihetetlen mérföldkőhöz érkezik Cristiano Ronaldo: a portugál válogatott világklasszisa a szombati, Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőn (3–0) 199. alkalommal játszott hazája csapatában, így ha kedden pályára lép Izland ellen, 200-szoros válogatott lesz.

Elsőként érheti el a 200-as álomhatárt a világon: egyébként idén március 23-án lett világrekorder, amikor a Liechtenstein elleni Eb-selejtezőn 197. mérkőzésén viselte a címeres mezt, megelőzve az addigi első kuvaiti Bader Al-Mutavát.

Egy ideig erősen kérdéses volt, hogy elérheti-e ezt az álomhatárt, hiszen a tavalyi katari világbajnokságon a portugálok utolsó két mérkőzésén már a kispadra ültette Fernando Santos szövetségi kapitány, a csapat pedig már a negyeddöntőben elvérzett Marokkó ellen. Az akkor 37 éves Ronaldo elgondolkodott a visszavonuláson a válogatottól, klubszinten pedig lezárt egy korszakot, tulajdonképpen önként kilépett a világfutball vérkeringéséből azzal, hogy a Manchester Unitedből a szaúdi bajnokságba szerződött, nyilvánvalóan levezetni.

A portugálok új szövetségi kapitánya, a legutóbbi vb-n még a belga csapatot irányító Roberto Martínez azonban számolt vele. Tavasszal azt mondta, elkötelezettséget vár, és „Ronaldo óriási elkötelezettséget mutat a válogatott iránt, fontos alakja a csapatnak, és olyan tapasztalattal van felvértezve, amelyet át tud adni a fiataloknak.” Ennek jegyében épít is rá, szombaton is a pályán lehetett a bosnyákok ellen, méghozzá kezdőként, és végig a 90 perc során. Így mindenki arra számít, Izlandon elérhet a kerek számhoz az ötszörös aranylabdás.

Természetesen Roberto Martínezt is megkérdezték a várható 200. fellépés kapcsán.

„Egyedülálló játékos, amit az eddigi százkilencvenkilenc válogatottsága is bizonyít  – idézte a goal.com a portugálok szövetségi kapitányát a Bosznia-Hercegovina elleni meccs után, amelyen Ronaldo gólt nem szerzett, de a szakvezető szerint rendkívül hasznosan és jó mentalitással futballozott.  – A hozzáállása tökéletes volt, labda nélkül is rengeteget dolgozott, pontosan követte az utasításokat. Nagyon elégedett vagyok a mutatott játékával. Olyan játékos, aki mindig a legjobbat akarja a csapatának.” 

Cristiano Ronaldo 2003-ban, Kazahsztán ellen mutatkozott be a portugál nemzeti csapatban, amellyel 2016-ban Európa-bajnokságot, 2019-ben Nemzetek Ligáját, előzőleg 2004-ben Eb-ezüstérmet nyert, és amelynek nemcsak válogatottsági, hanem gólrekordere is eddigi 122 találatával, ami ugyancsak világrekord címeres mezben.

Igaz, az amerikai ESPN közölt a minap egy kattintásvadász cikket „Ronaldo az első labdarúgó, aki eléri a 200 válogatottságot? Tévedés!” címmel, amelyben kifejti, a férfiak között lehet, hogy csúcstartó, de összességében labdába sem rúghat ezzel a 200-zal, a nőket is beleszámítva csak a 26. helyen állna, s ezen a listán az első nyolc helyezettből hét amerikai.

Köszönjük, ESPN!

VÁLOGATOTTSÁGI ÖRÖKRANGSOR – TOP 5     
1. Cristiano Ronaldo (portugál, 2003–) 199
2. Bader Al-Mutava (kuvaiti, 2003–2022) 196
3. Soh Chin Ann (malajziai, 1969–1984) 195
4. Ahmed Hasszán (egyiptomi, 1995–2012) 184
5. Ahmed Mubarak (ománi, 2003–2019) 183

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ

J-CSOPORT
20.45:
Bosznia-Hercegovina–Luxemburg, Zenica
20.45: Izland–Portugália, Reykjavík (Tv: Spíler2)
20.45: Liechtenstein–Szlovákia, Vaduz

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 3 3 13–0 +13 9
2. Szlovákia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Luxemburg 3 1 1 1 2–6 –4 4
4. Bosznia-Hercegovina 3 1 2 3–5 –2 3
5. Izland 3 1 2 8–5 +3 3
6. Liechtenstein 3 3 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik