Felkészülés: Anglia szenvedett, de nyert; Rooney már Owen előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 22:53
null
Rooney egy büntetővel döntött Norvégia ellen (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Norvégiát Wayne Rooney büntetőjével.

A szeptember 8-i, Svájc elleni Eb-selejtezőre készülő, Hart – Baines, Cahill, P. Jones, Stones – Sterling, Henderson, Wilshere, Oxlade-Chamberlain – Rooney, Sturridge kezdővel felálló angol válogatott a Wembleyben fogadta a H-csoportban az olaszok ellen egy nappal később kezdő norvég válogatottat.

Ahogy az várható volt, a vendégek azonnal „beparkolták a buszt" a kapu elé, és bár szinte folyamatosan támadtak az angolok, igazán nagy helyzetük így sem akadt a „háromoroszlánosoknak" egészen a 25. percig, ekkor a végig lelkesen futballozó Sterling pöccintette Sturridge elé a labdát – a liverpooli lökete csak egy hajszállal kerülte el a kaput.

Ezt követően is az angolok domináltak, de az első játékrészben már csak Wilshere esését, és a – jogosan – meg nem adott büntetőt lehetett feljegyezni.

A fordulás után is küzdöttek az angolok, és végül csak sikerült begyötörni a hőn áhított gólt, miután Elabdellaoui felvágta a középen meglépő Sterlinget, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A labda mögé a tizenegyesnél Wayne Rooney állt, a norvég kapus jó irányba vetődött, de a Manchester United csatára tökéletesen helyezte a labdát a jobb felsőbe (1–0).

WAYNE ROONEY BÜNTETŐJE

A „vörös ördögök" csatára ezzel a találattal megelőzte a válogatott góllövőlistáján Michael Owent, és már 41 gólnál jár a „háromoroszlánosok” mezében.

Az utolsó félóra a cserékről szólt, maradt az 1–0, és így Anglia bár nem játszott igazán jól, győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőkre.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Anglia–Norvégia 1–0 (Rooney 68., – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik