A HÉTVÉGE VESZTESE – Jenson Buttonnak valahogy semmi sem akart összejönni, a futam még el sem indult, a brit pilóta hétvégéje máris el volt szúrva. A McLaren versenyzője 100. versenyét futhatta volna a wokingi istálló autójával, a technika azonban közbeszólt, így már a rajtrácsra sem állhatott oda. Bár látva az autóját, lehet, így járt jobban…

Ez sem Button versenye volt… (Fotó: Twitter)

A LEGGYORSABB – Felipe Massa sem pont így tervezte a versenyt, a brazil a rajtrácson ragadt a kezdés után, de így sem unatkozott, hiszen a felvezetőkör végére sikerült „beröffenteni” az autóját, és mivel a hétvégén ő volt a leggyorsabb (335.8 km/h), legalább száguldozhatott egy sort. 

Szikra, szikra mindenhol (Fotó wtf1.co.uk)

A LEGSZIKRÁZÓBB VERSENY – A lámpafényt megszoktuk, ahogy a kései kezdőidőpontot is, de ez a tűzijáték a célegyenes végén még mindig mosolyt csal az arcunkra. Minden versenyre ilyen aszfaltot!

Katy Perry Bahreinben? Nem, ez csak az aszfalt!

A HÉTVÉGE „LEGMALDONADÓBB” JELENETE – Amikor azt gondolnánk, Pastor Maldonado már képtelen meglepni minket, a venezuelai mindig rárak egy lapáttal. A szokásos megcsúszások és botladozások mellett most a rajtnál alakított igazán nagyot PM13, akit egy kicsit megzavart Massa boxutcai startja, így elnézte a helyét, és rossz helyre állt be a rajtrácson...

A LEGMENŐBB MÉM – Naná, hogy Maldonadóhoz kapcsolódik a hétvége mémje is. Star Wars és F1? Ehhez nem kell kommentár…

Maldonado ennyire még nem tévedt el… (Fotó: Twitter)
A LEGTANÁCSTALANABB VERSENYZŐ – Nico Rosberg sem tudja igazán, mit szeretne. Az időmérőn arra panaszkodott a német, hogy Lewis Hamilton túlságosan lassú, és feltartotta, ezért nem tudott száguldozni.  A versenyen aztán érdekes módon már nem volt gondja a németnek csapattársa tempójával…

Túl gyors? Túl lassú? (Fotó: Twitter)

ENNYI, DOLGOZZÁTOK FEL – Lewis Hamiltont egész finoman a versenymérnöke megkérte, hogy egy picit gyorsuljon fel, ha nyerni akar, erre pedig ez a válasz érkezett: „Ennyit bír az autó, nem tudok gyorsabban menni!”

HA AZ AUTÓ NEM MEGY, KOMMENTÁLJ – Jenson Button egészen zseniális, a brit, miután realizálta, hogy esélye sincs vasárnap versenyezni, fogta magát, lehuppant a Twitter elé, és elkezdte élőben közvetíteni a közösségi oldalon a bahreini futamot. Végül is, gyakorolni kell, nagy valószínűséggel a nyugdíjazása után úgyis a kommentátori székben kap helyet Button.

Button szakmát váltott (Fotó: Twitter)

REPÜL AZ IDŐ – Sebastian Vettel napra pontosan hat évvel ezelőtt ünnepelte első győzelmét a Red Bull pilótájaként. 2009-ben Kínában állhatott fel először a dobogó tetejére a német talpig kékben. Azóta nagyot fordult vele a világ.

2009. április 19. (Fotó: Twitter)

EZT ELRONTOTTUK, HAJRÁ! – „Hova lett az előnyöm?” – kérdezte Hamilton idegesen. „Lewis, sajnáljuk, ezt a kerékcserét kicsit elrontottuk, sokkal lassabbak voltunk, mint terveztük… Ez van, hajrá!” – hallatszott a válasz a Mercedes csapatrádióján. Ki ne szeretne ilyen üzenetet kapni?

A LEGMENŐBB ÖTLET – A WTF1 lelkes szerkesztőinek fejéből pattant ki a zseniális ötlet, miszerint ideje lenne megtartani az „F1-es Éhezők viadalát”. A képlet egyszerű, minden autó Renault-motort kap, aki pedig utolsóként versenyben marad, nyer!

Renault-motort mindenkinek (Fotó: WTF1)

HALLOTTÁTOK? NEM? ÉN SEM… – A második helyen befutó Kimi Räikkönen nagyszerűen versenyzett Bahreinben, nem keveset vezetett is, ám a finn dolgát nem egyszerűsítette le, hogy egy szót sem hallott abból, amit a csapata a fülébe szeretett volna „súgni”. Ha nem felelnek, azért beszél Räikkönen magában is: „Elegem van ezekből az emberekből. Nem tudják, mit jelent a kék zászló?”

„IDIÓTA!” – Maradjunk még egy pillanatra a rádióknál, Hülkenberg ugyanis a hétvége legmorcosabb rádióüzenetét továbbította, miután összeért Ericssonnal. „Ez az idióta úgy vezet, mint egy őrült. Láttátok? Majdnem belém jött…” – bukott ki a német.

Egy újabb „borzalmas” nap… (Fotó: Twitter)

ILYEN A SZERENCSÉJE – Kimi Räikkönen a 2013-as Dél-koreai Nagydíj óta először állhatott dobogóra F1-es futamon, a finn legnagyobb bánatára azonban Bahreinben a pódiumon csak rózsavíz jár, alkohol nem…

REKORD, DE LEHETNE JOBB – Kiminek ez volt a hetedik bahreini dobogója, ami a legtöbb a verseny történetében. Ám egyszer sem nyert itt, négyszer lett 2., háromszor 3.

RENAULTŰZIJÁTÉK – A kínjában jópofa Christian Horner Ricciardo célba éréséről: „A tűzijátékot befejezték, szóval a motorunk is úgy érezte, ideje leállni. Három motort fogyasztottunk el négy versenyen…”

A LEGGYORSABB KÖRÖK LISTÁJA
1. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.311 átlag: 202.294 km/ó 42. kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:36.624 0.313 mp h. 38.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.326 1.015 36.
4. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:37.665 1.354 43.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.857 1.546 38.
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:38.095 1.784 16.
7. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:38.216 1.905 43.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:38.338 2.027 39.
9. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:38.422 2.111 27.
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.653 2.342 40.
11. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:38.725 2.414 36.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:38.948 2.637 53.
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.992 2.681 38.
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.094 2.783 12.
15. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:39.161 2.850 34.
16. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:39.607 3.296 32.
17. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:40.651 4.340 13.
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:41.759 5.448 36.
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:42.033 5.722 36.
A VB ÁLLÁSA
  GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 3 4 4 93
2. Nico Rosberg 4 4 66
3. Sebastian Vettel 1 3 4 65
4. Kimi Räikkönen 1 3 42
5. Felipe Massa 4 31
6. Valtteri Bottas 3 30
7. Daniel Ricciardo 4 19
8. Felipe Nasr 2 14
9. Romain Grosjean 2 12
10. Nico Hülkenberg 1 6
10. Max Verstappen 1 6
12. Carlos Sainz Jr. 2 6
13. Sergio Pérez 2 5
13. Marcus Ericsson 2 5
15. Danyiil Kvjat 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 159
2. Ferrari 107
3. Williams-Mercedes 61
4. Red Bull-Renault 23
5. Sauber-Ferrari 19
6. Lotus-Mercedes 12
7. Toro Rosso-Renault 12
8. Force India-Mercedes 11