Rosberg hozta a hazait, Hamilton nagyot mentett, Massa fejre állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.20. 13:43
null
Massa nagyot bukott a rajtnál a Magnussennel történő koccanás után (Fotók: Action Images)
A Formula–1-es Német Nagydíjat Nico Rosberg nyerte meg hatalmas fölénnyel, a második a Williams-Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas lett, míg a harmadik helyre Rosberg csapattársa, a 20. helyről rajtoló Lewis Hamilton futott be. A két Mercedes-pilóta között 14 pont a különbség a vb-pontversenyben a német javára.

 

Nico Rosberg hozta a kötelezőt, a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Német Nagydíjat, ami azért volt elvárás vele szemben, mert csapattársa, Lewis Hamilton csak a 20. helyről rajtolt, és a harmadik helyig tudta felverekedni magát.

Az egyetlen pillanat, amely veszélybe sodorhatta volna Rosberg győzelmét, Adrian Sutil megpördülése volt a célegyenesben – a Sauber a pálya közepén állt le, és ha beküldték volna a biztonsági autót 15-16 körrel a vége előtt, a friss gumikon Bottas és Alonso mögött, a 4. helyen száguldó Hamilton közel kerülhetett volna hozzá. Ám a safety car a boxban maradt, a bátor német pályabírók az ideális íven keresztülfutva eltolták a Saubert a veszélyes helyről. Az eset még biztosan nagy visszhangot kelt a brit sajtóban…

Rosberg persze semmit sem tehet arról, hogy hagyták száguldani a győzelem felé, s az sem biztos, hogy Hamilton meg tudta volna előzni Bottast, akit az utolsó nyolc körben hiába támadott, a Williams magas végsebessége miatt egyszer sem volt valós esélye az előzésre.

A harmadik helyezés így is hatalmas mentés Hamiltontól, főleg az után, hogy első légterelőjét eltörte fél távnál, és úgy versenyzett. A hátránya 14 pont a Magyar Nagydíj előtt, és ha valahol, a Hungaroringen ő az esélyes a Mercedesnél – eddig négyszer nyert nálunk, ennyiszer sehol máshol sem diadalmaskodott.

Bottas zsinórban a harmadik versenyén állt fel a dobogóra, az ausztriai harmadik és a brit második hely után ismét második lett – a Hungaroring neki is nagyon fekszik.

A negyedik helyezés Sebastian Vettelé lett, mögötte Fernando Alonso ért célba, miután hatalmas csatában megelőzte Daniel Ricciardót, a verseny egyik hősét, aki a rajtnál Kevin Magnussen és Felipe Massa ütközése miatt a mezőny hátsó részébe esett vissza, és Hamiltonnal együtt verekedte fel magát az élmezőnybe.

A fejre álló Massával szemben Magnussen folytatni tudta a futamot, és kettős pontszerzéshez segítette a McLarent – a Force India is dupla pontszerzést ünnepelhetett.

A balesetét épségben megúszó Massa mellett Danyiil Kvjat kiesése volt látványos, a Toro Rossója lángolt, amikor kiugrott belőle.

Folytatás a Hungaroringen egy hét múlva.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETIK EL!

NÉMET NAGYDÍJ (67 kör, 306.458 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes1:33:42.914
2. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 20.789 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.530 mp h.
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 44.014 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 52.467 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 52.549 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:04.178 p h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.711 p h.
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1 kör h.
12. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1 kör h.
16. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 2 kör h.
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
18. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTÁK
megtett körök
Adrian Sutil
német
Sauber-Ferrari
47
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 44
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 26
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 0
Leggyorsabb kör: Hamilton (53. kör) 1:19.908
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 9 9 190
2. Lewis Hamilton 5 8 8 176
3. Daniel Ricciardo 1 4 8 106
4. Fernando Alonso 1 10 97
5. Valtteri Bottas 3 9 91
6. Sebastian Vettel 2 7 82
7. Nico Hülkenberg 10 69
8. Jenson Button 1 6 59
9. Kevin Magnussen 1 7 37
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 6 29
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 366
2. Red Bull-Renault 188
3. Williams-Mercedes 121
4. Ferrari 116
5. Force India-Mercedes 98
6. McLaren-Mercedes 96
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM

Rosberg 20 másodperces előnnyel megnyerte a Német Nagydíjat, Bottas a Brit Nagydíj után ismét 2. lett, Hamilton a 20. helyről indulva a 3. helyen ért célba Vettel, Alonso, Ricciardo, Hülkenberg, Button, Magnussen és Pérez előtt.

Enyhe eső érkezik a Ferrari szerint az utolsó körökre. Hamilton továbbra sem tudja támadni Bottast.

Alonso a 63. körben hatalmas csata után megelőzte Ricciardót, de Hamilton nem bír Bottasszal, aki a Williams nagy végsebességét kihasználva védekezik.

Ricciardo nagyszerű védekezéssel tartja maga mögött Alonsót, aki így nem tud Vettel után eredni a Ferrarival.

Hamiltont „ráuszították” Bottasra, akinél körönként 2 másodperccel gyorsabb, és az 58. körben 2.4 másodperc a lemaradása.

„Briliáns stratégia a Ferraritól" – írta Flavio Briatore a Twitterre.

Az 57. körben Ricciardo és Alonso is elhúzott Button mellett.

Hamilton körönként négy másodperccel gyorsabb Alonsónál, kettő és féllel Bottasnál. Alonsónál csak Bianchi és Kobajasi lassabb a mezőnyből. Az 55. kör végén ki is ment a boxba a kétszeres világbajnok. Button és Ricciardo mögé, a 7. helyre jött vissza.

Hamilton az 50. körben új gumikat kapott, Vettel elé, Alonso mögé jött vissza. A spanyol továbbra is a pályán. Sutil autója is a pálya közepén, nem jön a biztonsági autó – veszélyes jelenetek, az íven is át kellett futniuk a biztonsági embereknek. Erről még beszélni fognak…

Vettel a 49. körben simán megelőzte Buttont, Hamilton szintén elment Alonso mellett. Sutil keresztbe állt a célegyenesben a pálya közepén a Sauberrel.

Rosberggel közölték, hogy nem lesz eső a versenyen. Hamilton közben utolérte Alonsót, aki leszakadt Bottasról. 20 körrel a vége előtt Rosberg, Bottas, Alonso, Hamilton, Button, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Magnussen, Räikkönen a sorrend.

Vettel a 45. körben ki is állt Bottas és Alonso mögül, megpróbál a Ferrari elé kerülni. Kvjat Toro Rossója közben kigyulladt, az orosz kipattant az autóból. Nagyon mérges – Patrick Dempsey színész a boxban pedig éhes, uzsonna közben nézi a versenyt a paddockban.

Egy körrel később Hamilton is szervizelt, szuperlágy gumikat kapott. Ezekkel nehéz lesz végigmenni – mérnöke szerint, ha jól bánik a gumikkal, 13 körre jó lehet.Hét másodpercre van a Bottas, Alonso, Vettel triótól, amely szorosan együtt autózik.

A 41. kör végén Rosberg is megkapta a lágy gumikat, amelyekkel a célig menne. Az élen maradt, Hamilton előtt.

Hamilton gyors a törött légterelővel, a csapat nem fogja kicserélni az orrkúpot a következő boxkiállásánál. Bottas a 40. kör végén cserélt kereket, lágy gumikat kapott, ezekkel teljesítené a hátralévő 27 kört.

Rosberg kézben tartotta a versenyt
Rosberg kézben tartotta a versenyt

A 36. kör végén Bottas 15 másodpercre volt Rosbergtől, Hamilton 17-re Hamiltontól. Vettel tapad Alonsóra, a 39. körben szinte egyszerre előzték meg Hülkenberget. Újra egymással csatáznak Silverstone után.

A 33. körben, azaz fél távnál Alonso kapott új gumikat. Egy körrel később Vettel és Räikkönen is szervizelt. A német Alonso elé jött vissza, a ferraris simán megelőzte, és feljött az 5. helyre.

Hamilton később megelőzte Buttont, törött légterelője ellenére ő a leggyorsabb a mezőnyben.

Hamilton a 29. körben simán elhúzott Ricciardo mellett a második DRS-zónában. Egy körrel később Hamilton Buttont érte utol, a korábbi mclarenes csapattárs nem volt olyan gáláns, mint Silverstone-ban. Hamilton túl heves manővere után a két autó összeért, a Mercedes első légterelőjének bal széle letörött.

Hamilton a 26. kör végén állt a boxba, újabb készlet lágy gumit kapott. Ricciardo mögé jött vissza a 8. helyre.Hamilton, ha nem fog esni, biztosan kétszer áll ki, kérdéses, hogy a többiek két- vagy háromkiállásos taktikán vannak-e. A Mercedes úgy számol, hogy három kiálláson.

A 24. körben Rosberg 11.6 másodperccel haladt Bottas előtt, aztán Hamilton, Vettel, Alonso, Hülkenberg, Button, Ricciardo, Magnussen, Vergne, Räikkönen és Pérez következett.

Bottas a 20. körben megelőzte Hamiltont, de az angolt megnyugtatta a mérnöke, hogy jól áll, ne aggódjon emiatt, kímélje a gumikat.

Hamiltonnal közölték, a 2. hely valóságban is az övé lehet – Bottas közölte, hogy szemerkél az eső. A kamerákon is látszanak az esőcseppek.

A 15. körben Rosberg és Bottas kapott új gumikat, a német az élen maradt, Hamilton a 2., de még nem volt a boxban.

A 14. körben Vettel és Hülkenberg szervizelt. Vettel Räikkönen mögé, Alosno elé jött vissza, a finnt ketten együtt előzték meg a hajtűkanyarban. A német maradt elöl. Vettel tovább bontotta Räikkönen első légterelőjét.

A 12. körben Alonso ment a boxba új gumikért, lágyakat kapott. Ezzel próbál Vettel és Bottas elé kerülni. A 13. körben Hamilton a hajtűkanyarban Räikkönent és Ricciardót is megelőzte. A Red Bullon kopnak a szuperlágy gumik, ezért sebezhetőbb. A Ferrari első légterelőjének oldalsó záró eleme le is repül, amikor Hamilton kicsit nekikoccant. A 13. kör végén Ricciardo a boxba hajtott, akárcsak Button.

A 11. körben Rosberg már 7.1 másodperces előnnyel vezetett. Ricciardo megelőzte Räikkönent, Hamilton is próbálkozott, de nem járt sikerrel.

Kvjat a 9. körben ajándékozott egy pozíciót Hamiltonéknak, a 8-as kanyarban kívülről próbálta megelőzni Pérezt, de kipördült.

A 7. körben Ricciardo és Hamilton is megelőzte Sutilt, a Sauber kissé nekikoccant a hajtűben a Mercedesnek. A Massa–Magnussen balesetben egyik pilótát sem találta hibásnak a sportfelügyelő testület, amelyben Tom Kristensen képviseli a korábbi pilótákat.

Hamilton az 5. körben feljött a 13. helyre, Ricciardót vette üldözőbe. A kör végén Rosberg 2.5 másodperccel meglógott Botttastól, Vettel és Alonso tapadt a Williamsre.

Ricciardo is rengeteget veszített a rajtnál, a bukótérbe sodródva kerülte ki az egyes kanyarban az ütközőket.

Az első körben a pályára hajtott a biztonsági autó
Az első körben a pályára hajtott a biztonsági autó

Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Hülkenberg, Button, Kvjat, Pérez, Räikkönen, Sutil, Vergne, Grosjean, Gutiérrez, Maldonado, Ricciardo, Chilton, Hamilton, Kobajasi, Bianchi, Ericsson, Magnuissen sorrendben indult újra a mezőny a 2. kör végén.

A visszajátszások alapján Massa ráhúzta az autóját Magnussenére, emiatt ütközött össze a két autó.

A rajtnál Rosberg simán megtartotta első helyét. Az első kanyarban Massa Magnussennel ütközött, a Williams felborult, majd padlóval felfelé csúszás után a kerekeire visszafordulva állt meg. A brazil kiszállt a kocsiból, pályán a biztonsági autó.

14.00 Räikkönen, Grosjean és Hamilton a lágy gumikon rajtol, a többiek szuperlágyakon.

ELŐZMÉNYEK

13.57 A lelátók (úgy, ahogy…) megteltek, a nézők a német zászló színeit tették ki koreográfiájukban a célegyenesbeli főtribünön.

13.55 Ha száraz marad a pálya, a versenyzők akkor is új körülményekkel ismerkedhetnek meg, hiszen az aszfalt hőmérséklete alacsonyabb, mint bármelyik edzésen, a gumik ilyen körülmények között teljesen másképp működnek. Kérdés, meddig kell a slick gumikon száguldani?

13.52 A betétprogram versenyei közül a délelőtti GP2-es versenyt zavarta meg eső, a többit száraz pályán rendezték meg.

13.50 Négy éve a foci-vb döntőjét követő versenyt a világbajnok országából származó pilóta, Alonso nyerte meg. Most Rosberg ünnepelhet győzelemmel.

13.47 Az FIA fél kettőkor azt írta, 10 százalék az eső esélye a verseny során, a legfrissebb jelentés szerint már 60 százalék. A radarképek (a pálya Frankfurt és Stuttgart között, a nyugati határ mellett fekszik) szerint az esőzóna közeledik a pálya felé.

Lukas Podolski a helyszínen szurkolt honfitársainak
Lukas Podolski a helyszínen szurkolt honfitársainak

13.44 A felhők alatt a levegő 26, az aszfalt 35 fokos. Hamilton eddig 14-szer rajtolt a 15. rajthelynél hátrábbról, és csak a 2009-es Brazil Nagydíjon állt dobogóra (a 17. helyről indulva 3. lett). Ám Juan Pablo Montoya a 2005-ös Német Nagydíjon a 20. helyről indulva a 2. helyen ért célba.

13.42 Mégis lesz, aki a boxból rajtol, Ericsson Caterhamjén éjszaka nem zárták le a plombát, így a svéd a parc ferme-szabályzat megszegése miatt a depóból rajtol, és a futam elején egy 10 másodperces stop-and-go büntetést is le kell töltenie.

13.37 Hamilton az időmérőn fékhiba miatt kicsúszott, a második szakaszban már nem vett részt, így a 16. helyen zárt. Gutiérrez büntetése miatt a 15. helyre került előre, de váltót kellett cserélni az autójában, ami öt rajthelyes veszteséggel járt, így végül Hamilton a 20. helyre került vissza. Szóba került az is, hogy a féktárcsa típusának kicserélése miatt a boxból kell indulnia (Hamilton nem a Carbon Industrie, hanem saját kérésére a Brembo féktárcsáját használta, de a hiba után a csapat a CI-re cserélte az övét is), de az FIA elismerte, hogy biztonsági okokból cserél, és így nem volt büntetés.

13.35 Bár két órával a verseny előtt a radarfelvételek alapján mindenki biztosra vette, hogy a rajt előtt elázik a hockenheimi pálya, a pálya felé tartó csapadékzóna lelassult, és a legfrissebb jelentések szerint csak a leintés után éri el a Német Nagydíj helyszínét.

NÉMET NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
16. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari
17. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
20.
Lewis Hamilton**
brit
Mercedes
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
22.
Marcus Ericsson*** svéd Caterham-Renault
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
**öt rajthelyes büntetés váltócsere miatt
***a parc ferme-szabályzat megszegése miatt a boxból rajtol

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik