F1: Meglepődtem, hogy Vettel nem védekezett jobban – Hamilton

Vágólapra másolva!
2017.10.23. 09:29
null
Hamilton továbbra is Vettel előtt, közel a világbajnoki cím (Fotó: AFP)
A magyar idő szerint vasárnap este rendezett Formula–1-es Amerikai Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton állítja, meglepően könnyen vissza tudta venni a vezetést Sebastian Vetteltől a futam korai szakaszában. 

 

Noha Hamilton indult az élről, a rajtot mégis a Ferrari német pilótája kapta el jobban, az első kanyar után az élre állt, és úgy festett, meg is tud lógni a Mercedes brit versenyzőjétől, ám a világbajnoki összesítést 66 pontos előnnyel vezető Hamilton hat kör után visszavette a vezetést.

„Az utóbbi időszak egyik legszórakoztatóbb nagydíja volt ez. Nem sikerült jól a startom, míg Sebastiannak igen. Ez azonban csak felpiszkált, mert tudtam, hogy itt aztán lehet előzni. Nagyszerű volt Sebbel harcolni, megközelíteni, rajtamaradni és DRS-távolságba kerülni. Erre vártam már egy ideje és ezt élveztem a leginkább a versenyben” – fogalmazott a futamgyőztes

„Amikor Sebastian jobban indult és otthagyott, azon gondolkodtam, most mi lesz, és hogy tán majd a bokszkiállásoknál elé tudunk kerülni. Ehhez képest viszonylag közel maradtam hozzá, aztán láttam, hogy elkezdi egyre keményebben nyomni neki, s mondtam magamban, hogy tönkre fogja vágni a gumijait, mert túl gyorsan megy be egyes kanyarokba – és pontosan ez történt. Túl sokat hibázott, blokkolta a kerekeit, elnyűtte a gumijait, és akkor már tudtam, hogy ez megvan, de azért meglepődtem, hogy nem védekezett többet, vagy jobban” – zárta szavait Lewis Hamilton, aki egy hét múlva a Mexikói Nagydíjon megszerezheti a negyedik világbajnoki címét, minden olyan kimenetel esetén, amely a futam leintése után számára minimum 50 pont előnyt biztosít Sebastian Vettel szemben a vb-pontversenyben.

A német a leintés utáni pezsgőzés során úgy tűnt, mint aki már beletörődött, hogy idén sem szerzi meg pályafutása ötödik világbajnoki címét, és ezt a hivatalos sajtótájékoztatón elmondottakból is le lehetett szűrni.

„A rajtom jó lett, mert sikerült elmennem Lewis mellett, de aztán nagyon hamar rám ragadt, nem tudtam lerázni, és rá kellett döbbennünk, hogy ma nem tudjuk tartani a tempóját, szóval számunkra csak a gratuláció maradt. A futam nagy részét igazából valahogy a senki földjén, légüres térben töltöttem, bár a vége azért izgalmasan alakult, amikor friss gumikra váltottunk, végül csak azt nyert bizonyítást, hogy ma nem érhettünk a Mercedesek nyomába” – mondta kissé elkedvetlenedve Vettel.

Fernando Alonso ismét csalódottan kénytelen elhagyni egy versenyhelyszínt, Austinban ugyanis megint lerobbant alatta a McLaren-Honda. Ugyanakkor a tempójával rendkívül elégedett.

„Nagyon boldog vagyok amiatt, ahogy a hétvége zajlott, már ami a saját tempómat illeti. Mesébe illő volt mind az időmérőn, mind a versenyen nyújtott teljesítményem” – kezdte elemzését Alonso.

„A világbajnoki összetett állás nem mutatja igazán, de valójában majdnem mindegy is számomra, hogy tizenkettedik vagy tizenhetedik vagyok a bajnokságban. Igaz, jóval feljebb kellene lennünk a listán. A motor egyszer csak erőt veszített, majd teljesen elromlott, nem is akartam elhinni” – fejezte ki csodálkozását a spanyol.

Japánban utolsóként rajtolok, a tizenötödik-tizenhatodik helyen versenyzek vele a büntetés miatt, és semmi sem történik, a motor tökéletesen fut az egész versenyen.Most meg hetedikként haladok, és persze bedöglik, ezt már tényleg el sem hiszem– tette hozzá Alonso, aki erősen valószínűsíti, hogy ez nemcsak ezt, hanem a következő nagydíját is tönkrevágja. –Úgy vélem, a motornak annyi, így Mexikóban ki kell cserélni, rögtön büntetéssel kezdek ott is. Reméljük, Brazíliában és Abu-Dzabiban már nem kell újat beszerelni.”

„Szinte biztos, hogy Mexikóban emiatt a végéről kell majd indulnom, és szinte lehetetlen lesz a pontszerzés. De még három verseny hátravan, meglátjuk, hogy legalább a másik kettőn sikerül-e pontot szerezni” – zárta nyilatkozatát Alonso.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 308.405 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:33:50.993
2. Sebastian Vettel német Ferrari 10.143 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 15.779 mp h.
4. Max Verstappen* holland Red Bull-TAG Heuer 16.768 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 34.967 mp h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:30.980 p h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:32.944 p h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Renault 1 kör h.
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
*5 másodperces időbüntetést kapott
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 24
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 14
Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 5
Nico Hülkenberg német Renault 3
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9 12 17 331
2. Sebastian Vettel 4 11 15 265
3. Valtteri Bottas 2 10 16 244
4. Daniel Ricciardo 1 9 13 192
5. Kimi Räikkönen 5 13 163
6. Max Verstappen 1 3 10 123
7. Sergio Pérez 14 86
8. Esteban Ocon 16 73
9. Carlos Sainz Jr. 10 54
10. Felipe Massa 11 36
11. Nico Hülkenberg 6 34
12. Lance Stroll 1 6 32
13. Romain Grosjean 8 28
14. Kevin Magnussen 4 15
15. Stoffel Vandoorne 3 13
16. Fernando Alonso 2 10
17. Jolyon Palmer 1 8
18. Pascal Wehrlein 2 5
19. Danyiil Kvjat 3 5
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 575
2. Ferrari 428
3. Red Bull-TAG Heuer 315
4. Force India-Mercedes 159
5. Williams-Mercedes 68
6. Toro Rosso-Renault 53
7. Renault 48
8. Haas-Ferrari 43
9. McLaren-Honda 23
10. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik