F1: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 13:53
null
Jenson Button kerek szemekkel ünnepelte első győzelmét a Hungaroringen (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 13. helyre az első esős Magyar Nagydíj került, amely Jenson Button hondás diadalát hozta 2006-ban.

A 2006-os idény Fernando Alonso és Michael Schumacher vb-csatájáról szólt. A spanyol 25 pontos előnyéből a Magyar Nagydíj előtt zsinórban három győzelemmel 14-et lefaragott a Ferrari német klasszisa. A feszültség a Hungaroringen már az időmérő előtt tapintható volt, hiszen Alonsót és Schumachert is megbüntették a pénteki, illetve a szombati szabadedzésen elkövetett vétségéért.

A kvalifikációra vonatkozó időbüntetés miatt vasárnap Schumacher a 11., Alonso a 15. rajtkockába állhatott fel, míg a Hondával az időmérőn biztató teljesítményt nyújtó Jenson Button motorcseréje miatt a 14. helyre került – a verseny már csak amiatt is izgalmasnak ígérkezett, mert ők a középmezőnyből indultak. Erre rátett egy lapáttal az időjárás, a verseny előtt esett az eső, ami miatt húsz évvel az első Magyar Nagydíj után végre esős F1-es futamot rendeztek a Hungaroringen.

A teljes 70-es listát elolvashatja 
a Nemzeti Sport magazin F1-es számában
A teljes 70-es listát elolvashatja a Nemzeti Sport magazin F1-es számában

A mezőny vizes pályán rajtolt, ami megkönnyítette a vb-aspiránsok feladatát, a 2. kör végén Schumacher a negyedik, Alonso az ötödik helyre jött fel. A Ferrari által használt Bridgestone-esőgumik szokatlanul rosszul tapadtak a vizes pályán, Alonso a 4. körben az 5-ös kanyar külső ívén előzte meg Schumachert, majd miután Kimi Räikkönen és Pedro de la Rosa kiállt előle a McLarennel a bokszba, a spanyol az élre állt. Schumacher küszködött az esőben, Alonso után Button is megelőzte a németet, aki Giancarlo Fisichella ellen védekezve ütközött a Renault olasz pilótájával, a depóba kényszerült, és nem sokkal később körhátrányba került.

Alonso hat kör alatt 14 másodperccel növelte előnyét a kerékcserén átesett Räikkönen előtt, mielőtt a finn a lekörözött Vitantonio Liuzziba rohanva kiesett. A biztonsági autó miatt Alonso 40 másodperces előnye szertefoszlott, Button jött fel mögé a második helyre. Mindeközben Schumacher a 8-9. hely környékén kullogott, de legalább visszavette a körét.

A verseny a 31. körben indult újra, ezután Alonso előbb elhúzott Buttontól, majd az angol felzárkózott rá, és a 46. körben kiállt új gumikért, hogy ezzel a spanyol „alá” vágjon. Alonso öt körrel később, előnyéből öt másodpercet veszítve állt ki, és eredt volna Button után, de a jobb hátsó kerekét rosszul rögzítették a Renault szerelői, így csak a második kanyarig jutott, s kiesett.

Alonso gyorsabb volt Schumachernél, de a német szerzett pontot a 2006-os Magyar Nagydíjon (Fotó: AFP)
Alonso gyorsabb volt Schumachernél, de a német szerzett pontot a 2006-os Magyar Nagydíjon (Fotó: AFP)

Button ezt követően zavartalanul száguldott az élen, de a verseny még tartogatott izgalmakat, hiszen Schumacher kockázatos taktikát választva a verseny hajrájában nem állt ki friss gumikért. Előbb feljött a második helyre, de a kopott gumikon képtelen volt levédekezni a riválisok támadásait – pedig többször levágta a sikánt is. Végül három körrel a leintés előtt kiesett, és csak annak köszönhetően szerzett pontot, hogy az élete első F1-es versenyét teljesítő Robert Kubicát túl könnyű BMW-je miatt kizárták a hetedik helyről.

ÖSSZEFOGLALÓ

A videó az elindítást követően a „Megtekintés a YouTube-on” szövegre kattintva érhető el.

„Elképesztő futam volt, ezért a pillanatért dolgoztam egész pályafutásom során. Mindent jól csinált a Honda, ez a győzelem teljesen megérdemelt volt, tudom, hogy mindenképpen megnyertem volna a futamot” – mondta a verseny után Button, aki szerint nem Alonso kiesésén múlt a győzelme. A spanyol persze másképp látta.

„Simán nyertem volna a végén a száraz pályán, de valami eltört a jobb hátsó keréknél. Mivel Michael is kiesett, nem nagy tragédia” – összegzett Alonso.

Button első győzelmét érte el, a Honda gyári csapatként ezt az egy sikerét aratta a 2000-es években. A japán gyártó motorjával legközelebb Max Verstappen nyert futamot 2019-ben Ausztriában.

Alonso előnye egy ponttal csökkent, az idény izgalmas hajrája végén megvédte címét. Schumachernek ez volt az utolsó valós esélye a nyolcadik világbajnoki címre, az idény végén – először – visszavonult.

21. MAGYAR NAGYDÍJ
2006. augusztus 6., Hungaroring
70 kör, a 18 futamos idény 13. versenye
1. rajtsor: Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) és Felipe Massa (Ferrari)
A dobogósok: 1. Jenson Button (Honda), 2. Pedro de la Rosa (McLaren-Mercedes), 3. Nick Heidfeld (BMW Sauber)
A versenyben vezettek:
Fernando Alonso (Renault) 34 kör (18–51.), Jenson Button 19 (52–70.), Kimi Räikkönen 17 (1–17.)

A TELJES FUTAMOT (EXTRA BELSŐ KAMERÁS FELVÉTELEKKEL) IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG

SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

14.: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata

15.: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör

EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban

17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg

19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt

20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik