F1: a pilótakeringő árnyékában Räikkönen hiányzott a sajtótájékoztatóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 20:36
null
(Räikkönen, karján fekete szalaggal – Marchionne előtt tisztelegve (Fotó: Földi Imre)
A megszokottakkal ellentétben nem négy, hanem három versenyző nézett szembe a média munkatársaival a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján. A hiányzó a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen volt, akit Sergio Marchionne szerdai halálhírét követően mentett fel az FIA a kötelezettség alól. A megjelentek eközben többnyire az idei pilótakeringővel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, de azt is megvitatták, melyik csapatfőnök diadalmaskodna egy kifejezetten nekik szervezett versenyen.

Sergio Marchionne szerdai halálhírét követően az FIA felmentette Kimi Räikkönent a csütörtöki, míg Maurizio Arrivabenét a pénteki sajtótájékoztatón való megjelenéstől. Mivel mindketten szerepeltek a résztvevők listáján, a finn távolmaradása folytán a mai eseményen csak három pilóta – Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Carlos Sainz Jr. – jelent meg.

Az év ezen szakaszában, főleg amikor a 20-ból csupán 4 versenyző – Lewis Hamilton, Bottas, Max Verstappen és Sebastian Vettel – rendelkezik a jövő évre is érvényes kontraktussal, nem meglepő, hogy a központi kérdést a pilótapiac szolgáltatta.

A nemrég felreppent hírek szerint Sergio Pérez a Haasnál, Lance Stroll a Force Indiánál, Sainz a McLarennél, míg Ocon a Renault-nál folytathatja, így igencsak sokat változhat a 2019-es pilótafelállás.

A találgatások kapcsán a Force India francia pilótája is megszólalt, aki elmondta, örül annak, hogy egyre többet beszélnek róla, hiszen az azt jelenti, jól végzi a munkáját.

33. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 27., PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
JÚLIUS 28., SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
JÚLIUS 29., VASÁRNAP
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 26., 15.10: Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10: Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10: Szingapúri Nagydíj

„Mindig jó, ha pletykálnak rólad, hiszen azt jelenti, az emberek figyelnek téged, és elégedettek a pályán mutatott teljesítményeddel. A magam részéről viszont szeretnék a saját munkámra koncentrálni, de az, hogy beszélnek rólam, mindenképpen azt mutatja, jó lehetőségek állnak előttem. Ha bármi történne, ti lennétek az elsők, akik értesülnek róla" – válaszolta sejtelemesen.

A Force India egyébként tavalyhoz képest hátrányban kezdte meg a szezont, az elmúlt 3 Grand Prix-ről azonban már kivétel nélkül kettős pontszerzéssel távozott. A gárda jelenleg az 5. helyet foglalja el a konstruktőrök bajnokságában, viszont hiába a jó széria, az alakulatok közelsége miatt semmi sem garantált.

„Idén nagyon szoros a középmezőny, így apró részletek dönthetnek a helyezésekről. Te csak annyit tehetsz, hogy minden alkalommal megpróbálod a lehető legtöbbet kihozni az autódból. Ha ezt nem teszed meg, akkor már az időmérő első szakaszában búcsút intesz, mint én Hockenheimben" – mutatott rá.

A francia ezt követően azt is elárulta, miért szereti a Magyar Nagydíjat.

„Mindig nagyon jó érzés Magyarországra érkezni, nagyon szeretem ezt a pályát, és sok rajongóim is van itt. A hétvégén pedig a pontszerzés lesz a cél, annak ellenére is, hogy ez nem tartozik a csapat legerősebb pályái közé, mivel én általában jól megyek itt" – magyarázta, és azt is elárulta, miként gondolkozik két év távlatában.

Ocon a rajongókkal:

Sahara Force India on Twitter

Autograph session - and @OconEsteban is Mr Popular! #HungarianGP https://t.co/xB2YqJaMW0

„Remélem, a világbajnoki címért harcolhatok" – vágta rá mosolyogva.

Egyelőre azonban kérdés, a versenyző melyik istállóval kerülhet a legközelebb az álom megvalósításához. A pletykák szerint a megjelölt időszakon belül már a Renault-nál tevékenykedhet, míg a francia gárdától Sainz távozhat. A spanyol pilóta elárulta, elsősorban nem rajta múlik, hol folytatja.

„Még semmi sem hivatalos. Az én szempontomból minden ugyanaz, már ami a Renault-hoz és a Red Bulhoz fűződő szerződésemet illeti. Amíg ők nem döntetnek, és Daniel Ricciardo nem ír alá, addig az én helyzetem sem fog változni. A célom, hogy olyan helyen legyek jövőre, ahol kényelmesen érzem magamat, és legalább két évre akarok tervezni. Most minden azon áll vagy bukik, mi történik a Red Bull és Ricciardo között. Csak azt követően tudok a menedzseri csapatommal bármilyen tárgyalásba is belekezdeni."

A spanyolt honfitársa, Fernando Alonso azon kijelentéséről is kérdezték, miszerint a kétszeres világbajnok minden márkatársát legyőzné. Ugyanis amennyiben igazak a mclarenes hírek, Sainznak jövőre Alonsót kellene lehagynia.

„Ezen még nem gondolkodtam, de kész vagyok mindenkit legyőzni a mezőnyből – jelentette ki határozottan. – A versenyszellemem és a magamba vetett bizalmam azt mondatja velem, bárkivel képes lennék felvenni a harcot. Igaz, a legnagyobb feladatot talán pont Alonso jelentené, ám készen állnék a csatára."

A pilótapiac mellett Bottas státusza is szóba került a Mercedesnél (Fotó: Földi Imre)
A pilótapiac mellett Bottas státusza is szóba került a Mercedesnél (Fotó: Földi Imre)

 

Míg a többieket a jövőjükről faggatták, addig Bottas a csapaton belüli helyzetéről beszélt. A finn egy héttel ezelőtt ugyanis másodszor már nem támadhatta meg az élen haladó márkatársát, így szóba került, ezek után előfordulhat-e egy, a 2017-es magyar versenyhez hasonló forgatókönyv, amikor Hamilton az utolsó körben visszaadta a finnek a harmadik pozíciót.

„Mindig nagyon éhes vagyok a sikerre, szóval mindig ez is a célom. Tény, amikor Vettel Németországban kicsúszott az élről, akkor én vettem át a vezetést, azonban az abroncsaim állapota nem tette lehetővé, hogy kint maradjak az esőben, így elvesztettem az első helyet. Az újraindítást követően aztán fair csatát vívtunk Lewisszal, én pedig vissza akartam állni az élre. Adott pillanatban egymás mellé is kerültünk, eléggé szoros volt a helyzet" – idézte fel a Hockenheimben történteket a Mercedes finnje.

„Még mindig hiszek abban, szabadon versenyezhetünk egymás ellen. Persze folyamatosan változik a helyzet, azonban jelenleg nem érzem úgy, hogy Lewist kellene támogatnom – és nem lenne rossz, ha ez a szezon végén is így lenne."

„Ha Lewis és én hasonló szituációba kerülünk, akkor a Mercedes kezében lesz a döntés" mondta már a tavalyi mogyoródi versenyen történt elengedés kapcsán.

A sajtótájékoztatón a szerződések mellett egy olyan ötlet is felmerült, hogy mi lenne, ha a csapatfőnöknek versenyt rendeznének.

„Nagyon támogatom az ötlet, de a versenyzőkkel is kipróbálnám. Jó lenne mindannyiunkat egyazon autóba ültetni, egységes motorokkal, mondjuk a Formula–3-as makaói pályán, csak hogy megnézzük, hol is állunk egymáshoz képest. A csapatfőnökök versenye pedig rendkívül mókás lenne, akár a két futamot meg is lehetne rendezni egy adott hétvégén belül. Ez egy remek felvetés, hátha meg is valósítják" – kalandozott el némileg Sainz.

És vajon ki nyerné a csapatok elöljáróinak csatáját?

„Ez jó kérdés, talán olyasvalaki, aki rendelkezik versenyzői múlttal. Talán Christian Horner versenyzett korábban" – gondolkozott el a Renault spanyolja, majd Ocon is csatlakozott az esélytaglaláshoz.

„Lehetnénk mi a mérnökök? – tette fel a kérdést, mire Sainz egyértelmű nemmel felelt. – Mérnökök, akik megmondják nekik, mit tegyenek" – pontosította, mire Bottas is beszállt az eszmecserébe.

„Elég jó lenne egy ilyet megnézni, és az sem lenne rossz, ha mi terelgethetnénk őket, ha a főnökeik lehetnénk. Talán akkor érezhetnék azt, amit mi érzünk" – tette hozzá, és azt is elárulta, szerinte Toto Wolff nagy esélyese lenne a futamnak.

A pilótakeringő és a sajtótájékoztató árnyékában eközben a háttérben is történt fontos változás: a Toro Rosso szakembere, James Key a McLarennél folytatja, amely gárdánál a technikai igazgató posztot fogja betölteni – azonban egyelőre kérdéses, mikor állhat munkába a wokingi alakulatnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik