Autósport: Formula–2 néven szerveznék újra a GP2-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 15:54
A Formula–1 új tulajdonosa, a Liberty Media Group, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Formula–2 néven szervezné újra a GP2-es kategóriát.

Erről az FIA elnöke, Jean Todt beszélt a szövetség hivatalos lapjának legutóbbi számában.

„Szeretnénk egyszerűsíteni a Formula–1-be vezető utat. Ez az első számú célom, amióta én vagyok az FIA elnöke, és ebben az F2 bevezetése fontos lépcsőfok lenne” – nyilatkozta a sportvezető, aki hozzátette, piramisrendszert szeretnének létrehozni, aminek a csúcsán az F1 áll.

A Liberty Media januárban vásárolta meg a Formula–1 többségi tulajdonát Bernie Ecclestone-tól, ezzel a betétfutamoknak számító GP2-es sorozatot is. A januárban kinevezett sportigazgató, Ross Brawn szerint a sportágnak a Moto GP-ről kell példát vennie, ahol a legmagasabb melletti két, alacsonyabb kategóriájú sorozat – a Moto2 és Moto3 – is a show része, az ottani versenyzőket is mindenki ismeri és hétről hétre látja.

„Az lenne a jó, ha a szurkolók a Formula–3-ban és a Formula–2-ben megismernék a pilótákat, akik aztán később a Formula–1-ben versenyeznek majd. Ilyen sorozatot szeretnénk” – nyilatkozta Brawn.

A mostani F1-es mezőnyből Lewis Hamilton és a tavalyi világbajnok Nico Rosberg volt részese a GP2-nek, a többi fiatal, így többek között Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Esteban Ocon, Lance Stroll vagy éppen Pascal Wehrlein más sorozatokból érkezett a száguldó cirkuszba.

Az idei, 11 versenyből álló GP2-es szezon – egyelőre nem tudni, hány csapattal – április 16-án rajtol Bahreinben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik