A Ferrari volt a leggyorsabb és a legszorgalmasabb is a 2. tesztnapon

Vágólapra másolva!
2024.02.22. 07:37
Carlos Sainz Jr. bizonyult a leggyorsabbnak a bahreini teszt második napján (Fotó: AFP)
Charles Leclerc érte el a legjobb köridőt a Formula–1-es idény előtti teszt második napjának délelőtti etapja során, amely egy felszakadó rázókőelem miatt a tervezettnél hamarabb véget ért. Délután a Ferrari-pilóta csapattársa, Carlos Sainz Jr. vette át a vezetést, mögötte Sergio Pérez és Lewis Hamilton zárta a második tesztnapot. A legszorgalmasabb versenyző Pérez lett, ám a Ferrarinál egyik csapat sem tett meg több kört Bahreinben.

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ

A Red Bull ott kezdte a 2024-es téli felkészülést, mint ahol az egész 2023-as idényt töltötte, az élen. Max Verstappen több mint egy másodperccel futott jobb köridőt, mint a vetélytársak, és ami ennél is fontosabb, probléma nélkül tudott le egymaga 143 kört. A „vörös bikák” tehát magabiztosan nyitottak az átszabott autóval, nem úgy, mint a tavaly hetedik Williams, amely több problémába is ütközött az első nap során, és mindössze 61 kört teljesített.

A grove-iak előtt így fontos nap állt, hiszen valamelyest vissza kellett hozniuk az elvesztett időt, főleg, hogy rajtuk kívül valamennyi csapat elérte legalább a százas körhatárt szerdán. Az előző esztendőt utolsóként záró Haas ráadásul 148 körig jutott, vagyis majdnem két és félszer több kilométert tett meg, mint a Williams.

A nyitó napon összesen tizennyolc versenyző hajtott pályára, a két hiányzó Sergio Pérez és Lewis Hamilton volt, hiszen csapattársaik vezethettek a délelőtti és a délutáni etap során is. Csütörtökön azonban a mexikói és a brit is megkezdhette a munkát, és nem is vesztegették az időt, szinte azonnal pályára hajtottak a meleg, de továbbra is szeles Bahreinben.

Azonban míg a hétszeres világbajnok fél óra elteltével már tíz körön is túl volt, a Red Bull-os a fék túlmelegedése miatt visszakényszerült a garázsba – helyszíni jelentések szerint kisebb tűz is keletkezett. A csapat viszonylag gyorsan orvosolta a problémát, és a mexikói rövidesen újra visszatérhetett, mégsem tartózkodott túl sok időt a pályán az első két órában.

Pérez a versenyzők közül egyedüliként nem érte el a húszas körhatárt a délelőtti etap első felében, miközben Sargeant és Csou Kuan-jü a harmincas mérföldkövet is átlépte. Noha a versenyzők zavartalanul gyűjtötték az adatokat, és egy-egy elmért féktávon kívül nem történt semmi említésre méltó, másfél órával az ebédszünet előtt egy kis csatornafedél okozott nagy felfordulást.

A viszonylag korán az időlista élére álló Charles Leclerc a 11-es kanyarnál túlcsúszott, és felszakított egy kisebb csatornafedelet. Hamilton nem sokkal később szintén áthajtott az elemen, míg a monacói vetélytárs az ominózus pályaszakaszhoz visszaérve a törmeléken futott át. Az eset miatt piros zászlóval megszakították a tesztelést, s a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) rögvest kedvezményezte a teljes nyomvonal átvizsgálását, miközben a Ferrari paravánnal takarta el a garázst, míg a Mercedes-szerelők a W15-ös alját kezdték vizslatni.

Nagyjából fél óra várakozás után a versenyirányítás közölte, már nem indítja újra a délelőtti etapot, aminek értelmében 11 órára előre hozta a hivatalos ebédszünetet, és egy órával meghosszabbította az így 12 órakor kezdődő és 17-kor záruló második etapot. 

Ami az eredményeket illeti, Leclerc 1:31.750-es körrel zárta az élen a kurta délelőtti szakaszt, a monacóit Oscar Piastri és Sargeant követte a sorban, míg a top 5-öt Pérez és Fernando Alonso tette teljessé. A legszorgalmasabbnak Cunoda Juki bizonyult 40 megtett körrel, míg a legkevesebb időt a Red Bull töltötte a pályán – Pérez húsz körig jutott, miközben a többiek kivétel nélkül átlépték legalább a harmincas határt. 

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A módosított menetrend hatással volt a pilótafelállásokra is, s végül négy csapatnál is úgy döntöttek, hogy nem cserélnek versenyzőt rögtön az ebédszünetet követően. Sergio Pérez (Red Bull), Charles Leclerc (Ferrari), Lewis Hamilton (Mercedes) és Logan Sargeant (Williams) továbbra is szorgosan róhatta a köröket, miközben a szünetet követően munkába állt Lando Norris (McLaren), Esteban Ocon (Alpine), Lance Stroll (Aston Martin), Daniel Ricciardo (RB), Kevin Magnussen (Haas) és Valtteri Bottas (Sauber).

Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Leclerc azonnal visszatért a pályára – az SF-24-esen egyébként padlólemezt cseréltek az ebédszünetben. A monacói szűk tíz percig egyedül rótta a köröket, ám az első fél óra végére már mindenki csatlakozott hozzá a pályán. Leclerc délelőtt felállított 1:31.750-es köridejére sokáig nem voltak veszélyesek a többiek.

A monacói versenyzőnek végül csupán nagyjából egy óra jutott a délutáni szakaszban, ugyanis később átadta a volánt csapattársának, Carlos Sainz Jr.-nak. A kezdeti körözés során Lance Stroll jutott a leggyorsabb körig, ám a kanadai ideje is közel egy másodperccel elmaradt Leclerc-étől.

Stroll a negyedik helyig zárkózott fel, ám másfél órával a szünetet követően Bottas elvette tőle ezt a pozíciót. Sainz azonban még többet javított, s ekkor csupán a csapattársa volt képes gyorsabb körre nála. Később azonban a spanyol átvette a vezetést, majd még tovább tudott faragni az idején. Sainz mögé Norris zárkózott fel, míg Ocon és Hamilton egy-egy látványos elfékezéssel hívta fel magára a figyelmet.

Ezzel szemben úgy tűnt, hogy Pérez ennél is rosszabbul jár, ugyanis a mexikói egyszer csak látványosan visszalassult a pályán, s alig jutott el a bokszutcáig. Ott végül nem töltött túl sok időt, és miután visszatért a pályára, ismét szorgosan rótta a köröket, így ha akadt is valamilyen gond az RB20-assal – Pérez korábban több mint fél órát a garázsban vesztegelt –, az nem tűnt jelentősnek.

A mezőnyből végül a Red Bull lett az első csapat, amely eljutott 100 megtett körig, ám azonnal csatlakozott hozzá a fiókcsapata, ugyanis Ricciardo, illetve a délelőtt tesztelő Cunoda is szorgosan rótta a köröket, így az RB is elérte ezt a határt. Nem sokkal később Hamilton révén a Mercedes is eljutott 100 körig.

Később egyre több csapat tett ugyanígy, az utolsó óra kezdetekor pedig több versenyzőnek a köridején is sikerült faragnia – Hamilton például egészen a második helyig jött előre. Később Pérez elvette tőle ezt a pozíciót, ráadásul a mexikói egy másodpercen belül került Sainzhoz képest.

­Az utolsó negyedórában a biztonsági autós és a piros zászlós fázist is „gyakorolták" a versenyzők, ám amikor visszatérhettek a pályára, igen nagy lett a forgalom. Így azonban egy gördülő- és egy állórajtot is végrehajthatott a mezőny, majd néhány perccel a tesztnap vége előtt ismét előkerült a piros zászló, ám ezúttal is csak tesztjelleggel.

A napot végül Sainz zárta az élen Pérez és Hamilton előtt. A versenyzők közül a Red Bull-os volt a legszorgalmasabb, ugyanis Pérez 129-szer ért körbe Bahreinben. Az istállókat tekintve viszont egyik csapat sem tett meg több kört a Ferrarinál – Leclerc és Sainz együtt 138 körig jutott.

Folytatás pénteken 8 órakor a kollektív téli teszt utolsó napjával!

F1, IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT, A 2. NAP VÉGEREDMÉNYE

1. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:29.921, 84 kör
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:30.679, 129 kör
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31.066, 123 kör
4. Lando Norris (brit, McLaren) 1:31.256, 52 kör
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 1:31.361, 88 kör
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)* 1:31.750, 54 kör
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:32.029, 96 kör
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:32.061, 78 kör
9. Valtteri Bottas (finn, Sauber) 1:32.227, 97 kör
10. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)* 1:32.328, 35 kör
11. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:32.578, 117 kör
12. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)* 1:33.053, 31 kör
13. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)* 1:33.715, 38 kör
14. Pierre Gasly (francia, Alpine)* 1:33.804, 33 kör
15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:36.611, 93 kör
16. Nico Hülkenberg (német, Haas)* 1:37.509, 31 kör
17. Cunoda Juki (japán, RB)* 1:38.074, 40 kör

* csak délelőtt tesztelt
 

IDÉNY ELŐTTI KOLLEKTÍV TESZT, BAHREIN
 február 21.február 22.február 23.
 délelőttdélutándélelőttdélutándélelőttdélután
RED BULLVerstappenVerstappenPérezPérezPérezPérez
MERCEDESRussellRussellHamiltonHamiltonHamiltonRussell
FERRARILeclercSainzLeclercSainz????
MCLARENPiastriNorrisPiastriNorrisPiastriNorris
ASTON MARTINAlonsoStrollAlonsoStrollStrollAlonso
ALPINEOconGaslyGaslyOconOconGasly
WILLIAMSAlbonSargeantSargeantSargeantAlbonAlbon
RBCunodaRicciardoCunodaRicciardoRicciardoCunoda
SAUBERBottasCsouCsouBottasBottasCsou
HAASMagnussenHülkenbergHülkenbergMagnussenMagnussenHülkenberg

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik