Magabiztos Red Bull; problémákba ütköző Williams a teszt nyitó napján

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 07:47
Verstappen volt a leggyorsabb az első tesztnapon (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) bizonyult a leggyorsabbnak az új Formula–1-es idény előtti teszt első napján Bahreinben. A címvédőt Lando Norris (McLaren) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) követte, míg az első ötöst Daniel Ricciardo (RB) és Pierre Gasly (Alpine) tette teljessé. A legtöbb kört a Haas, a legkevesebbet a Williams teljesítette.

 

Nyolcvanhat nap várakozás után közép-európai idő szerint pontban reggel 8 órakor zöldre váltott a bokszutca végi lámpa Bahreinben, ahol a 5412 méter hosszú pályán kezdetét vette a 2024-es idényt megelőző háromnapos teszt. Noha a csapatok kivétel nélkül ugyanazzal a versenyzőpárossal vágnak neki az előttünk álló bajnokságnak, mint amellyel az előzőt zárták, így is volt mire figyelni.

Két alakulat nevet és dizájnt váltott, az AlphaTauri RB, míg az Alfa Romeo Stake néven kezdte meg a felkészülést, miközben számos istálló jócskán átszabta az autóját annak ellenére, hogy a technikai szabályokban nem történt érdemi változás. Az egyik legmeglepőbb az előző idényben huszonkettőből huszonegy nagydíjon győzedelmeskedő Red Bull átalakulása volt, amely a Mercedes által végleg dobott koncepcióból merítkezett.

A riválisok eközben érthető módon az egyeduralkodó „vörös bikák” előző modelljéből nyertek inspirációt, többek között a Mercedes, a Ferrari, a McLaren és az Aston Martin is több elemet átemelt az RB19-esről.

Elsőként a kétszeres világbajnok Fernando Alonso hajtott pályára, őt számos pilótatársa követte a sorban a homokszemcsék miatt eleinte eléggé csúszós pályán. Az első óra végén a Ferrarival a téli szünet folyamán többéves szerződést aláíró Charles Leclerc rendelkezett a legjobb idővel, a monacói mögött a köröket szorgalmasan gyűjtő Alonso és Cunoda Juki érkezett, míg Alexander Albon és Oscar Piastri továbbra is adós volt a mért körrel.

Noha a Williams thaiföldi versenyzője rövidesen pótolta az elmaradást, az ausztrál első mért körére 1 óra 40 percet kellett várni. Arról nem érkezett információ, mi állt a többiekéhez képest határozottan lassabb kezdés hátterében, szemlátomást azonban nem volt gond a McLarennél.

Két óra elteltével már Max Verstappen nevével kezdődött az időlista, a holland 1:33.065-ös körrel vezetett, amin a délelőtt folyamán még tovább faragott, és már az első négyórás etap végén jobb időt ért el, mint egy évvel ezelőtt a teszt első napján. A címvédőt Leclerc és Alonso követte, míg Ocon kis időre visszaszorult a garázsba, mert lecsúszott a pályáról. Az Alpine-szerelők az autó alját vizslatták, de a francia rövidesen folytatni tudta a munkát.

Kisebb fennakadás volt a Mercedesnél, valamint a Haasnál is, előbbi csapat a helyszíni jelentések szerint a beállítás módosítása, utóbbi meg az üzemanyag-rendszernél fellépő gond miatt vesztett némi időt délelőtt.

Bár láthattunk néhány megcsúszást és elfékezést, a körözés szinte végig zavartalanul folyt az első négyórás etapban, amit jól jelzett, hogy csupán egyszer került elő a sárga zászló. Alexander Albon alatt szűk fél órával a hivatalos ebédszünet kezdete előtt adta meg magát a Williams, a team közlése szerint megbízhatósági hiba jelentkezett az FW46-oson.

Ami a köridőket illeti, Verstappen 1:32.548-as körénél senki sem ért el gyorsabbat, így a holland zárta az élen az első tesztnap délelőttjét. A Red Bull-os hét tizeddel előzte meg Leclerc-t, a harmadik Alonso lemaradása 837 ezred volt. A negyedikként végző Piastri hátránya már meghaladta az egy, míg Cunodáé a másfél másodpercet.

A hatodik Russell lett, majd Valtteri Bottas, Albon, Esteban Ocon és Kevin Magnussen zárta a délelőtt tesztelők sorát. Az ebédszünet alatt két istálló, a Red Bull és a Mercedes kivételével valamennyi csapat versenyzőt cserélt: a 13 órakor kezdődő második négyórás etap során Carlos Sainz Jr. (Ferrari), Lando Norris (McLaren), Lance Stroll (Aston Martin), Pierre Gasly (Alpine), Daniel Ricciardo (RB), Logan Sargeant (Williams), Csou Kuan-jü (Stake), valamint Nico Hülkenberg (Haas) ült autóba.

Az ebédszünet után meglehetősen nyugodt mederben telt el az első óra, a csapatok viszonylag sokat vártak, mire folytatták volna a munkát. Elsőként Sainz, utolsóként Sargeant hajtott pályára, utóbbi több mint hatvan percet vesztegelt a garázsban, miután a csapattársa alatt az üzemanyag-szivattyú meghibásodása miatt megadta magát az autó még délelőtt.

Az amerikai visszatérése ugyanakkor igencsak rövidre sikerült, egy kör megtétele után ugyanis a bokszutca felé vette az irányt, s a szerelők újra elkezdtek sürögni az FW46-os körül. Noha az újabb szünet ezúttal már nem nyúlt hosszúra, és Sargeant is elkezdhette a körözést az új autóval, az ismerkedés nem zajlott zökkenőmentesen. 

A második idényére készülő pilóta szűk két órával a vége előtt a 9-es kanyarnál megcsúszott, és megjárta a kavicságyat is, de sikerült elkerülnie a falat, így rövid bokszutcai kitérő után folytathatta a körözést a lemenő nap fényében egészen addig, amíg a váltójával nem akadt probléma. Csak 21 körig jutott, míg a patinás grove-i alakulat összességében 61 kört ért el, amivel a csapatok közül ő tette meg a legkisebb távot az első napon. A lemaradást jól mutatja, hogy a Williamsen kívül valamennyi alakulat átlépte a százas határt.

Ami a köridőket illeti. Norris egy ideig átvette a vezetést, de Verstappen markáns választ adott a körére, először 822 ezreddel előzte meg a mclarenest, majd 1.140 másodpercre növelte előnyét a teljes mezőny előtt. A holland ráadásul nemcsak a leggyorsabbnak, hanem a legszorgalmasabbnak is bizonyult, összesen 143 kört tett bele az új Red Bullba. Egyedül a Haas kettőse teljesített több kilométert nála, Magnussen és Hülkenberg együttvéve futott 148 kört Szahírban.

A harmadik helyen Sainz zárt, majd Ricciardo, Stroll, Gasly, Leclerc, Alonso, Piastri és Csou tette teljessé az első tízest, miközben a sort a Haas kettőse zárta.

Folytatás csütörtök reggel 8 órakor a második tesztnappal, amelyen Lewis Hamilton és Sergio Pérez is megkezdi a felkészülést az előttünk álló idényre.

F1, IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT, AZ 1. NAP VÉGEREDMÉNYE

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31.344, 143 kör
  2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:32.484, 73 kör
  3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:32.584, 69 kör
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 1:32.599, 52 kör
  5. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:32.805, 61 kör
  6. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:33., 54 kör
  7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:33.247, 64 kör*
  8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:33.385, 77 kör*
  9. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:33.658, 57 kör*
10. Csou Kuan-jü (kínai, Stake) 1:33.871, 63 kör
11. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:33.882, 21 kör
12. George Russell (brit, Mercedes) 1:34.109, 122 kör
13. Cunoda Juki (japán, RB) 1:34.136, 64 kör*
14. Valtteri Bottas (finn, Stake) 1:34.431, 68 kör*
15. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:34.587, 40 kör*
16. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:34.677, 60 kör*
17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:35.692, 66 kör*
18. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:35.906, 82 kör

*: csak délelőtt tesztelt

IDÉNY ELŐTTI KOLLEKTÍV TESZT, BAHREIN
 február 21.február 22.február 23.
 délelőttdélutándélelőttdélutándélelőttdélután
RED BULLVerstappenVerstappenPérezVerstappenPérezPérez
MERCEDESRussellRussellHamiltonHamiltonHamiltonRussell
FERRARILeclercSainz????????
MCLARENPiastriNorris????????
ASTON MARTINAlonsoStrollAlonsoStrollStrollAlonso
ALPINEOconGaslyGaslyOconOconGasly
WILLIAMSAlbonSargeantSargeantSargeantAlbonAlbon
RBCunodaRicciardo????????
STAKEBottasCsou????????
HAASMagnussenHülkenbergHülkenbergMagnussenMagnussenHülkenberg

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik