Lewis Hamilton szerint a McLaren-Mercedes a tökéletes csapat

Vágólapra másolva!
2007.06.18. 13:17
Lewis Hamilton számára örökkévalóságnak tűnt az utolsó tizenöt kör az Egyesült Államok Nagydíján, ahol pályafutása második futamgyőzelmét aratta. Az újonc brit pilóta sorozatban a második versenyét nyerte meg. A világbajnoki pontverseny éllovasa az Alonso elleni párharcról is beszélt a sajtótájékoztatón.
Lewis Hamilton joggal örülhet: újoncként már a második sikerét aratta
Reuters
Lewis Hamilton joggal örülhet: újoncként már a második sikerét aratta
Lewis Hamilton joggal örülhet: újoncként már a második sikerét aratta
Reuters
Lewis Hamilton joggal örülhet: újoncként már a második sikerét aratta

A 22 éves versenyző az esemény utáni sajtótájékoztatón nem győzte dicsérni a McLaren Mercedes istállót.

„Nagyszerű munkát végzetek a többiek a boxban, amiért köszönettel tartozom nekik, hiszen, ha ők nincsenek, akkor most én sem lennék itt – nyilatkozta Hamilton a futam után. – A srácok remek egységet alkotnak, ez egy tökéletes csapat, ennek köszönhetően feltehettem a pontot az i-re.”

A világbajnoki pontversenyt 58 ponttal, Alonso előtt tíz pont előnnyel vezető bit ezután a címvédő spanyol csapattárs elleni csatájáról beszélt. Az első kerékcsere után a McLaren-Mercedes két pilótája nagy harcot vívott az első helyért, Alonso egy alkalommal hajszálra volt az előzéstől a célegyenes végén.

„A rajt után nagyon közel voltunk egymáshoz, de sikerült egy kis előnyt szereznem, és tartani is tudtam azt – mondta a brit. – A boxkiállás után az első két kört nagyon meghajtottam, mert mindenképpen az élen szerettem volna maradni, azonban ettől valószínűleg szemcséssé váltak a gumijaim. Az autó tapadása így csökkent.”

„Amennyi előnyt sikerült szereznem a kanyarokban, azt el is vesztettem az egyenesekben, és egyszer csak azt vettem észre, hogy Fernando közvetlenül mögöttem van – folytatta Hamilton. – Nagyon nehéz volt tartani őt, azonban ez sikerült, és így én irányítottam a verseny nagy részét.”

„Nagyon sok brit zászlót láttam a nézőtéren és ez erőt adott – mondta a fiatal versenyző. – Az utolsó tizenöt kör örökkévalóságnak tűnt. Főleg azért, mert ha vezettem a versenyen, és igyekeztem megtartani az előnyömet, de vigyáznom kellett arra is, hogy az autó nehogy tönkremenjen, végül ez sikerült is.”

INDIANAPOLIS, A VILÁGBAJNOKSÁG 7. FUTAMA - EMLÉKEZTETŐ

EGYESÜLT ÁLLAMOK NAGYDÍJA (73 KÖR):
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:31:09.965 óra
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes + 1.518 mp.
3. F. Massa brazil, Ferrari + 12.842
4. K. Räikkönen finn, Ferrari + 14.422
5. H. Kovalainen finn, Renault + 41.402
6. J. Trulli olasz, Toyota + 1:06.703 perc
7. M. Webber Ausztrál, Red Bull-Renault 1:07.331
8. S. Vettel német, BMW-Sauber 1:07.783
9. G. Fisichella olasz, Renault 1 kör hátrány
10. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1 kör h.
11. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1 kör h.
13. J. Button brit, Honda 1 kör h.
14. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 2 kör h.
15. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari 2 kör h.
16. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari 2 kör h.
N. Rosberg német, Williams-Toyota a 68 körben kiesett
V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari a 68. körben kiesett
N. Heidfeld német, BMW-Sauber az 56. körben kiesett
T. Szato japán, Super Aguri-Honda a 13. körben kiesett
R. Barrichello brazil, Honda a 2. körben kiesett
D. Coulthard brit, Red Bull-Renault a 2. körben kiesett
R. Schumacher német, Toyota az 1. körben kiesett
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
PILÓTÁK:
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 58 pont
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 48
3. F. Massa brazil, Ferrari 39
4. K. Räikkönen finn, Ferrari 32
5. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 26
6. G. Fisichella olasz, Renault 13
7. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 12
8. H. Kovalainen finn, Renault 12
9. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 8
10. J. Trulli olasz, Toyota 7
11. N. Rosberg német, Williams-Toyota 5
12. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 4
13. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 4
14. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 0
15. R. Schumacher német, Toyota 2
16. S. Vettel német, BMW-Sauber 1
17. S. Speed amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
18. R. Barrichello brazil, Honda 0
19. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 0
20. J. Button brit, Honda 0
21. A. Sutil német, Spyker-Ferrari 0
22. C. Albers holland, Spyker-Ferrari 0
23. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 0

KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes 106 pont
2. Ferrari 71
3. BMW-Sauber 39
4. Renault 25
5. Williams-Toyota 13
6. Toyota 9
7. Red Bull-Renault 6
8. Super Aguri-Honda 4
9. Toro Rosso-Ferrari 0
10. Honda 0
11. Spyker-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik