Fernando Alonsót nem Lewis Hamilton, hanem a Ferrari tempója aggasztja

Vágólapra másolva!
2007.05.15. 10:48
Fernando Alonsót továbbra sem zavarja a Formula-1-es világbajnokság élén álló Lewis Hamilton kiváló szereplése, mivel továbbra is a Ferrari elképesztő tempója aggasztja. Pedig a spanyol klasszist több mint két év után előzi meg ismét csapattársa.
Fernando Alonso vasárnap hazai pályán kapott ki Massától és Hamiltontól
Reuters
Fernando Alonso vasárnap hazai pályán kapott ki Massától és Hamiltontól
Fernando Alonso vasárnap hazai pályán kapott ki Massától és Hamiltontól
Reuters
Fernando Alonso vasárnap hazai pályán kapott ki Massától és Hamiltontól

A vasárnapi Spanyol Nagydíj előtt még Alonso állt – hármas holtversenyben – a pontverseny élén, de Barcelonában csak harmadik lett a győztes Felipe Massa és Hamilton mögött. Így a pályafutása negyedik F-1-es versenyén is dobogós brit újonc vette át a vezetést, két ponttal előzi meg csapattársát.

„A helyzet nem változott: Lewis továbbra is a csapattársam. Gyorsan világbajnoki esélyes lett, de ez nem zavar, hiszen csapattársak vagyunk, egymást is segítjük. Nem foglalkoztat, hogy két ponttal előttem áll, mert sokkal jobban aggaszt a Ferrari tempója” – mondta Fernando Alonso.

Tény: Massa a Spanyol Nagydíjat is nagy fölénnyel nyerte, noha a szabadedzéseken még a két McLaren diktálta a tempót. Az időmérőt is „csak” minimális különbséggel nyerte a Ferrari brazil klasszisa, majd a futam elején kemény csatában megőrizte első helyét, utána pedig a riválisok már bottal üthették a nyomát.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az elmúlt hetekben többször kijelentette: a McLaren folyamatosan közeledik a maranellóiakhoz, de egyelőre még nem éri el a Ferrari versenytempóját. Ismét igaza lett, de arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy a Bahreini Nagydíj után ismét vereséget szenved csapattársától, Lewis Hamiltontól.

„Csapattársak vagyunk, de a világbajnoki versenyben ugyanúgy tekintek rá, mint Kimire és Felipére. Lewis is az ellenfeleim közé tartozik, őt is le kell győznöm, ha világbajnok akarok lenni” – jegyezte meg Alonso, vagyis végső soron ellenmondott önmagának.

Legutóbb 2005 márciusában fordult elő, hogy a spanyol klasszist megelőzte csapattársa a pontversenyben, akkor Giancarlo Fisichella volt lépéselőnyben, de csak rövid ideig.

Az 58. Formula-1-es világbajnokság ötödik futamára jövő héten kerül sor, amikor a mezőny a Monacói Nagydíjon áll rajthoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik