El: feszült athéni kupameccs – a topolyai Kék Betyárok nélkül

TŐKE JÁNOS (Athén)TŐKE JÁNOS (Athén)
Vágólapra másolva!
2023.12.14. 11:19
null
Nem csak a Topolyai SC mérkőzés előtti edzése zajlott üres lelátó előtt a Georgiosz Karaiszkákisz Stadionban, a mérkőzésre sem látogathatnak ki szurkolók (Fotó: a szerző felvétele)
Eldőlt, hogy zárt kapuk mögött rendezik az Olympiakosz–Topolyai SC El-csoportmeccset, sőt a VIP-vendégek egy részét sem akarják beengedni a lelátóra, ugyanakkor a többi, görögországi találkozóra nem érvényes hasonló tiltás…

 

A görögországi botrány miatt (az athéni röplabdarangadó után életveszélyes sérüléseket szenvedett egy rendőr) nézők nélkül rendezik meg csütörtökön 21 órától az Olympiakosz és a Topolyai SC mérkőzését az Európa-liga A-csoportjának utolsó fordulójában. A görög kormány döntése csak az Olympiakoszt és ezáltal a TSC-t sújtja, ugyanis a Panathinaikosz–Maccabi Haifa és a PAOK–Helsinki találkozóra nem érvényes a szurkolók kitiltása.

A TSC kemény magja, a Kék Betyárok kedd késő délután értesült a hírről, hogy a buszos túra ezúttal elmarad, a VIP-vendégek azonban a csapattal együtt szerdán fél egykor megérkeztek Athénba, de még nem tudni, hogy ők bemehetnek-e a találkozóra. Nem hivatalos információk szerint a görögök a mintegy száz személyből csak húszat szeretnének beengedni a mérkőzésre, ez azonban a TSC vezetőségének – érthető okok miatt – teljesen elfogadhatatlan. A szerb nyelvű sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy a TSC levelet küldött az UEFA-nak, amelyben az állt, hogy ha nem engedik meg a VIP-vendégeknek a belépést a stadionba, a csapat bojkottálja a mérkőzést, vagyis nem lép pályára. A topolyai egyesület vezetősége ezt határozottan cáfolta, s közölték, hogy valóban küldtek levelet, de nem fenyegetőztek bojkottal, csak kérték az UEFA-t, járjon közben az ­Olympiakosznál, hogy a TSC támogatói és szimpatizánsai a helyszínen nézhessék meg a mérkőzést.

„A görög kormány hozott egy döntést, hogy a labdarúgó-mérkőzéseken nem lehetnek nézők, viszont az UEFA szabályzatában az áll, hogy a vendéglátó klub ilyen esetekben is köteles minimális létszámban beengedni a stadionba a VIP-vendégeket és az úgynevezett I. kategóriás jegyekkel rendelkező személyeket, úgyhogy írtunk az UEFA-nak és a görög klubnak is, hogy azt a minimális létszámot engedélyezzék nekünk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Palágyi Szabolcs.

A TSC vezérigazgatója hozzátette, a zárt kapus döntés egyértelműen az Olympiakosz helyzetét nehezíti meg.

„A hazaiaknál az új edző, a portugál Carlos Carvajal ezen a mérkőzésen mutatkozik be, s ha az elején nem sikerül a hazaiaknak gólt szerezniük, úgy inkább őket nyomja majd teher” – mondta még Palágyi Szabolcs.

A mostani tiltás, döntés hátterét a bevezetőben már említett botrány adja: Görögországban egy héttel ezelőtt az athéni röplabdarangadó, az Olympiakosz és a Panathinaikosz mérkőzése után egy rendőr életveszélyes sérüléseket szenvedett, s a hatóság őrizetbe is vett egy 18 és egy 26 éves személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megsebesítették a rendfenntartót, illetve, hogy ők állnak az incidens megszervezése mögött. A történések miatt a görög kormány úgy döntött, hogy két hónapon keresztül, vagyis február 12-ig a bajnokságok valamennyi (athéni) mérkőzését nézők nélkül kell megrendezni, és most ez, a szurkolókkal kapcsolatos szigor vezetett el odáig, hogy az Olympiakosz futballmeccsére, a Topolya elleni Európa-liga-összecsapásra is kiterjesztették a tiltást: nem lehetnek fanatikusok a lelátón egyik oldalon sem.

A hír hallatán lemondott Evangelosz Marinakisz, a görög Szuperliga elnöke: az 56 éves üzletember, aki a Ta Nea napilap és a Mega Televízió tulajdonosa is, elmondta, hogy se ideje, se kedve részt venni a liga vezetésében, amíg egyes bizottsági tagok kijelentései nincsenek köszönőviszonyban a cselekedeteikkel. S hogy igencsak kaotikus a helyzet a görög labdarúgásban, az is alátámasztja, hogy a hétvégén a játékvezetők sztrájkja miatt a teljes fordulót elhalasztották.

A csoport negyedik helyén álló TSC eddig egy pontot gyűjtött, az Olympiakosznak pedig négy pontja van, azonban a topolyai győzelem azt jelentené, hogy a bácskai csapat végezne a harmadik helyen, s tavasszal az Európa-konferencialiga kieséses szakaszában folytathatná a szereplését. A csoport másik mérkőzésén a két tizenkét pontos együttes, a West Ham és a Freiburg méri össze erejét az első helyért. 

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT

21.00: West Ham United (angol)–Freiburg (német) (Tv: RTL Három)
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Topolya SC (szerbiai)
B-CSOPORT
21.00: Ajax (holland)–AEK Athén (görög)
21.00: Brighton & Hove Albion (angol)–Olympique Marseille (francia)
C-CSOPORT
21.00: Real Betis (spanyol)–Rangers (skót)
21.00: Arisz Limassol (ciprusi)–Sparta Praha (cseh)
D-CSOPORT
21.00: Sporting CP (portugál)–Sturm Graz (osztrák)
21.00: Raków Czestochowa (lengyel)–Atalanta (olasz)
E-CSOPORT
18.45: Union Saint-Gilloise (belga)–Liverpool (angol) (Tv: RTL Három)
18.45: Linzer ASK (osztrák)–Toulouse (francia)
F-CSOPORT
18.45: Rennes (francia)–Villarreal (spanyol)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Maccabi Haifa (izraeli)
G-CSOPORT
18.45: Roma (olasz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
18.45: Slavia Praha (cseh)–Servette (svájci)
H-CSOPORT
18.45: Bayer Leverkusen (német)–Molde (norvég)
18.45: Qarabag (azeri)–Häcken (svéd)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. West Ham United 5 4 1 8–4 +4 12
2. Freiburg 5 4 1 17–5 +12 12
3. Olympiakosz Pireusz 5 1 1 3 6–12 –6 4
4. Topolyai SC 5 1 4 4–14 –10 1
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Marseille 5 3 2 14–9 +5 11
2. Brighton & Hove Albion 5 3 1 1 9–5 +4 10
3. AEK Athén 5 1 1 3 5–9 –4 4
4. Ajax 5 2 3 7–12 –5 2
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Betis 5 3 2 7–4 +3 9
2. Rangers 5 2 2 1 5–4 +1 8
3. Sparta Praha 5 2 1 2 6–6 0 7
4. Arisz Limassol 5 1 1 3 6–10 –4 4
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atalanta 5 3 2 8–4 +4 11
2. Sporting 5 2 2 1 7–6 +1 8
3. Sturm Graz 5 1 1 3 4–6 –2 4
4. Raków Czestochowa 5 1 1 3 3–6 –3 4
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool FC 5 4 1 16–5 +11 12
2. Toulouse 5 2 2 1 6–8 –2 8
3. Union Saint-Gilloise 5 1 2 2 3–7 –4 5
4. Linzer ASK 5 1 4 5–10 –5 3
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rennes 5 4 1 11–3 +8 12
2. Villarreal 4 3 1 6–5 +1 9
3. Panathinaikosz 5 1 1 3 6–8 –2 4
4. Maccabi Haifa 4 1 3 1–8 –7 1
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Slavia Praha 5 4 1 13–4 +9 12
2. Roma 5 3 1 1 9–4 +5 10
3. Servette 5 1 2 2 4–9 –5 5
4. Sheriff 5 1 4 5–14 –9 1
A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 5 5 14–2 +12 15
2. Qarabag 5 2 1 2 5–8 –3 7
3. Molde 5 2 1 2 11–7 +4 7
4. Häcken 5 5 2–15 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik