Joseph Paintsil: Kiváló lesz a hangulat, de játszottunk már nagyobb közönség előtt is

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 19:33
null
Joseph Paintsil (Fotó: Getty Images)
Biztos volt a szerdán Budapestre érkező Genk-nél, hogy nem nevezhetik a csütörtöki mérkőzésre a belgiumi találkozón kiállított csatárt, Tolu Arokodarét. Akadt azonban egy kérdés, ami a ferencvárosi szurkolókat is foglalkoztatta: pályára léphet-e a csapat egykori kiválósága, Joseph Paintsil?

A 25 éves ghánai szélsőről a napokban ellentmondásos hírek érkeztek. Az első beszámolók szerint az Antwerp elleni vesztes bajnokin megsérült, s azt jósolták, nem játszhat a Groupama Arénában, ám a szerdai jelentések szerint felépült. A labdarúgó tisztázta a helyzetet.

„Jól vagyok, készen állok – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Joseph Paintsil. – Az ellenfelek mindig provokálnak, de ezt meg kell tanulnom kezelni, úgyhogy megígértem magamnak és a stábnak, nyugodtan viselem ezeket a helyzeteket. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, örülök, hogy a korábbi csapatom ellen játszhatok. Emlékszem, milyen érzés volt először itt pályára lépni, szép emlékeket őrzök a volt csapattársakról, például Botka Endréről vagy Otigba Kennethről. A futballnak az is velejárója, hogy az ember a korábbi társakkal csap össze, úgyhogy izgatottan várom a meccset.

Lapunk arról kérdezte, milyen fogadtatásra számít a szurkolóktól, hiszen a kedvencük volt, ám távozása körülményei miatt sokan megharagudtak rá.

„A hazai meccsen kifütyültek a ferencvárosi szurkolók, nem tudom, mivel érdemeltem ki. A szurkolók olyanok, amilyenek, próbálok csak a saját játékommal foglalkozni. Nem tudom, milyen fogadtatásban részesülök, mindenesetre örülök, hogy megmutathatom magam ebben a stadionban. A társaknak elmondtam, milyen kiváló a hangulat, de játszottunk már nagyobb közönség előtt is, készen állunk. Nehéz megmondani, hasonló találkozó vár-e ránk, mint Belgiumban. Győzelemre éhesen lépünk pályára, uralni akarjuk a mérkőzést, tudjuk, mit kell tennünk.”

VÉLEMÉNY – WOUTER VRANCKEN, A GENK VEZETŐEDZŐJE
– Apróságokon múlhat egy-egy meccs, szóval, nem szabad hibáznunk, határozott döntéseket kell hoznunk. Fantasztikus, hogy mintegy ezer szurkoló kísér el minket idegenbe, a telt házas meccsek hozzáadnak a csapat teljesítményéhez. Intenzívebb Ferencvárosra számítok, mint Genkben, fel kell készülnünk, hogyan törjük fel a védelmét. Ellenfelünknek jó csapata és kiváló vezetőedzője van, akinek rövid idő alatt meglátszik a keze munkája a csapaton, de készen állunk, hogy megnyerjük a mérkőzést.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
18.45:
Ferencvárosi TC–Genk (belga) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz)

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 3 1 2 10– 4 +6 5
2. FERENCVÁROS 3 1 2 5– 3 +2 5
3. Genk 3 1 2 4– 2 +2 5
4. Csukaricski 3 3 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik