Címlapsztori: Még van esélyünk európai csoportkörbe jutni! – Lisztes Krisztián

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 08:15
null
Erős, lendületes és motivált – az ifjú Lisztes Krisztián a Ferencváros nyerő támadója lehet Máltán is (Fotó: Dömötör Csaba)
Ha a Ferencváros sikerrel túljut a máltai Hamrun Spartans együttesén, az Európa-konferencialiga rájátszásában a litván Zalgiris vagy a svéd BK Häcken lesz az ellenfele.

 

Litván vagy svéd együttesen keresztül vezethet a Ferencváros útja az Európa-konferencialiga csoportkörébe. Hétfőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában – a Bajnokok Ligája és Európa-liga mellett – az Ekl-rájátszásának csoportbeosztását is kisorsolták, és nagyon úgy néz ki, a sors szeretné, ha a magyar bajnok az idén valahol valamikor összemérné erejét a svéd BK Häckennel. A két együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjében már találkozhatott volna, csakhogy a feröeri Klaksvík előbb a Fradit, majd a svéd bajnokot is búcsúztatta. Most újabb esély kínálkozik, hogy a magyar és a svéd bajnok egymás útjába keveredjen: ha a Ferencváros túljut a máltai Hamrun Spartanson, úgy a jelenleg az Európa-liga selejtezőjében szereplő Zalgiris–Häcken párharc vesztesével találkozhat az Ekl csoportkörébe jutásért. Fontos, hogy a vesztesével, azaz a gyengébb együttes ellen kell(ene) sikerrel vennie az akadályt.

Hétfő délelőtt még csupán annyit lehetett tudni, hogy négy csapatra szűkült a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek száma. A Zalgiris–Häcken párharc mellett a moldovai She­riff Tiraspol és a fehérorosz BATE Boriszov vesztese is szembejöhetett volna. Utóbbi azért lett volna különösen kényelmes a Fradi számára, mert a BATE a háborús helyzet miatti UEFA-rendelkezés értelmében semleges pályán, ez esetben Magyarországon, pontosabban Mezőkövesden játssza a „hazai mérkőzéseit”, így Máté Csaba együttesének az idegenbeli összecsapásra elég lett volna buszoznia, nem pedig repülnie.

A sors azonban másként akarta.

Ha a Ferencváros sikerrel veszi az előtte álló déli (máltai) akadályt, mindenképpen északra kell utaznia, vagy Vilniusba, vagy Göteborgba. Ugyancsak hasonlóság, hogy mindkét esetben műfüvön kell pályára lépnie, hiszen a litván és a svéd csapat is ilyenen játssza hazai találkozóit. Márpedig ez nem épp biztató előjel, hiszen Feröeren, a Klaksvík otthonában is műfüves pályán szenvedett meg (0–0) a Fradi. Ami viszont biztos, a Ferencváros továbbjutás esetén mindenképpen idegenben kezd, azaz az újabb csoportkörbe jutást a Groupama Arénában ünnepelhetné.

A zöld-fehérek labdarúgói ezzel azonban még nem foglalkoznak.

A vasárnap esti, Fehérváron 5–3-ra megnyert találkozó másnapján a Népligetben regenerálódtak, s nemhogy az Európa-konferencialiga rájátszására, még a máltai ellenfélre sem igen volt idejük (rá)készülni. Sűrű a program, a vasárnapi bajnokit követően hétfőn és kedden idehaza tréningezik a csapat, szerdán pedig már indul Máltára.

Nagyobb méretért kattintson a képre!
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Lisztes Krisztián jó formában várja a Hamrun Spartans elleni selejtezőt, hiszen a hétvégén ismét gólt lőtt a fehérváriak kapujába.

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült az idénykezdet – mondta lapunknak a 18 éves labdarúgó, aki alighanem szeret a Fehérvár ellen játszani, hiszen élete első két NB I-es gólját áprilisban a Fehérvár ellen jegyezte, és a mostani fordulóban is hamar gólt szerzett ellene. – Ez mindenképpen pluszerőt ad a folytatásra, s mi tagadás, az önbizalmamnak is jót tett. Kis túlzással ott folytattam, ahol a legutóbbi idényt abbahagytam, jó formában érzem magam, és rögtön az első mérkőzésen a kapuba találtam. Mondhatjuk, ismét jókor voltam jó helyen, a labdaszerzést követően hozzám került a labda, nem volt más dolgom, mint bepasszolni a kapuba. Nagy köszönet Owusu Kwabenának a gólpasszért.”

A fiatal támadó nem titkolta, az utóbbi időszak sikerei kezdik visszacsempészni az öltözői jó hangulatot, a Klaksvík elleni lelki törést minél gyorsabban próbálják maguk mögött hagyni.

„A magam részéről minél gyorsabban szerettem volna ezen túllépni – folytatta Lisztes Krisztián. – Nagy sokk volt a BL-búcsú, de az élet nem állt meg, és ne feledjük, még van esélyünk európai csoportkörbe jutni. Úgy érzem, a Shamrock Rovers elleni két győzelem és a fehérvári sikeres bajnoki rajt valamelyest egyenesbe hozott bennünket, kezd újra összeállni a csapat, de azért még sokat kell egymásért és persze a szurkolókért küzdenünk.”

Lisztes Krisztián egyre több szerepet kaphat a Ferencvárosban, az elmúlt idényben kilenc mérkőzésen öt gólt szerzett, idén rögtön az első bajnokiján a kapuba talált. Nagy erőssége, hogy nem ijedős, bátran elvállalja a cseleket, lendülettel megy bele a párharcokba, és a kapu előtt is feltalálja magát, ha a tizenhatoson belül vagy a környékén van, máris keresi a lövőhelyzetet.

Agilis játékára a máltai Hamrun Spartans otthonában is nagy szükség lehet, a csütörtökön 19.30-kor kezdődő első találkozón kezdőként vagy csereként beállva is színt vihet a játékba. A zöld-fehérek az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén Ta' Qaliban, a máltai Nemzeti Stadionban lépnek pályára, néhány lépésre onnan, ahol 2019 júliusában Szerhij Rebrov irányításával BL-selejtezőt (1–1) játszottak. Az akkori kezdőcsapat így nézett ki: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Ihnatenko, Haratin – Zubkov, Skvarka, Nguen – Lanzafame.

Lisztes Krisztián akkor 14 éves volt, a Fradi U14-es és U15-ös mérkőzésein bontogatta szárnyait.

Remek formában őrzi a Debreceni VSC kapuját Megyeri Balázs, aki csütörtökön késő este a Rapid Wien ellen is megmutathatja, hogy szinte tapad a kezéhez a labda (Fotó: Kovács Péter)
Remek formában őrzi a Debreceni VSC kapuját Megyeri Balázs, aki csütörtökön késő este a Rapid Wien ellen is megmutathatja, hogy szinte tapad a kezéhez a labda (Fotó: Kovács Péter)

 

DEBRECENBEN EGYELŐRE A RAPID CSATÁRÁRA, GUIDO BURGSTALLERRE FIGYELNEK

Csütörtökön Bécsben játszik a DVSC az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörében, és ha továbbjut a Loki, a következő körben a Fiorentina ellen játszana.
Kellemes úti cél – noha az osztrák fővároshoz nem Debrecen a legközelebbi magyar város, a Loki játékosai szerint gyorsan odaérnek Bécsbe. Ez azért is lehet fontos, mert az előző körben az örmény Alaskert kiejtése logisztikai gondokat is okozott: noha a hajdúsági város repteréről is elindulhat a csapat, visszafelé már nem volt zökkenőmentes az utazás, idegőrlő várakozást követően indulhatott csak a küldöttséget szállító gép. A lényeg azonban az, hogy a továbbjutás megvan. Noha idegenben győzött a Loki 1–0-ra, az örmény együttes a Nagy­erdei Stadionban már 2–0-ra vezetett, és Dzsudzsák Balázs góljával mentette hosszabbításra a párharcot a magyar csapat. A ráadásban nem esett gól, tizenegyesekkel ment tovább a hétszeres magyar bajnok, ebben pedig főszerepe volt Megyeri Balázsnak.
„Bevallhatjuk, az idegenbeli győzelem után egyszerűbb visszavágóra számítottunk   – mondta lapunknak a DVSC 33 éves kapusa. – Tanultunk belőle, és máris itt a következő feladat. Persze ugyanúgy készülünk, mint minden tétmérkőzésre, kíváncsian várom a két összecsapást, nagyszerű erőfelmérő lesz. Biztos vagyok benne, hogy a bécsi és a debreceni találkozó is remek hangulatban zajlik, szerintem szoros mérkőzések lesznek.”
Az ellenféltől Guido Burgstallert emelte ki – aligha véletlenül. Kerültek már szembe egymással, amikor a magyar labdarúgó a Fürth, az osztrák támadó a Nürnberg játékosa volt, a két klubot néhány kilométer választja el, így arrafelé a legnagyobb presztízscsatának számít.
Guido Burgstaller rutinos center, 34 éves, 2011 és 2014 között már volt a Rapid csatára, akkor 109 tétmeccsen 27 gólt szerzett. Utána Cardiffba szerződött, de ott csak három mérkőzésen játszott, ezután ment Nürnbergbe (70 tétmeccsen 34 gól), onnan a Schalkébe szerződött (119 meccs, 32 gól), majd a St. Pauli következett (két idény, 57/31), tavaly pedig visszatért Bécsbe, a Rapidhoz, itt az előző idényben 43 találkozón 25 gólt szerzett. A válogatottban viszont nem tudott ilyen gólerős lenni, huszonöt fellépésén kétszer volt eredményes.
„Rutinos, jó csatár, oda kell rá figyelni  – mondta Megyeri Balázs. – A felkészülés közben két élvonalbeli osztrák csapattal is találkoztunk, így biztosra vehetjük, fizikailag nagyon megterhelő két meccs vár ránk. Gyorsak, letámadnak, nem lesz sok helyünk futballozni, nagyon koncentráltnak kell lennünk.”
A tapasztalat sokat érhet, július közepén a Wolfsbergtől 1–0-ra, a Linzer ASK-tól 4–2-re kapott ki a Debrecen; a LASK az előző idényben a bajnokság negyedik helyén záró Rapid előtt végzett bronzérmesként. Most két forduló után négy pontjuk van a bécsi zöld-fehéreknek: az Altach ellen 4–0-ra győztek, érdemes kiemelni, hogy a mérkőzés első két gólját az RB Leipzig és az Ajax nevelése, a német utánpótlás-válogatott Nicolas-Gerrit Kühn szerezte, Jonas Auer lőtte a harmadikat, a végeredményt Guido Burgstaller állította be. Majdnem hibátlanul rajtolt a Rapid, mert az első fordulóban épp a LASK vendége volt, és bár Matthias Seidl góljával sokáig vezetett, a 90. percben gólt kapott, így meg kellett elégednie az egy ponttal.
A Rapid és a DVSC csütörtökön 21 órától csap össze a bécsi Allianz Stadionban, a játékvezető az ír Rob Hennessy lesz, egy héttel később, a debreceni visszavágón (akkor is este kilenckor kezdődik a találkozó) a macedón Alekszandar Sztavrev fújja a sípot. A párharc továbbjutója az olasz Fiorentina ellenfele lesz.
S. ZS.

 

Nagy volt az öröm: az eszékiek kettős győzelemmel búcsúztatták a Magyar Kupa-győztes ZTE FC-t (Fotó: Árvai Károly)
Nagy volt az öröm: az eszékiek kettős győzelemmel búcsúztatták a Magyar Kupa-győztes ZTE FC-t (Fotó: Árvai Károly)
A TÖRÖK RIVÁLIS ELLEN KÉSZÜLŐ NK OSIJEK MÁR A FŐTÁBLÁT IS LÁTHATJA
Az eszékiek Zalaegerszegen jutottak tovább az Ekl-ben – már a török Demirspor ellen készülnek.
Könnyedén ejtette ki a horvát élvonalban szereplő, magyar érdekeltségű NK Osijek a ZTE FC-t a Konferencialiga-selejtezőből, ám a következő kör már nehezebbnek ígérkezik. A horvát együttest a török Adana Demirspor fogadja, amelynek nyár óta a korábbi világhírű holland válogatott labdarúgó, Patrick Kluivert a vezetőedzője. A 47 éves szakember edzőként különösebb eredménnyel nem büszkélkedhet, ám a törökök bíznak benne, hogy irányításával továbbjut az Adana. Azonban az eszékiek is okkal bízhatnak a jó folytatásban, leginkább a ZTE elleni két meccs alapján – az elsőn hazai pályán 1–0-ra, a zalaegerszegi visszavágón 2–1-re győztek –, és a horvát bajnokságban is két meccsből kettőt nyertek meg Sime Grzanék. Az eszékiek taktikája egyértelműen a támadófutballra épül, ezt bizonyítja a két bajnokin, valamint a ZTE elleni két meccsen szerzett tizenhárom góljuk, viszont nem sebezhetetlen a védelmük, amely négy meccsen öt gólt kapott. Mindenesetre fontos mérkőzés vár Stjepan Tomas vezetőedző tanítványaira csütörtökön, elég, ha csak a török szurkolók fanatizmusára gondolunk. A hétfői sorsolás szerint, ha továbbjut az eszéki együttes, a negyedik körben a görög Olympiakosz vagy a belga Genk lehet az ellenfele, újabb sikere esetén pedig főtáblára kerül.
V. GY.

 

Varga Roland harcos játékkal és góllal segítette a Sepsit – hasonló teljesítményt várnak tőle (Fotó: Imago Images)
Varga Roland harcos játékkal és góllal segítette a Sepsit – hasonló teljesítményt várnak tőle (Fotó: Imago Images)

 

HADNAGY ATTILA: KAPHATTUK VOLNA INKÁBB AZ EINTRACHTOT
Jobb lenne a nagyobb lóról leesni – a Sepsi OSK klubigazgatója, Hadnagy Attila az Eintracht Frankfurtnak jobban örült volna a kupasorsoláskor.
A norvég Bodö/Glimt vagy az örmény Pjunik lehet a Sepsi OSK ellenfele az Európa-konferencialiga playoffkörében, ha a székelyföldi csapat túljut a kazah Aktobén. Szentgyörgyön azonban nem foglalkoznak sokat a hétfői sorsolással, mondván, messze nem biztos a továbbjutás a harmadik selejtezőkörből.
„Még az Aktobéval sem vagyunk igazán képben, de tudjuk, hogy erős csapat, utána pedig már semmiképpen sem mi leszünk az esélyesek. Szerintem a Bodö/Glimt jut majd tovább abból a párharcból, amelynek már van csoportkörös és Bajnokok Ligája-selejtezős tapasztalata is, szóval nagyon nehéz ellenfél lenne” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hadnagy Attila, a Sepsi klubigazgatója, aki a lehetséges ellenfelek közül jobban örült volna az Eintracht Frankfurtnak, mondván „akkor már a nagyobb lóról essünk le!”
Az előző körben a bolgár CSZKA Szófiát 6–0-s összesítéssel búcsúztató Sepsi nagyszerű idénykezdését időközben a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap is értékelte, amely a szentgyörgyi csapat szakvezetőjét, Liviu Ciobotariut választotta meg július hónap edzőjének.
A bajnokságban megőrizte veretlenségét a szentgyörgyi csapat, de az idény során először gólt kapott. A román Superliga újonca, az Otelul Galati nyolcvan percen át vezetett a Sepsi stadionjában, sőt a helyzetei alapján jóval közelebb állt a győzelemhez, a hazaiakat végül Pavol Safranko mentette meg a vereségtől.
B. O. M.

 

Ennél is szorosabb emberfogásra lesz szükség: a Braga elleni BL-selejtezőre készülnek a topolyai labdarúgók (Fotó: FKTSC)
Ennél is szorosabb emberfogásra lesz szükség: a Braga elleni BL-selejtezőre készülnek a topolyai labdarúgók (Fotó: FKTSC)
A BL-BEN BRAGÁBAN KEZD A TOPOLYA, AZTÁN…
Roppant nehéz ellenfelet kapott a Topolya, a portugál Braga ellen kellene valahogy továbbjutnia…
Kevesen gondolták 2019-ben, amikor a Topolyai Sport Club feljutott a szerb Szuperligába, hogy mindjárt az első idényben sikerül kijutnia az európai kupaporondra. Abban pedig minden bizonnyal még kevesebben hittek, hogy három év múlva a TSC a Bajnokok Ligája selejtezőjében is bemutatkozhat: kedden 21 órakor az észak-bácskai együttes a portugál Braga vendégeként a legrangosabb európai kupasorozatban lép pályára. Mivel az előző idény végén Szerbia az UEFA-ranglistán a 11. helyen végzett, így a bajnok Crvena zvezda mindjárt a BL-csoportkörben kapott helyet, az ezüstérmes Topolya pedig a selejtező harmadik fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe. A TSC hétfőn megérkezett Portugáliába, ahová harminc szurkoló is elkísérte – azzal mindenki tisztában van, hogy a párharc esélyese egyértelműen a Braga, amit Zsarko Lazetics is megerősített.
„A portugál együttest kiváló labdarúgók alkotják, elég csak megemlíteni Ricardo Horta csapatkapitányt, akinek az értéke húszmillió euró” – mondta a TSC vezetőedzője, aki ennek ellenére bizakodó, s szerinte szervezett csapatjátékkal képesek lesznek a tisztes helytállásra. Összehasonlítva a két együttest, beszédes adat, hogy míg a portugálok legértékesebb játékosa húszmillió euróba kerül, addig a Topolya teljes keretértéke nem éri el a 22 milliót.
„Amikor megtudtuk, hogy a Braga lesz az ellenfelünk, elkezdtük begyűjteni a vele kapcsolatos információkat, ami nem volt egyszerű, mivel a bajnokság még nem kezdődött el, de a Nice és a Roma elleni felkészülési mérkőzéseken is jól látszott, igen erős csapatról van szó”
– mondta Faragó Szilárd, a topolyaiak kapusedzője.
A Topolya labdarúgói és a szakvezetőség is a Braga elleni párharcra koncentrál, de azért fél szemmel mindenki követte a nyoni sorsolást, amelyen kiderült, hogy ha a TSC óriási bravúrt végrehajtva továbbjut, a Marseille és a Panathinaikosz párharcának győztesével találkozik a csoportkörbe jutásért.
T. J.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik