Andrásfi Tibor már biztosan a legjobb magyar lesz a férfi párbajtőrvívók egyéni versenyében Düsseldorfban (Fotó: hunfencing.hu)

A magyarok közül elsőként Rédli András lépett pástra a legjobb 64 között. A 2104-es év egyéni Európa-bajnoka sokáig kézben tartotta Grigori Beszkin elleni asszóját, 3:3 után türelmes vívással 6:3-ra elhúzott, majd később is volt még háromtusos előnye, ami azonban a végéhez közeledve apránként elfogyott. A magyar vívó szokásához híven időnként kommentálta az akciókat, egyúttal magát is biztatva, mi a helyes taktika, végül az izraeli párbajtőrözőnek mégis sikerült egyenlítenie. Az idő lejárt, következett a hosszabbítás, Rédlié volt a kedvezmény. Beskin támadott, kétszer együttes találat esett, és már csak két másodperc volt hátra a ráadásból, amikor az izraeli egylámpás találatot vitt be. Rédli nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy kiesett, majd később tömören úgy összegzett, ilyen a párbajtőrvívás, majd még hozzátette, azért az ellenfelének is meg kellett néznie a végén, hogy melyikük adta a tust.

Ezután ottmaradt a pást végén, mert a következő asszóban Siklósi Gergely ugyanott a hazai közönség által buzdított Lukas Bellmann-nal mérkőzött. Jó darabig a németnél volt az előny, de aztán a magyar vívó türelmes előkészítések után tiszta támadásokkal fordított és két tussal győzött.

További két magyar érdekeltségű párharc is zajlott párhuzamosan. Andrásfi Tibor a spanyol Angel Fabregat ellen hátrányba került, majd szépen feljött, s a végén hosszabbításra került sor, amelyben ő volt pontosabb. Koch Máté viszont kikapott, az esélyesebb orosz Szergej Bida fordított ellene.

A 19 éves Andrásfi a következő fordulóban a csapatban tavaly világbajnok Max Heinzerrel vívott. Asszója az előzőhöz hasonlóan szorosan alakult, 0:3-ról felzárkózott, és az első szünetre már ő vezetett 5:4-re. A folytatásban – akárcsak addig – mindkét fél türelmesen, a lehetőséget keresve vívott, de a középső szakaszban a magyar párbajtőröző volt pontosabb, kétszer is ellépett három tussal, az újabb szünetig azonban a különbség egyre csökkent. A végéig ez is elfogyott, így hosszabbítás következett, melyben 21 másodperc elteltével egy összeakaszkodásnál Andrásfi egyik szúrása volt határozottabb.

Az övével egy időben vívott Siklósi az aktuális világ- és Európa-bajnok Yannick Borellel. Az esélyeknek megfelelően végig a francia vezetett, de a bátran akciózó versenyzőnk sokáig jól tartotta magát, végül öt tussal kapott ki.

VÍVÓ EB, DÜSSELDORF
PÁRBAJTŐR, FÉRFI EGYÉNI

A 64 KÖZÖTT
Andrásfi Tibor–Angel Fabregat (spanyol) 13:12
Siklósi Gergely–Lukas Bellmann (német) 15:13
Grigori Beszkin (izraeli)–Rédli András 13:12
Szergej Bida (orosz)–Koch Máté 15:12
A 32 KÖZÖTT
Andrásfi Tibor–Max Heinzer (svájci) 15:14
Yannick Borel (francia)–Siklósi Gergely 15:10