Vívás: Szász-Kovács Emese márciusban visszatér a pástra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.08. 11:48
Az olimpiai címvédő Szász-Kovács Emese a női párbajtőrözők márciusi, budapesti Grand Prix-versenyén visszatér és megcélozza a tokiói részvételt.

A 37 éves sportoló, aki augusztusban adott életet ikreinek, a magyar szövetség honalapjának adott nyilatkozatában elárulta, hogy már hónapokkal ezelőtt elkezdte a fizikai edzéseket, és decemberben, az iskolázások során érett meg benne a végső elhatározás a visszatérésre.

„Igazából ez több ember közös döntése volt. Természetesen az én szándékom és az érzésem kellett hozzá, de segített a fizikai edzőm, a mesterem, a pszichológusom, és elsősorban a családom” – mondta a riói játékok bajnoka, hozzátéve, „a nagyszülők alig várják, hogy vigyázzanak az unokákra, és a gyerekek sem tiltakoztak”.

Szász-Kovács Emese asszókat a jövő héttől fog vívni edzéseken, és visszatérésének időpontjául azért választotta a West Grand Prix-t, mert a szakág februári, barcelonai világkupa-viadala még túl korai lenne számára.

A tokiói olimpiára női párbajtőrben a magyar csapatnak már nincs reális esélye kijutni, így csak egyéni kvóta jöhet szóba, melyet az áprilisi, madridi kvalifikációs versenyen lehet megszerezni. A spanyol fővárosban ugyanakkor csupán egyetlen vívó szerepelhet nemzetenként, Szász-Kovács helyzetét pedig nehezíti, hogy a magyar ranglistán akkor sem végezhet az élen, ha a budapesti GP-n kiemelkedően szerepel.

„Én úgy gondolom, tettem le annyit a pályafutásom során az asztalra, hogy megkapjam ezt a lehetőséget, amennyiben olyan a formám. De abban is biztos lehet mindenki, hogy ha azt érzem, nem úgy megy a vívás, mint ahogy szeretném, akkor magamtól mondom majd azt, hogy ezt nem kell erőltetni” – beszélt a pótkvalifikációról az egyéniben világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes Szász-Kovács Emese, aki a 2018 őszén elhunyt Kulcsár Győző irányításával érte el a sikereit, azóta pedig a még versenyzőként is aktív Peterdi András vezeti az edzéseit.

Legutóbb a 2018-as világbajnokságon szerepelt, amit a hatodik helyen zárt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik