Vitorlázó-vb: a 13. helyen az első futam után Gyapjasék

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 20:06
Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 13. helyen áll a csütörtöki nyitónap után a 470-es hajóosztályban az aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a mezőny az egyes hajóosztályokban két részre osztva vitorlázik, Gyapjasék pedig a sajátjukban a hetedik helyen értek célba, s így a másik csoport hetedikjével holtversenyben a 13.-ak jelenleg. A 470-esek 64 hajós mezőnyében szerepel a Litkey Botond, Rácz Levente egység is, amely futamában a 25. lett, összesítésben pedig a 49. helyen áll.Gyapjasék pedig a sajátjukban a hetedik helyen értek célba, s így a másik csoport hetedikjével holtversenyben a 13.-ak jelenleg. A 470-esek 64 hajós mezőnyében szerepel a Litkey Botond, Rácz Levente egység is, amely futamában a 25. lett, összesítésben pedig a 49. helyen áll.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Berecz Zsombor finn dingiben csoportjában a 13. pozícióban végzett, így összetettben a 26. A hajóosztály másik magyarja, Haidekker Elemér a 26. helyen ért célba, így ő pillanatnyilag az 52. a 90 induló között.

A nap során mindkét versenyben kettő helyett csak egy-egy futamot tudtak lebonyolítani a gyenge szél miatt.

A tíz olimpiai hajóosztályból hatban lesz magyar a vb-n, a bemutatkozáson csütörtökön túlesőkön kívül Érdi Mária (Laser Radial), Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán (Laser Standard), Molnár Dávid, Virág Flóra (Nacra), valamint Sánta Bence (szörf) indul. A tokiói olimpia vitorlás részvételi helyeinek a 40 százaléka elkel a vb-n, egy hajóosztályban egy ország csak egy kvótát szerezhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik