Tokió 2020: az Újpest a legeredményesebb hazai klub az olimpiai pontok szerint

Vágólapra másolva!
2019.02.20. 10:25
null
Az Újpesti TE legerősebb pontszállítója az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta (Fotó: Tumbász Hédi)
Minden évben elkészül a sportegyesületek rangsora, amely alapján 2018-ban az Újpesti TE volt a legeredményesebb klub, a leglátványosabb fejlődésen pedig a Budapesti Honvéd ment keresztül. Annak jártunk utána, hogy vajon a besorolás pusztán presztízsértékű-e, vagy más vonzata is van.

Tagadhatatlan, hogy évtizedek óta egészséges rivalizálás folyik a nagy fővárosi klubok között. Hogy az egyesületek eredményes működésének, sikerességének mi az objektív fokmérője, arra nehéz egyértelmű választ adni. A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) a Magyar Olimpiai Bizottság sportegyesületi bizottságával közösen minden évben elkészíti ranglistáját, amelyből képet kapunk arról, miként dolgoztak a klubok az adott esztendőben.

HISZEK BENNED!
A SOSZ a sportért felelős államtitkársággal közösen 2016-ban életre hívta a HISZEK Benned! sportprogramot, amelynek keretében olyan kis és közepes sportegyesületeket támogatnak, amelyek projektjeikben az utánpótlásbázis szélesítésére törekednek.
A támogatással az a cél, hogy növeljék az ország bármely területén működő sportszervezetek tehetséggondozó, utánpótlás-nevelő munkájának hatékonyságát, az utánpótlás-korosztályt minél inkább bevonják a sportba, és növekedjen a versenyengedéllyel rendelkező utánpótlás-sportolók száma. A programnak köszönhetően két és fél év alatt félmilliárd forint támogatás került a hazai kis és közepes sportszervezetekhez.

Ez a lista anyagi szempontból, a támogatások mértékét tekintve nem befolyásolja az egyesületek életét, de jelentős a presztízsértéke, hiszen erősítheti a klub portfólióját. Talán a szponzori tárgyalásokon sem mellékes, milyen pozíciót foglal el a hazai „sporttérképen” az egyesület, sőt a ranglista segítheti a szélesebb utánpótlásbázis kialakítását, s növelheti a versenyzők átigazolási szándékát is.

„Ez egy reprezentatív lista, amely megmutatja, hogy az adott évben miként teljesítettek az egyesületek, mennyire volt sikeres a klubnál elvégzett szakmai munka. A pontversenybe a világ- és Európa-bajnoki eredmények, valamint – olimpiai esztendőben – az ötkarikás helyezések számítanak bele – ez alapján készítjük el a rangsort” – mondta Virág Lajos, a Sportegyesületek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta: anyagi vonzata nincs a rangsornak, mégsem elhanyagolható a sorrend, amelyet több tényező is befolyásol.

FOLYAMATOS SIKEREK
Az egyesületek 2018-as pontversenyét az UTE nyerte meg, amelynek egyik húzóembere a szülés után visszatérő kajakos, Kozák Danuta volt, aki három világ- és két Európa-bajnoki aranyérmet nyert az elmúlt idényben.
„Az egyesületi pontversenyben elért első helyünk, a klub eredményessége több szakosztálynak köszönhető, ezek közül is minden évben azok a sportágak a legeredményesebbek, amelyek a hagyományos magyar sikereket garantálják; de az elmúlt évben nagyon örültünk, hogy egy új sportág, a karate is pontot hozott” – mondta Őze István, az UTE elnöke, aki szerint nagyon fontos, hogy a sikerekkel példaképeket tudnak állítani a gyerekek elé. – A sikereinknek köszönhetően a klubunkban sportoló növendékek létszáma folyamatosan növekszik, minden szakosztályunk telített létszámmal működik. Ez annak is köszönhető, hogy az UTE komplex program szerint dolgozik Újpesten, a helyi óvodákban az ovifoci keretén belül a mi edzőink látják el a szakmai felügyelet, ahogyan az iskolákban a kötelező testnevelésórák egy részén is. A magas színvonalú sportszakmai munka minden szakosztályunkra jellemző, s fontos szempont, hogy a támogatásoknak köszönhetően folyamatosan meg tudnak újulni az egyesület létesítményei is. A pontversenyben elért eredményességért közvetlenül nem jár anyagi elismerés, de a sportági szakszövetségek a támogatások elosztásánál mindenképpen figyelembe veszik, ennek tükrében hozzák meg a támogatásról szóló döntéseiket.”

A lista reális megítéléséhez fontos látni az egyesületek struktúráját, hogy az adott klub széles palettát fog-e át a magyar sportban, vagy csak egy-két sportágra épít. Szükséges látni a hátteret is, milyen mozgásokat, átigazolásokat hozott az adott esztendő, mely klub melyik területen erősített úgy, hogy az jelentős mértékben növelte pontjaik számát.

A riói olimpia évében, 2016-ban Hosszú Katinkának köszönhetően a Vasas SC, Kozák Danuta révén az UTE ért el jelentős sikereket, 2018-ban a Honvéd óriásit ugrott előre: a 2017-es ötödik helyről a másodikra lépett elő, ami a tudatos szakmai munka mellett annak is köszönhető, hogy megerősödött az egyesület birkózószakosztálya, s nyilvánvalóan az úszó Milák Kristóf átigazolásának köszönhetően jó eséllyel vághatnak neki 2019-nek is.

„Egy klub eredményessége nem csak számokban mérhető, nem elsősorban a pontok határozzák meg a sikerességét, a vonzerejét. Kétségtelen, hogy az elmúlt években minden téren rengeteget fejlődött az egyesületünk, s a lépéseinket, erőfeszítéseinket már tükrözik a 2018-as adatok. Szerintem fontos azt is látni, hogy míg sok egyesület specializálódik, egy-két zászlóshajót épít fel, mi egészen más úton haladunk. Széles bázist teremtünk, sokszínűek vagyunk, igyekszünk több lábon állni. Minden szakosztályunknak van egy-egy emblematikus figurája, aki az összeredményesség mellett személyiségével eladhatóbbá, szerethetőbbé teszi klubunkat, ez sokat jelent az utánpótlásbázis szélesítésében, a toborzásban, a hosszú távon való építkezésben is” – mutatott rá Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke, aki szerint az egyesület erejét ez a ranglista szimbolizálja, de a pontok mögé tekintve azt is szeretnék láttatni, hogy miért tartozik az elithez az egyesület, amely magas szintű sportszakmai hátteret ad a munkához: legyen szó megfelelően képzett edzőkről, a versenysporthoz szükséges sportegészségügyi központról vagy éppen arról, hogy a Honvédnál igazi életpályamodellt tudnak nyújtani a versenyzőknek.

2018 LEGSIKERESEBB KLUBJAI
1. Újpesti Torna Egylet
43.5 pont
2. Budapesti Honvéd SE
33.39
3. MTK Budapest
21.4
4. Győri Vízisport Egyesület
18
5. Kőbánya Sport Club
14.29
6. Vasas Sport Club
13
7. Szegedi Vízisport Egyesület
12
8. Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft.
10.29
9. Iron Aquatics 10
10. BVSC-Zugló
9.19

Mégis, mire van szükség ahhoz, hogy egy klub a lehetőségekhez mérten ilyen kiegyensúlyozottan tudjon működni hazánkban? Milyen támogatásokból tudnak építkezni, jövőt teremteni, olimpiai célokat kitűzni és az odáig vezető utat finanszírozni?

A kép kicsit kuszának tűnik, hiszen nem egycsatornás a „bekötési” rendszer a magyar sportban, sok-sok helyről lehet és kell is összeszedni a működéshez szükséges anyagiakat. Hat fővárosi egyesület kiemelt helyen szerepel a sportfinanszírozásban, a kormánytól azonos mértékben részesül támogatásban, ugyanakkor érkeznek a sportági szakszövetségektől műhelytámogatások, taós sportágak esetében lehívható összegek, pályázaton elnyerhető pénzek, és persze fontosak a szponzori pénzek, valamint a tagdíjak is. Így áll össze a kép.

Míg a főbb budapesti klubok 2013 óta részesülnek kiemelt kormánytámogatásban, a vidéki egyesületek a helyi önkormányzatokhoz vannak becsatornázva; ilyen-olyan mértékben jut(hat)nak támogatásokhoz, más rendszer alapján működnek. A Sportegyesületek Országos Szövetsége éppen ezért szorgalmazta a kormánynál, hogy készítsen a vidéki klubok esetében is kiemelést.

HÁROM ÉVTIZED LEGJOBBJAI
A SOSZ megalakulásának 30. évfordulóját rendezvénysorozat keretében ünnepli, amelynek első eseménye február 15-én volt a Groupama Arénában, ahol gálaest keretében díjazta az elmúlt három évtized legeredményesebb magyar sportegyesületét, a Budapesti Honvédot. Május 6-án, a Magyar sport napján megrendezik a sportegyesületek országos találkozóját, amelyen az utóbbi harminc év történetéről, a sportegyesületek jelenét és jövőjét befolyásoló tényezőkről adhatnak számot a klubok képviselői. A SOSZ alapításának napján, a szeptember 8-án rendezendő ünnepi közgyűlésen díjazzák a legsikeresebb olimpiai és paralimpiai versenyzőket adó sportegyesületeket és vezetőiket.

Az Emmi sportért felelős államtitkársága 2018 decemberében tíz vidéki klubnak szavazott meg támogatást összesen kétmilliárd forint értékben. Mint Virág Lajos elmondta, egyelőre egyszeri juttatásról született döntés, de a SOSZ kidolgozásra javasol egy hosszú távú, kiszámítható fejlődést garantáló támogatási rendszert a tradicionális, több szakosztályos modellben működő eredményes vidéki sportszervezetek esetében is.

Az elmúlt év végén a Diósgyőri VTK, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft., a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club és a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club egyenként 220 millió forintot, míg másik öt sportszervezet, a Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület, a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft., a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, a Dunaferr Sportegyesület és a Tatabányai Sport Club 180 millió forint támogatást nyert el.

Nem a SOSZ, hanem a kormány döntött arról, mely klubok kerülhetnek be ebbe a körbe, de nyilvánvalóan a döntésnél figyelembe veszik azt a pontrendszert, amelyet a SOSZ minden évben közzétesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik