Csütörtökön rendezik meg az M4 – Az Év Sportolója Gálát, ennek apropóján adott interjút a Nemzeti Sportnak Szabó Tünde. A sportért felelős államtitkár elmondta, 2017-ben több alkalommal is sporttörténelmet írtunk. Ráadásul a sok-sok érem mellett Magyarország házigazdaként is bizonyította, hogy képes megszervezni és lebonyolítani nagyszabású világeseményeket. Az egykori kiváló úszó beszélt a magyar sportpolitika eredményeiről és az idei évre szóló feladatokról is.

Géresi Krisztiánt a futballpályákról ismeri a nagyközönség, azt már kevesebben tudják a fehérváriak játékosáról, hogy a dartsnak is lelkes híve, sőt maga is űzi ezt a sportot. Legutóbb csapattársaival mérkőzött meg, bár nyilvánvalóan szívesebben futballozna, egyelőre azonban hátsérüléséből lábadozik. A középpályás lapunknak elmondta, csalódott a reméltnél kevesebb játéklehetőség miatt. Hogy milyen tervei vannak a közeli jövőre, kiderül cikkünkből.

Szalay Ferenc arra nem vállalkozott, hogy osztályozza a 2017-es évet, azt viszont elmondta a lapunknak adott interjúban, hogy a kosárlabda-szövetség elnökeként milyennek látja a sportág eredményeit és helyzetét itthon. Mivel a férfi és a női válogatott is részt vett a legutóbbi Európa-bajnokságon, a sportvezető természetesen elégedett volt, de legalább ennyire büszkén említette a fiatalok eredményeit is. Hogy miként segítheti az MKOSZ a sportág további hazai fejlődését, azt is megtudhatják cikkünkből.

Rózsa Csilla egy év után látogatott haza az Egyesült Államokból. A legmagasabban rangsorolt magyar női golfozó a sportág második számú sorozatának aktív résztvevője, és egyetlen év alatt 18 ezer dollárt ütögetett össze, amivel a 49. helyen áll a kereseti listán. A márciustól októberig tartó versenyidőszakban igen feszes a tempó, egymást követik a viadalok, valamint a hosszabbnál hosszabb utazások. Hogy miként juthat be a legrangosabb LPGA-sorozatba, azt is elmesélte a lapunknak adott interjúnkban.