Küzdősport: a világ legjobb pankrátorai Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.03. 14:18
Április 16-án csütörtökön a Papp László Budapest Sportarénába érkezik a világ első számú pankrátor show-ja, a WWE Live.

Az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségnek örvendő eseménysorozat első ízben látogat el Magyarországra, s a szervezet (WWE) húzónevei közül többen is ringbe lépnek majd Budapesten. A fellépők többsége részt vett a WWE-nek, a San Franciscó-i Levi's Stadionban rendezett hagyományos éves szupershow-ján, a 31. alkalommal megrendezett WrestleManián, amelyet a sorozat történetében rekordot jelentő 76 796 néző tekintett meg a helyszínen, 12.3 millió dolláros (3.4 milliárd forint) jegybevételt generálva.

A szervezők tájékoztatása szerint Budapesten is óriási show-ra lehet majd számítani, a speciálisan erre az eseményre készülő öttonnás ring mellett – amely lényegében egy rugalmas vázra elhelyezett tatami jellegű borítás, ami csökkenti a sérülésveszélyt és kíméli a pankrátorok ízületeit becsapódáskor – egy színpadhoz tartozó rámpát és videofalakat is felszerelnek majd, emellett egy rockkoncerthez hasonló hangerőre is lehet számítani. A WWE saját filmes stábja is kíséri a turnét, amely mindent rögzít és a legjobb pillanatokat nem csupán a honlapon lehet majd látni, hanem felhasználják a később megjelenő DVD-ken is.

A jelenlegi tervek szerint a show részeként az egyik legnagyobb pankrátorsztár, John Cena egy amerikai bajnoki mérkőzés keretében lép ringbe majd Rusev ellen, de látható lesz még a nemzetközi bajnoki cím védője, Daniel Bryan, valamint Roman Reigns, Dolph Ziggler, Sheamus, Damien Mizdow, The Miz és Bad News Barrett is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik