Evezős Eb: Galambos elődöntős, Pétervári-Molnár negyeddöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.31. 12:51
Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban negyeddöntőbe, Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban elődöntőbe jutott a luzerni evezős Európa-bajnokság nyitónapjának előfutamai során.

Pétervári-Molnárnak a négy közé kellett kerülnie a negyeddöntős szerepléshez, és futamában 7:10.990 perces eredménnyel – finn és litván riválisa mögött – a harmadik helyen végezve magabiztosan teljesítette ezt a feladatot.

Galambost futamában csak egy lengyel versenyző előzte meg, így 7:06.260 perces eredménye második helyezést, valamint automatikus részvételt jelentett a szombati elődöntőben. (A könnyűsúlyú egypár nem olimpiai szám.)

Miután egyik számban sem lehetett azonnal a döntőbe kerülni, a továbbjutást illetően mindkét magyar evezős kihozta a maximumot.

A Juhász Adrián és Simon Béla kettes futamában a szerb, a fehérorosz és a cseh egység mögött jócskán lemaradva, 7:24.380 perces eredménnyel a negyedik helyen végzett – az elődöntős részvételhez az első három hely kellett –, és a délutáni reményfutamba került.

A luzerni Eb-n 17 versenyszámban hirdetnek győztest. A kontinensviadalon 36 ország közel 600 versenyzője indul. Az A és B döntőket vasárnap rendezik.

Az evezősök fő eseménye idén az augusztus végi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Linzben, ahol a tokiói helyek többsége gazdára talál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik