Esteban Guerrieri győzött a zandvoorti második futamon (Fotó: fiawtcr.com)

 

Esteban Guerrieri várhatta az élről a piros lámpák kialvását a fordított rajtrácsos második versenyen, miután a vasárnapi időmérőn a 10. helyre kvalifikálta magát. Mellőle Benjamin Leuchter indulhatott, Michelisz Norbert a hetedik, Tassi Attila pedig a 21. helyről vághatott neki a futamnak.

Guerrrieri jól rajtolt, és meg tudta tartani a vezetést, míg Michelisz a nyolcadik helyen haladt az első kör végén. Tassit a nagy helyezkedésben Tom Coronel lökte meg hátulról, mely a fiatal magyar pilóta versenyének a végét jelentette, ugyanis autója kicsúszott a kavicságyba, onnan pedig nem tudott visszatérni a pályára.

MÉGSEM MULLER INDULHAT AZ ÉLRŐL A 3. VERSENYEN
Elvették Yvan Muller Q3-as körét, mert a vasárnapi időmérő harmadik szakaszában a 100-as számú Lynk & Cóban a turbónyomás túllépte a maximálisan megengedett értéket. Muller így az ötödik pozícióból vághat neki a záró futamnak, a pole az unokaöccséé, Yann Ehrlacher-é lett. Michelisz Norbert előrejött a harmadik rajthelyre.

Tassi miatt be kellett küldeni a biztonsági autót, amely két kört töltött a pályán. Az újraindítást is jól kapta el Guerrieri, Yvan Muller azonban nem sokkal később látványosan kicsúszott, de vissza tudta terelni az autóját az ideális ívre. Néhány pozíciót bukott, többek között Michelisszel szemben, aki így feljött a hetedik helyre.

A hatodik körben Muller újabb pozíciót veszített – ezúttal Yann Ehrlacher ment el mellette. Az élen továbbra sem történt változás. Bár Leuchter közel tudott maradni Guerrierihez, előzési kísérletet nem tudott indítani ellene.

Újabb erős hétvégét futott Mikel Azcona. Miután a szombati első futamon dobogóra tudott állni, a második versenyen hosszú körökig az ötödik helyen haladt, és Nicky Catsburgot támadta a jobb pozícióért.

Mivel a futam elején két kört töltött a pályán a biztonsági autó, az eredeti, 12 körös versenytáv 14 körre növekedett. Az utolsó körökben Muller a fékekre panaszkodott, mely miatt egyszer Néstor Girolami is majdnem belecsúszott hátulról.

Guerrieri az utolsó körig nem tudta lerázni magáról Leuchtert, ráadásul a harmadik helyen Johan Kristoffersson is nagyon közel volt hozzájuk. Végül nem változott a dobogósok sorrendje – Guerrieri győzött Leuchter és Kristoffersson előtt. Micheliszt a hetedik helyen intette le a kockás zászló.

Folytatás 16.35-kor a harmadik versennyel!

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
HOLLANDIA, 2. VERSENY

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
2. Benjamin Leuchter (német, Volkswagen)
3. Johan Kristoffersson (svéd, Volkswagen)
4. Nicky Catsburg (holland, Hyundai)
5. Mikel Azcona (spanyol, Cupra)
6. Augusto Farfus (brazil, Hyundai)
7. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
Tassi Attila (magyar, Honda) – kiesett

A vk élmezőnye 11 futam után: 1. Guerrieri (argentin, Honda) 153 pont, 2. Girolami (argentin, Honda) 133, 3. Björk (svéd, Lynk & Co) 125, 4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 114, 5. Azcona (spanyol, Cupra) 110 ... 26. Tassi Attila (magyar, Honda) 16