Formula E: világbajnoki státuszt kap a sorozat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 14:30
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) döntése értelmében a 2020–2021-es idénytől már világbajnokságként működik tovább az elektromos meghajtású együléses versenyautókat felvonultató Formula E-sorozat.

A FIA kedden számolt be erről, és a szövetség közleményében Jean Todt elnök úgy fogalmazott, az első, 2014-es verseny óta eltelt időszakban „a Formula E bizonyította, hogy a költséghatékony elektromos versenyzés működik.” Jean Todt elnök úgy fogalmazott, az első, 2014-es verseny óta eltelt időszakban „a Formula E bizonyította, hogy a költséghatékony elektromos versenyzés működik.”

„A sorozat kidolgozása és fejlesztése nagy kaland volt, és büszke vagyok rá, hogy ma bejelenthetjük a világbajnoki státuszát” – idézte Todtot a közlemény.

A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag azt mondta, mindig is az volt a céljuk, hogy egyszer vb-ként tartsák számon a sorozatot.

„Ez a megállapodás ténylegesen az együléses nemzetközi viadalok legmagasabb kategóriájába emeli a Formula E-t” – jelentette ki Agag.

A Formula E mostani idénye november végén, Szaúd-Arábiában kezdődött olyan gyártók részvételével, mint a Mercedes, az Audi, a Porsche és a BMW.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik