Érdi Mária: Mindegy, milyen szél fúj, ott vagyok a mezőny elejében

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2024.04.07. 22:18
Érdi Mária nyugodt az olimpia kapcsán (Fotó:Facebook/ Magyar Vitorlás Szövetség)
A párizsi olimpiára készülő Érdi Mária az elmúlt években bebizonyította magának: mindegy milyen szél fúj, ott van a vitorlázómezőny elejében.

 

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva az MVM SE világ- és Európa-bajnok sportolója elárulta: az, hogy első magyarként nyerte meg a nagy hagyományú, szombaton zárult mallorcai világkupaversenyt az ILCA 6 hajóosztályban, „álomkategória” volt számára.

„Az olimpia, a világ- és Európa bajnokság után ez egy kiemelt verseny, amelynek megnyeréséről álmodik egy vitorlázó, korábban reménykedtem benne, hogy egy nap én is győzni tudok  fogalmazott Érdi. Rámutatott: az olimpián kívül kevés alkalom van, ahol az összes ötkarikás hajóosztály együtt versenyez, már csak emiatt is lehetett érezni, hogy ez egy különleges viadal.

Érdi ennek a versenynek a megnyerését egy lépcsőfoknak nevezte az olimpiához vezető úton. Mint mondta, nagyon más versenyzés volt Mallorcán, mint az olimpián lesz, mivel az ötkarikás játékokhoz képest sokkal nagyobb mezőny teljesen más stratégiát kívánt meg. „A szél más Mallorcán, mint Marseille-ben, az olimpiai vitrolásversenyek helyszínén lesz. Ez nem annyira feküdt nekem, mivel nem tudtam annyira olvasni a szelet és nagyon közel voltak a hajók is.”

Az ezúttal legjobb barátnője, az ausztrál Zoe Thomson előtt diadalmaskodó Érdi a párizsi olimpia kapcsán azt mondta, noha van benne egy kis félelem, hogy nem fog összejönni, alapvetően egész nyugodtnak érzi magát, de nyerhet akárhány versenyt addig, előfordulhat, hogy Franciaországban nem áll dobogóra. Ugyanakkor nagyon bízik a jó eredményben, mint fogalmazott, a tokiói olimpia után nagyon csalódott volt a 13. helye miatt, ám utólag rájött: akkor még nem állt készen az ötkarikás dobogóra.

„Az elmúlt hónapokban viszont bebizonyítottam magamnak, hogy mindegy, milyen szél fúj, ott vagyok a mezőny elejében. Ha nagy a nyomás, akkor is jól teljesítek” szögezte le. Arra is kitért: edzőjével tudják, mire kell fektetniük a hangsúlyt, hogy kihozzák belőle a maximumot, a hátralévő hónapokban pedig a stratégiát fogják csiszolgatni, hogy minél kiegyensúlyozottabban tudjon teljesíteni, mert a vitorlázásban ez a fontos. Lényegesnek nevezte azt is, hogy nem szabad túl sokat kockáztatni, márpedig az elmúlt években megszerzett tapasztalatai alapján tudja, mikor kell kockáztatnia és mikor nem.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik