Középpontban a nem olimpiai sportágak legjobbjai

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 18:08
Tánc kategóriában Váradi Martina és Andrea Silvestri kapott elismerést (Fotó: Dömötör Csaba)
37 sportág 64 versenyzője kapott elismerést a Nemzeti Versenysportszövetség nagyszabású budapesti gáláján.

 

Hetedik díjátadó gáláját tartotta a 2016 decemberében alakult Nemzeti Versenysport Szövetség, amely az olimpián nem szereplő sportágak érdekképviseletét, illetve versenysportjának irányítását látja el. Szerda délután megjelent a Budapest Marriott Hotel konferenciatermében és részt vett a díjak átadásában Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára; Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója; Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára; Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke; Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke; Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke; Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke; Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója és Berényi Péter, a Nemzeti Sportügynökség rendezvényszervezési és marketing vezérigazgató-helyettese. 37 sportág 64 versenyzője kapott elismerést, a díjazottak listáját keretes írásunkban olvashatják.

Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke nyitotta meg az eseményt (amelynek műsorvezetője a Nemzeti Sport munkatársa, Csisztu Zsuzsa volt). Elmondta, 62 tagszervezetük van, ebből 59 teljes jogú, de folyamatos az érdeklődés, sokan szeretnének csatlakozni a szövetséghez. Külön megemlékezett a krakkói Európai Játékokról, amelyen a 38 magyar éremből 11-et a nem olimpiai sportágak képviselői szereztek, illetve a Küzdősportok Világjátékáról, ahol az éremtáblázat 10. helyén végeztek a mieink.

Schmidt Ádám arról beszélt a köszöntőjében, hogy fontosan azok a pillanatok a hajtós világban, amikor megállunk egy-egy pillanatra, és jelen esetben kiemelt figyelmet szentelünk a díjazott sportolóknak, akiknek és a hozzájuk kötődőknek jó visszaigazolás az elismerés. Noha 2024 az olimpia és a paralimpia éve, a Nemzeti Versenysport Szövetség támogatása is kiemelten fontos az államtitkárságnak, mert a Sportoló Nemzet-programban az NVESZ is jelentős szerepet kap.

Egy látványos táncprodukciót követően Fábián László kapott szót, aki arról beszélt, fantasztikus évet zártunk 2023-ban. Közölte, hogy a MOB és az NVESZ szorosan együttműködik a szétválás ellenére, majd néhány mondattal kitért az olimpiai felkészülésre is.

A folytatásban Szabó László is beszédet mondott, a fogyatékos sport vezető képviselője hangsúlyozta, frizbit, horgászatot, pókert is tud már nézni a televízióban, az olimpiai számok közé is bekerülnek korábban egzotikumnak tűnő sportágak versenyei, és ez az irányvonal a paralimpián szintén érvényesülni látszik, tehát érdemes figyelni az NVESZ égisze alá tartozó sportszervezetekre. Szabó László kiemelte a paradíjazottak közül Kákosy Olívia parakaratést, mint első magyar női egyéni világbajnokot a fogyatékos sportágakban, aki a hazájában szerezte meg címét.

Deutsch Tamás Bill Shankly labdarúgásra vonatkozó mondását átalakítva úgy véli, a sport nem élet-halál kérdése, hanem sokkal több annál. Ugyanúgy ikonnak tekinti sikeres sportolóink közül Hárspataki Gábort, akinek a sportága, a karate Tokió után lekerült az olimpia műsoráról, mint Pigniczki Fannit, aki fordított utat járt be a ritmikus gimnasztikával.

Schmitt Pál a pódiumon elmondta, ajánlja mindenki figyelmébe Sulyok Tamás hétfői köztársasági elnöki szűzbeszédéből a következő, eredetileg latin nyelvű bölcsességet: „becsülettel élj, ne árts senkinek, add meg mindenkinek, ami jár neki” – a gondolat mindannyiunk ars poeticája lehetne, és Mészáros Jánosé bizonyosan az.

Végezetül átadták a Leyrer Richárdról (a MOB korábbi alelnöke, a nem olimpiai sportágak szakágának vezetője, a honi kick-box szövetség elnöke 2015-ben hunyt el) elnevezett sportvezetői díjat, ezt Deutsch-Lazsányi Erika és Sándor Péter kapta meg.

Aerobik: Fejér Fruzsina, Lőcsei Zoltán; autósport: Kiss Norbert; búvárúszás: Kiss Nándor, Korok Fatima; darts: Rucska József, Turai Krisztina; dinamikus lövészet: Gombos László, Vágner Lara; dzsódó: Karádi Adél; dzsúdzsucu: Süle Szilárd, Teresa Crisley Cordeiro De Souza; ejtőernyőzés: Feith Máté; erőemelés: Enahoro Asein, Szebenyi Gergő Márk; életmentés: Takács Krisztián, Ugrai Panna; fekvenyomás: Salamon Erika; fitness: Karikó Brigitta; footgolf: Bacskai Bence; golyósportok: Rácz Lili; grappling: Szmolka Nikoletta Renáta, Tóth Zoltán; horgászat: Csillag László, mozgássérült horgászcsapat; iaido: Bota Norbert; jet-ski: Jászai Csongor; kajak-kenu: Kiss Péter Pál, Kiszli Vanda, Kövér Márton; karate: Hárspataki Gábor, Kákosy Olívia; kick-box: Busa Andrea, Fésű Lajos; kung-fu: Nitas László Olivér, Simon Viktória; kutyás tereprollerezés: Köffer Kitti, László Attila; lábtenisz: Koltai Marcell Gergely, Lepsényi Boglárka; modellezés: Valent Gergő, Váradiné Fodor Imola; motorcsónak: Miháldinecz Márkó; motorsport: Lencsés Donát Dániel; muay thai: Kurdy István, Székely Anna; pétanque: Varga Viktor; rádióamatőr: Illés Evelin, Tóth Patrik; sárkányhajózás: női kishajó csapat; szkander: Donkó Patrik, Kőváriné Ivánfi Brigitta, Simon Dániel; szumó: Buzás Patrik, Elekes Enikő; tájékozódási futás: Máramarosi Rita; tánc: Andrea Silvestri, Váradi Martina; teke: Kis-Horváth Luca, Sziklási Tibor Levente; teqball: Janicsek Zsanett, Katz Tamás; ultimate frizbi: U20-as vegyes csapat; wakeboard: Orbán Olivér
A 2024-ES NVESZ-GÁLA DÍJAZOTTJAI

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik