Döntőt játszik Manchesterben az Ecseki Nándor, Madarász Dóra párosunk

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 19:48
Az első helyen kiemelt Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk mindössze két játszmát veszítve jutott el a döntőig (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Manchesterben zajló feeder versenyén az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros meggyőző játékkal jutott be a vasárnapi döntőbe, az első helyért ukrán ellenfél vár a mieinkre.

A Párizs felé menetelő, s reményeink szerint célba is érő Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk ismét jó napot zárt Manchesterben: a WTT-sorozat feeder besorolású versenyén a negyeddöntőt majd az elődöntőt is megnyerte, így bizakodva várhatja a vasárnapi finálét. Az angol Tom Jarvis, Tin-tin Ho kettőssel szemben Ecsekiék egyértelműen esélyesebbnek számítottak, a szigetországiaknak nincs a top 50-ben vegyes párosuk, miközben Ecsekiék most éppen a 16. helyen állnak, szóval ezen a mérkőzésen „csak” a papírformát kellett érvényesíteni. Persze ez nem mindig egyszerű, ám ezúttal szerencsére nem volt zavaró tényező, hacsak az elvesztett első játszmát nem tekintjük annak.

Az elődöntő viszont már jóval rázósabbnak ígérkezett, különösen, hogy a túloldalon a luxemburgi Luka Mladenovic mellett ott állt a „szupernagyi”, az elnyűhetetlen Ni Xialian, aki még 60 évesen (!) is a 41. helyen áll a világranglistán. A Kínából honosított klasszis számtalan alkalommal tört már borsot a mieink orra alá, éppen ezért most sem lehetett biztosra menni a luxemburgiak ellen, de az Ecseki, Madarász duó ezúttal nem adott esélyt arra, hogy az őrjítő, „böködős” stílusban játszó Ni Xialian legyen elégedettebb a találkozó után.

Az első helyen kiemelt magyar páros úgy jutott be a döntőbe, hogy útközben mindössze két játszmát vesztett – vasárnap az ukrán Anton Limonov, Szolomija Bratejko duó lesz az ellenfél.

A torna utolsó előtti napjának reggelén egyébként a vegyes páros mellett további három egységünk volt versenyben, de egyiküknek sem sikerült a továbbjutás. Madarász (világranglista-95.) papírforma-vereséget szenvedett az első helyen kiemelt amerikai Lily Zhangtól (37.), s a női párosoknál sem a Madarász, Moret magyar, svájci kooperációnak állt a zászló, tekintve, hogy a túloldalon két kiváló páros játékos, a szlovák Barbora Balázová és a cseh Hana Matelová állt.

Talán az Ecseki Nándor, Szudi Ádám férfipáros esetében lehet némi hiányérzetünk, ugyanis a belga Florent Lambiet, Martin Allegro duó nem tartozik a verhetetlen kategóriába, s már csak azért is jó lett volna legyőzni őket, mert a február 14-én kezdődő csapat-világbajnokságon férficsapatunk egy csoportba került a belgákkal – lélektanilag sem lett volna baj, ha vereséggel a hátuk mögött várnák a mieink elleni összecsapást.

WTT-SOROZAT, FEEDER, MANCHESTER
FÉRFIAK
Páros
Elődöntő
Lambiet, Allegro (belga)–Ecseki Nándor, Szudi Ádám 3:1 (7, –6, 10, 7)
NŐK
Egyes
Nyolcaddöntő
Zhang (amerikai)–Madarász Dóra 3:1 (7, –10, 11, 3)
PÁROS
Negyeddöntő
Balazová, Matelová (szlovák, cseh)–Madarász, Moret (magyar, svájci) 3:1 (–7, 3, 9, 10)
VEGYES PÁROS
Negyeddöntő
Ecseki, Madarász–Jarvis, Ho (angol) 3:1 (–9, 7, 7, 4)
Elődöntő
Ecseki, Madarász–Mladenovic, Ni Xialian (luxemburgi) 3:0 (6, 3, 5)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik