Több mint száz egyetemi sportolót díjaztak 2023-as teljesítményükért

Vágólapra másolva!
2023.11.30. 15:39
null
Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is beszédet mondott (Fotó: Dömötör Csaba)
Folytatódott szerdán az évzáró ceremóniák, díjátadók sora, ezúttal a legjobb egyetemi sportolók kaptak elismerést 2023-as teljesítményükért a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke megemlítette az Egyetemi Világjátékokat – korábbi nevén az Universiadét – amelyet idén Kína rendezett. A magyar delegáció 17 éremmel (három arany, nyolc ezüst, hat bronz) minden idők legjobb magyar eredményét szállította.

„A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen – kezdte beszédét már-már szokásosan egy idézettel dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. – Ahhoz, hogy ide ma eljussatok, kellett egy támogató közeg, egy család. Kellettek a sportszakemberek is, no meg a tanárok, akik a szellemi fejlődéseteket segítették. Az eredményeitekhez gratulálok, mégis, ami elsőként eszembe jut, ha rátok nézek az, hogy példát mutattok a jövő generációinak. Mert demonstráljátok, hogy a tanulás és a sport között nem kell választani, mindkettőben lehet sikeres egyszerre az ember.”

Paragh Bianka a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese mély beszédet intézett a hallgatósághoz a sport társadalomra gyakorolt hatásáról.

„A sport az egyik legjobb közösségteremtő eszköz, közösség nélkül pedig nincs identitás, identitás nélkül pedig az egyén mit sem ér. Ezen keresztül a sport kulcsszerepet játszik a fiatalok közösségi normáinak kialakításában, ezen keresztül pedig az egészséges közösségek létrejöttében” – mondta.

De jöhetett a díjátadás, amely során több mint száz sportolót szólítottak színpadra – asztaliteniszezőket, evezősöket, kick-boxosokat, kézi- és röplabdázókat és még rengeteg más sport képviselőit. Az ismertebb nevek közül a fukuokai vizes világbajnokságon maradandót alkotókat is kitüntették, így az úszó Kós Hubertet és a vízilabdázó Fekete Gergőt, Jansik Szilárdot, Manhercz Krisztiánt, Vogel Somát, Vigvári Vendelt és Vigvári Vincét – igaz, egyikőjük sem tudott jelen lenni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik