Sakk: a csapat Eb-n a legjobb tíz közé jutás a cél

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 09:58
null
Az egyéni Európa-bajnok Hoang Thanh Trang játszik az első táblán a nőknél a szombaton kezdődő montenegrói sakkcsapat Eb-n (Fotó: Magyar Sakkszövetség)
A férfi és a női magyar sakkválogatott számára is az első tízbe kerülés a cél a szombaton rajtoló montenegrói csapat Európa-bajnokságon. A kapitányok bizakodnak, hogy ha több játékos is erőn felül teljesít, a legjobb hatba kerülés is sikerülhet.

 

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sakkszövetség (MSSZ), amelyen Polyánszky Zoltán elnök arról beszélt, hogy az Eb szakmailag a legnagyobb igénybevételt jelenti a játékosoknak, és mivel a jövő évi budapesti sakkolimpiáig már nem lesz hasonló csapatesemény, a nemzetközi sakkvilág most jobban figyel a magyarokra.

Az eseményen Ács Péter a férfi-, valamint Fodor Tamás, a közelmúltban kinevezett női kapitány elmondta, a magyar válogatottak táblasorrendjét taktikai szempontokat figyelembe véve határozták meg, nem az aktuális Élő-pontok alapján. A férfiaknál Erdős Viktor (2557 az Élő-pontszáma) játszik az első táblán, a második a legnagyobb Élő-pontszámú magyar játékos, Gledura Benjámin (2633).

A harmadik táblás Bánusz Tamás (2609) lesz, ő a tavalyi sakkolimpián tíz partin nyolc pontot gyűjtött, nagyban hozzájárulva ezzel a magyar válogatott nyolcadik helyéhez. A negyedik táblás a 21 éves Kozák Ádám (2578) lesz, ő először szerepel Eb-n, akárcsak a tartaléknak nevezett Balog Imre (2617).

A női válogatottnál a korábbi egyéni Európa-bajnok Hoang Thanh Trang (2393) játszik az első táblán, a másodikon a fiatal és nagyon tehetségesnek tartott Gaál Zsóka (2304), a harmadikon pedig Papp Petra (2283). A negyedik táblán Terbe Julianna (2269) versenyez, aki a közelmúltban rendezett Grand Swiss FIDE-versenyen 24 Élő-pontot gyűjtött, míg a tartalék a tapasztalt, hatszoros olimpiai kerettag Lázárné Vajda Szidónia (2265) lesz.

A csapat Eb-t november 11. és 21. között kilencfordulós svájci rendszerben rendezik a montenegrói Budvában, a férfiak mezőnyében 36 ország 38 csapata, a nőknél 32 együttes indul, a magyar válogatott mindkét mezőnyben a 12. helyet foglalja el a kezdő rangsorban.

Hír még, hogy a nemzetközi szövetség (FIDE) bejelentése alapján az üzbegisztáni Szamarkand ad otthont az idei gyorssakk- és villámsakk-világbajnokságnak december 26. és 30. között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik