Sportdiplomácia: A sport nemzeti ügy – kerekasztal-beszélgetés az MKI-ben

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 18:26
null
„Magyarországon a sport egyértelműen stratégiai ágazat” – mondta Salát Gergely (Fotó: Kurucz Árpád)
A sport nemzeti ügy, segítségével a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokban is számottevő sikereket lehet elérni – hangzott el a Magyar Külügyi Intézet (MKI) által rendezett keddi budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

A Sport és országimázs Ázsiában című rendezvényen az MKI kutatói mellett részt vett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány egyik elemzője is. A beszélgetés egyik apropója a hétfőn a kínai Hangcsouban befejeződött Ázsiai Játékok volt, de a sportdiplomácia szélesebb kontextusairól is szó esett.

„Magyarországon a sport egyértelműen stratégiai ágazat” – mondta Salát Gergely, az MKI vezető kutatója.

Hozzátette: ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az ország sok nemzetközi sporteseményt rendez, és stadionok, sportcsarnokok épülnek, hanem például az iskolai mindennapos testnevelés bevezetésében vagy akár a falusi focipályák öltözőinek kimeszelésében. A cél nyilvánvalóan, hogy a sportban Magyarország a saját gazdasági súlyánál, népességénél jelentősebben legyen jelen a nemzetközi porondon.

Mezei Tibor, az MKI kutatója arról beszélt, hogy a magyar kormány a sportdiplomáciát regionális helyzete, a szomszédos országokkal fenntartott viszonya alakításába is beillesztette, ezért tesz meg mindent egy olimpia rendezéséért is.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a most véget ért Ázsiai Játékokon 45 ország 12 500 versenyzője vett részt, ami nagyobb szám, mint a nyári olimpiai játékokon szereplőké. Mint Salát Gergely fogalmazott, a rendező Kína számára diplomáciai szempontból is komoly jelentősége volt a 16 napos játékoknak, hiszen Japánnal, Dél-Koreával vagy Indiával konfliktusai vannak. Megemlítette, hogy az esemény alkalmával készítettek elő egy kínai-dél-koreai csúcstalálkozót.

„A sport a kezdetektől politikai esemény is, gondoljunk csak az 1936-os berlini olimpiára, vagy az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpia részleges bojkottjára. A sport tehát a politika eszköze is volt, és most is az, hiszen az orosz-ukrán háború hatása itt is megjelenik” – jegyezte meg Salát Gergely.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik