Gyász: elhunyt Csík József, olimpikon gerelyhajító

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 12:01
Október 4-én, hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében elhunyt Csík József olimpikon gerelyhajító – számolt be róla a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja, az olimpia.hu.

 

Csík József (1946–2023) (Fotó: MTI/Petrovits László)
Csík József (1946–2023) (Fotó: MTI/Petrovits László)

 

Az 1946. január 1-jén Üllőn született Csík József, a Budapesti Petőfi, a TFSE és az Építők atlétája 1968 és 1976 között volt válogatott, 1970-ben és 1972-ben magyar bajnok lett, 1970-ben pedig ezüstérmet szerzett a főiskolás világbajnokságon (Universiade) Olaszországban.

Csík József az 1971-es helsinki Európa-bajnokságon 10. lett, az Európa-kupán pedig első, majd indulhatott az 1972-es müncheni olimpián, ahol a 12. helyet szerezte meg.

Csík József 1970 és 1973 között egymás után négyszer nyerte el a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet, sportolói karrierje után nyugdíjazásáig edzőként dolgozott.

Csík József temetése 2023. október 27-én, 13 órakor lesz az Üllői Katolikus Temetőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik