Súlyemelés: az IWF-kongresszus sportágmentő tervet fogadott el Rijádban

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 22:51
null
Mohammed Dzsalud, az IWF elnöke tisztában van vele, hogy a stratégiai tervben olvasható szép elképzeléseket nehéz lesz valóra váltani (Fotó: IWF)
A rijádi kvalifikációs világbajnokság kilencedik napján, kedden tartotta kongresszusát a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség, a küldöttek elfogadták a 2024 és 2032 közötti időszakra szóló stratégiai tervet. Noha a 2028-as játékok műsorán egyelőre nem szerepel a sportág – így sorsa még bizonytalan –, a célok között szerepel, hogy a 2032-es olimpián 8-8 súlycsoportban 160 emelő szerepeljen, ne csak 120, mint 2024-ben Párizsban.


Nem osztottak érmeket kedden a világbajnokságon, ellenben megtartotta kongresszusát a nemzetközi szövetség (IWF). Amint az insidethegames.biz internetes oldal hírül adta, a 114 nemzeti tagszövetség küldötte egyhangúlag elfogadta az ezzel megbízott kilenctagú bizottság által kidolgozott, a 2024 és 2032 közötti időszakra vonatkozó 39 oldalas stratégiai tervet, amelyben a sportolókat, a versenyeket, az irányítást, valamint a marketinget és kommunikációt érintő megannyi intézkedést sürgetnek. A dokumentum egyfajta ütemterv, amelyet követve a „zavaros múltból pozitív változásokkal kikövezett úton” juthat el a sportág a szebb jövőbe.

Az egyik legfontosabb törekvés, hogy a 2032-es brisbane-i olimpián a párizsi 5-5 súlycsoport 120 emelője helyett 8-8 kategória 160 versenyzője szerepelhessen. Mai szemüvegen át nézve merész a terv, hiszen a 2028-as játékok műsorán egyelőre nem is szerepel a sportág, ugyanakkor a következő hetekben eldőlhet, hogy megváltozik-e a helyzet. Az IWF mindenesetre igyekszik szorosabb kapcsolatot kialakítani a NOB-bal, végső célként meghatározva, hogy legyen egy kifejezetten a súlyemelést képviselő NOB-tag.

Régi probléma, hogy nincs jól eladva a sportág, nem elég vonzó, nem elég látványos, ami az alkalmi nézők számára érdektelenné teszi a súlyemelőversenyeket. A stratégiai tervben ezt orvosolandó rögzítették, hogy mely területeken legfontosabb a változtatás – ilyen például a sportolók bemutató ceremóniája a versenyek előtt, vagy hogy a két fogásnem közti szüneteket vonzó módon ki kell tölteni számítógépes grafikákkal, a nagy eredményjelzőn sok kép és információ megjelenítésével.

Az IWF vezetőinek egyik legfontosabb törekvése látványosabbá tenni a versenyeket – egy ilyen fotó is felkeltheti a figyelmet (Fotó: IWF)
Az IWF vezetőinek egyik legfontosabb törekvése látványosabbá tenni a versenyeket – egy ilyen fotó is felkeltheti a figyelmet (Fotó: IWF)



Digitális platformok segítségével hallhatóbbá, láthatóbbá szeretnék tenni a legjobb súlyemelőket, nagyköveti programot dolgoznak ki, hogy a fontos versenyeket visszavonult korábbi sztárokkal reklámozzák, minden évben díjátadó gálát rendeznének.

Fiatalítanák a technikai személyzetet (például zsűritagok, bírók), a kitűzött cél, hogy 30 százalékuk 40 év alatti legyen, és főként ők kapjanak lehetőséget az utánpótlás-viadalokon.

A stratégiai tervben elismerik, hogy a videókontroll korszakában túl sok – összesen nyolc – bíró és zsűritag működik közre ez egyes kategóriák versenyén, mindenképp szükséges csökkenteni a létszámukat, egyúttal szélesebb hatáskört kapnának.

Az IWF finanszírozása 2028-ig évente egymillió dollárral, utána 2032-ig évi 15 százalékkal növekszik. A nemzetközi szövetség igyekszik csökkenteni a nemzeti tagszövetségek versenykiadásokból (utazás és szállás költsége, nevezési díj, doppingvizsgálatok ára) fakadó pénzügyi terheit, illetve a világot lefedő médiahálózatot építene ki az információk hatékony megosztása érdekében, és újraindítaná digitális folyóiratát.

„A munka részben elvégezve, a legnehezebb azonban csak most következik: keményen kell dolgozni, hogy a szép szavak és kezdeményezések valósággá váljanak”
– írta a stratégiai terv előszavában Mohammed Dzsalud, az IWF tavaly júniusban megválasztott iraki elnöke.Nem lesz könnyű menet, tehetjük hozzá.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik