EYOF: Jó úton halad az utánpótlásunk – Bartha Csaba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 12:17
null
Bartha Csaba (Fotó: Koncz Márton, archív)
Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) operatív igazgatója szerint a magyar utánpótlás jó úton halad, miután a csapat 23 érmet szerzett a maribori nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), amivel az éremtábla hatodik helyén végzett.

 

„Az EYOF azért nagyon fontos, mert a fiatalok belekóstolhatnak a multisportesemények hangulatába, bepillantást kapnak abba, hogy milyen lesz később az olimpia – idézte a MOB honlapja Bartha Csabát.A fiatalok körében népszerűsíti az olimpizmust, tulajdonképpen ez is a küldetése, ugyanúgy, ahogy az ifjúsági olimpiáké is.”

A szakember kifejtette: a 23 éremre nagyon büszkék lehetnek, s kiemelte az atlétikát, amely az olimpiai mozgalom egyik fontos láncszeme, s a magyaroknak ezúttal is nagy sikereket hozott.

„Jó előjel ez az idei, hazai rendezésű atlétikai világbajnokság előtt, hiszen azt mutatja: van utánpótlásunk, s hogy a Zsivótzky-program, amely stratégiailag is hivatott meghatározni a sportág jövőjét, meghozza az eredményét” – mondta.

„Úszásban a hagyományainknak megfelelően jól szerepeltünk és hoztuk a sikereket, és semmiképpen sem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy Jackl Vivien négy érmével a legeredményesebb magyar sportoló volt Mariborban. Cselgáncsban is hoztuk az érmeket, szívmelengető volt a szertorna, amelyben több döntős helyezés mellett Zámbori Zala révén aranyérmet is szereztünk. Teniszben is nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattunk, az elmúlt EYOF-ok tekintetében a legerősebb mezőny jött össze, ez a kiemeléseknél is megmutatkozott. Szépen helyt álltak a magyarok itt is, mindenkinek volt győzelme. Kerékpárban, 3x3-as kosárlabdában ugyanakkor sajnos messze volt a jó eredmény” – értékelt Bartha Csaba.

Hangsúlyozta: a csapatsportágak mérkőzései mindig remek hangulatban zajlanak, egyfajta kohéziót teremtenek a csapaton belül.

„A röpis lányok meglepetés-győzelme az olaszok ellen megadta az alaphangulatot, s végül a negyedik helyig repítette a fiatal csapatot. A kézilabdázó fiúk teljesítménye is megsüvegelendő: végig magabiztosan játszottak egy rendkívül erős mezőnyben, és bár hat nap alatt öt mérkőzést játszottak, a horvátok elleni bronzmeccsre is maradt erejük, kitartásuk, elszántságuk. Megérdemelten lettek bronzérmesek. A sorozatterhelés kapcsán azonban talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy egy nappal korábban elkezdjék a tornát, mert úgy beleférne még egy pihenőnap, így kevésbé lenne intenzív a terhelés, kevesebb lenne az egészségügyi kockázat, sérülésveszély” – fejtette ki az igazgató.

Bartha Csaba a szervezésről általánosságban úgy vélekedett: mindenkit, aki most multisporteseményt szervez, komolyan meg kell becsülni, hiszen a mai helyzetben nagy erőfeszítéseket igényel gazdasági, infrastrukturális és humán erőforrás tekintetében is az előkészítés és a lebonyolítás.

„A helyszínek és a szervezés alapvetően kifogástalan volt, a szállással és a közlekedéssel adódtak néha kellemetlenségek, de egy ekkora, többezer fős eseménynél, ilyen nehéz időszakban ezek úgy gondolom, elnézhetőek. Összességében gratulálok a szervezőknek, szépen helyt álltak a szlovénok, illetve Maribor” – jelentette ki és gratulált mindenkinek, aki részese volt a sikereknek.

„Úgy gondolom, jó úton halad az utánpótlásunk” – tette hozzá.

A magyar küldöttség hat nap alatt 8 arany-, 5 ezüst- és 10 bronzérmet, összesen 23 medált gyűjtött a szlovéniai eseményen, amelyen 48 ország 2419 sportolója küzdött az érmekért a 14-18 éves korosztályban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik