Asztalitenisz: elődöntős a Lakatos, Szántosi páros Olomoucban

Vágólapra másolva!
2023.08.25. 19:56
null
Remekül szerepel a Lakatos, Szántosi kettős (Fotó: Facebook/Magyar AsztaliteniszSzovetseg)
A Lakatos Tamás, Szántosi Dávid páros elődöntőbe jutott a csehországi Olomoucban zajló, 40 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen.

A magyar kettős a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára, amelynek első körében hazai duót vert magabiztosan, három sima szettben. Ezt követően a negyeddöntőben a Vladislav Ursu, Andrei Putuntica moldovai kettőssel csapott össze pénteken. Az első két szettet az ellenfél nyerte, aztán a magyarok szépítettek, majd úgy fordítottak, hogy a negyedik játszmában 7:10-ről, az ötödikben pedig 6:10-ről kapaszkodtak vissza. A fináléért a Kao Cseng-csuj, Peng Vang-vej tajvani párossal mérkőznek meg szombaton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik