Asztalitenisz: Póta Georgina nem indul az Európai Játékokon

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 12:17
null
Póta Georgina ezúttal csak távolról szurkol, hogy jól szerepeljen válogatottunk Krakkóban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Összeállt a krakkói Európai Játékokra utazó magyar asztalitenisz-válogatott, a hét játékosból álló csapatban nem lesz ott Póta Georgina, kétszeres Európa-bajnokunk a hosszú és fárasztó idény után a pihenés mellett döntött.

 

A közelgő krakkói Európai Játékokon (június 21.–július 2.) a magyar asztalitenisz-válogatott hét játékossal képviselteti magát, ami azt is jelenti, hogy négy számban – női csapat, férfi és női egyes, vegyes páros – is asztalhoz állnak a mieink, csak a férfiak csapatversenyét rendezik meg válogatottunk nélkül. A magyar együttes érdekessége, hogy Póta Georgina neve nem szerepel az indulók között.

Nagyon hosszú idény van mögöttem, a válogatott mellett a Budaörs csapatával is sűrű időszakon vagyunk túl, az Európa-kupában a második helyen végeztünk, a hétvégén pedig a hazai csapatbajnokságban megvédtük a bajnoki címünket – mondta Póta Georgina. Miután az elmúlt két nyáron is csak kevés időm volt pihenni, ezért abban maradtunk Bátorfi Zoltán szövetségi kapitánnyal, hogy az Európai Játékokat kihagyom, már csak azért is, mert a korábbiakkal ellentétben a csapatversenyen most nem lehet olimpiai kvótát szerezni, de természetesen szurkolok a válogatottnak, hogy minél jobb eredményt érjen el.

Kétszeres Európa-bajnokunk távollétében a Madarász Dóra, Dari Helga, Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz négyest nevezte csapatban a kapitány a krakkói tornára, közülük Madarász és Nagyváradi egyesben is asztalhoz áll, férfi egyesben Majoros Bence és Szudi Ádám, vegyes párosban pedig az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettősnek szurkolhatunk – utóbbi számban az Európai Játékok győztese olimpiai kvótát is szerez.

Az asztaliteniszezők küzdelmeire június 23. és július 1. között kerül sor, a sorsolást a rajt előtt egy nappal tartják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik