Férfi ökölvívó-vb: Veres Roland és Kovács Pál is a tizenhat között

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.05.05. 10:52
null
Veres Roland 16 közé jutott az ökölvívó-vb-n (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Európa-bajnoki bronzérmesünk. Veres Roland a második taskenti mérkőzését is megnyerte – következhet a kazahok vb-ezüstérmese, míg Kovács Pál is bejutott a legjobb 16 közé, ahol a kubaiak olimpiai bajnoka ellen lép szorítóba.

 

A csütörtöki két vereség után a magyar csapat visszatalált a győzelmi ösvényre. A 57 kilós (tavaly egy súlycsoporttal feljebb Eb-bronzérmes) Veres Roland megugrotta a második magasságot is a taskenti vb-n.

A Halker-Király Team pehelysúlyú kick-box-világbajnoka az ecuadori Jean Caicedo ellen önmagát adta a ringben, kihasználta karhosszúságát, és kintről ügyesen kiszurkálta a dél-amerikait, aki széles, nagy ütésekkel próbálkozott, de ezek közül csak néhány találta el a magyart.

Veres az első menetben megágyazott a győzelmének, a folytatásban is kontroll alatt tartotta a kiegyenlítettebbé váló találkozót, és a kilencedik perc végén már dobhatta is a két kezét a magasba. A pontozás 4:1 lett, folytatás vasárnap az előző vb-n ezüstérmes kazah Szerik Temirzsanov ellen – már a nyolc közé jutásért, kemény lesz…

Az első körben erőnyerő, így most bemutatkozó honvédos Kovács Pál (80 kg, Taskentben a legmagasabb „magyar” súlycsoport) a kenyai boksz egyik frontemberével, Robert Okakával csapott össze.

A szépen kigyúrt afrikai nagyjából kétfélét ütött: levegőt és Kovács kesztyűjét, míg az erejét okosan beosztó magyar félnehézsúlyú sokáig stílusos bunyót mutatott be. A végén mégis izgulni kellett, mert az összevissza csapkodó Okaka fordulatszámát nehéz volt felvennie, ám végül 4:1-gyel a 16 közé lépett. Itt a Rióban középsúlyban, Tokióban félnehézsúlyban aranyérmes kubai fenevad, Arlen López vár rá, finoman fogalmazva sem Kovács lesz az esélyes.

Szombaton, magyar idő szerint kora délután 71 kg-ban az ukránból lett Pilipec Makszim bokszol a japánok váltósúlyú címvédője, Okazava Szevon ellen – az összecsapás tétje a nyolcaddöntőbe jutás.

22. FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG, TASKENT
A 16 közé jutásért
57 kg:
Veres Roland–Caicedo (ecuadori) p. gy.
80 kg: Kovács Pál–Okaka (kenyai) p. gy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik