Öttusa-vk: Gulyás Michelle-nek és Bőhm Csabának is szurkolhatunk Budapesten

Vágólapra másolva!
2023.04.19. 19:36
null
Bőhm Csaba, Simicskó István és Mizsér Attila (Fotó: Földi Imre)
Az idén is a Ludovika ad otthont a budapesti öttusa-világkupaversenynek, amelyen tíz női és tíz férfiversenyzőnk szerepel majd, így természetesen a tavalyi női győztes Gulyás Michelle is, aki az idei vk-szezont is aranyéremmel kezdte, miután megnyerte az első, kairói viadalt.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezi meg a Magyar Öttusaszövetség az április 25-én, kedden rajtoló budapesti világkupaversenyt, amelyet az előző esztendőben a nőknél Gulyás Michelle nagy fölénnyel nyert meg.

„Harminchárom nemzet sportolóit várjuk a megméretésre, 85 férfi és 75 női öttusázó áll rajthoz a jövő héten. A magyarok közül tíz női és tizenkét férfi versenyző indul, bízunk benne, hogy minél többen odaérhetnek a dobogóra. A hazai öttusa nemzetközi megítélése még mindig kiemelkedő, s nem csak a történelmi múlt miatt, hanem a jelenlegi fiatal csapat eredményei miatt is – mondta el Simicskó István, a magyar szövetség elnöke a szervezet szerdai, Ludovikán tartott sajtótájékoztatóján. – 2024-ben még a hagyományos öttusa szerepel az olimpia programján, a lovaglással, azonban készülni kell a következő kihívásokra is, arra az időszakra, amikor a párizsi ötkarikás játékok után már az akadályverseny lesz az ötödik versenyszám.”

Martinek János szövetségi kapitány arról beszélt: az egyesületeknél zajló felkészülés és az eddigi eredmények, versenyen nyújtott teljesítmény alapján jó formában vannak a versenyzők.

„Az ankarai világkupa után az egy hét alatt, ami van, sokat már nem lehet készülni a budapesti versenyre, inkább formacsiszolásról van szó, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából a hazai eseményen” – nyilatkozta.

Hiányzik a férfimezőnyből Marosi Ádám, aki ezúttal csak vegyes váltóban szerepel majd. A szakvezető elmondta, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese maga jelezte, nem szeretné vállalni az egyéni versenyt Budapesten, a helyzet részletes megvitatására azonban még nem került sor. Az elmúlt évben egyébként a férfiak között heten jutottak fináléba, vagyis a 18 fős döntős mezőnynek közel fele a hazai válogatottból került ki, minden bizonnyal ezért is vezetett be új szabályt a UIPM a rendező országokra vonatkozóan. Az idei évtől a házigazdák maximum 12 indulója közül már csak hatan lehetnek ott az elődöntőben.

Martinek János (Fotó: Földi Imre)
Martinek János (Fotó: Földi Imre)

„Már a tavalyi világkupaverseny után mondtam, hogy ennek meg lesz a böjtje – emlékezett vissza Martinek János. – Így nagyon kemény lesz a magyaroknak a kvalifikáció, hiszen válogatóversenynek is számít a viadal. Nem fognak tudni pihenni, tartalékolni, az utolsó pillanatig harcolniuk kell, mert pontszám alapján dől el, ki megy tovább a legjobb 36 közé.”

Arra is kitért: tavaly a magyar csapat gyakorlatilag lerohanta a világkupamezőnyt, mindegyik megméretésen négyen voltak ott a döntőben, idén azonban az olimpiai kvalifikációs idény miatt minden ország jobban felkészült, nehezebb odaérni az értékes, dobogós helyekre, mint az elmúlt évben.

Bőhm Csaba szerint erősebb lesz a budapesti világkupaverseny, mint amilyen a kairói vagy az ankarai viadal volt, mivel a magyarok világviszonylatban a sportág legerősebb nemzetei közé tartoznak, s rendezőként nemenként akár 12 öttusázót indíthat a szövetség.

„Nálunk nehezebb lesz az olimpiára utazó két fő közé kerülni, mint kvótát szerezni – mondta a kairói viadal ezüstérmese, aki jelenleg is vezeti a világranglistát. – Az hatalmas erőt ad majd jövő héten, hogy itthon versenyezhetünk, több szurkoló is szokott kilátogatni itthon, mint a többi megméretésen, nagyon várjuk a versenyt.”

A versenyzőként olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mizsér Attila, aki a hónap elejétől tevékenykedik főtitkárként a szövetségben, ugyancsak kiemelte a hazai helyszín jelentőségét.
„Mindig ünnep volt nekem is és más hazai öttusázóknak is itthon versenyezni. Azt éreztük, hogy a magyarok egy kicsit különlegesebb helyen tartják számon ezt a sportágat – mondta. – Főtitkárként fontosnak tartom az innovációt, s ennek szellemében a szurkolókat is új, az öttusában korábban nem alkalmazott interaktív elemekkel várjuk” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik