Öttusa-vk: Gulyás Michelle aranyérmes Kairóban

Vágólapra másolva!
2023.03.11. 12:11
null
Gulyás Michelle nyerte a kairói vk-t (Fotó: Dömötör Csaba)
Gulyás Michelle aranyérmet nyert az öttusázók idei világkupa-sorozatának első állomásán, Kairóban. A 18-as döntőben további két magyar szerepelt: Barta Luca 14., Bauer Blanka 17. lett. Simon Sarolta nem jutott be a fináléba. A dobogóra Gulyás mellé a francia Élodie Clouvel és az egyiptomi Szalma Abdelmakszud állhatott fel.

A verseny kedden kezdődött a selejtezővel, a 67 fős mezőny két csoportban küzdött, az első 18-18 hely ért továbbjutást, ami mind a négy magyar indulónak összejött. Ezt követte a szerdai körvívás, melyben a tavaly vb-n ezüstármes, Eb-n bronzérmes Gulyás 23 győzelemmel és 12 vereséggel nagyszerűen teljesített, Simon 17/18-cal, Barta 16/19-cel, Bauer pedig 6/26-tal zárt. Ezt az eredményt továbbvitték a csütörtöki elődöntőbe, ahol két 18 fős csoportban zajlott a verseny, és az első kilenc-kilenc hely ért finálét. A legjobb 18 közé Gulyás, Barta és Bauer került be.

A szombati döntőt a körvívás eredményével kezdték az öttusázók. Gulyás Michelle a szerdai teljesítményével a harmadik-negyedik helyről indult, a lovaglásban nem hibázott, a bónuszvívásban négy pluszpontot szerzett, így két szám után második volt Clouvel mögött.

A 200 méteres úszásban 2:19.62 perccel a nyolcadik időt érte el, de ezzel is megőrizte pozícióját, azaz a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást másodikként kezdhette meg. Clouvel előnye hat másodperc volt a rajtnál, az egyiptomi Szalma Abdelmakszud pedig három másodperc hátránnyal követte a legjobb magyart. Gulyás 11:52.80 perccel a negyedik időt érte el, és öt másodperccel Clouvel előtt ért célba.

„A technikai számokkal teljesen meg vagyok elégedve, főleg a lövészetemmel, mert szerintem nem volt még ilyen, hogy ne hibáztam volna, de tudtam, hogy erre most szükségem lesz, mert a fizikai számaim még nincsenek a toppon. Az első körben rosszulesett a futás, és el is vagyok szokva ettől a melegtől – értékelt a hazai szövetség honlapján. – Örülök, hogy ilyen összeszedetten tudtam versenyezni. A lovaglásom és a vívásom is nagyon jó volt, innentől majd a fizikai számaimra kell ráfeküdni, hogy mire kezdődnek a kvalifikációs versenyek addigra összeálljon minden.”

Barta a lovaglásban, Bauer a kombinált számban nyújtott kiemelkedőt, előbbi hibátlan teljesítménnyel, utóbbi 11:41.80 perccel zárta másodikként a részversenyt.

ÖTTUSA-VK, KAIRÓ
NŐI VERSENY

1. Gulyás Michelle 1403 pont
2. Elidie Clouvel (francia) 1398 pont
3. Szalma Abdelmakszud (egyiptomi) 1392 pont

14. Barta Luca 1333 pont

17. Bauer Blanka 1295 pont

A férfiak döntőjét délután rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik