Asztalitenisz, Grand Smash: Póta sima győzelemmel mutatkozott be Szingapúrban

Vágólapra másolva!
2023.03.11. 11:00
null
Póta Georgina három sima játszmában jutott tovább az első fordulóból (Fotó: WTT)
A Grand Smash főtáblás küzdelmeinek első napján Póta Georgina meggyőző játékkal lépett túl a hazaiak szabad kártyás indulóján, Vong Hszin-zsun, az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk viszont meccslabdáról kapott ki egy hongkongi, egyiptomi kooperációtól.

Úgy tűnik, a WTT-sorozat csúcseseménye, a Szingapúrban zajló Grand Smash magyar szempontból a meccslabdáról elvesztett mérkőzésekről marad emlékezetes. Így járt még csütörtökön a selejtezőben Majoros Bence, amikor a francia Felix Lebrunnal szemben a döntő játszmában 10:9-es vezetésnél nem tudta lezárni a meccset, s pontosan ez történt magyar idő szerint ma hajnalban az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunkkal.

A párizsi olimpiai részvételt megcélzó duónk a főtáblán mutatkozott be, a 16 közé jutásért a Ho Kvan-kit, Hana Goda hongkongi, egyiptomi kooperáció ellen állt asztalhoz. A tény, hogy a túloldalon nem összeszokott kettős állt, a mieink esélyeit javította, viszont óvatosságra intett, hogy Ho Kvan-kit remek párosjátékos.

Érdekesen kezdődött a találkozó, ugyanis az ellenfél 10:7-es vezetésénél Ecsekiék sorozatban három szettlabdát hárítottak, ezt követően még kettőt, s végül 15:13-ra „ellopták” a játszmát, majd ezzel a lendülettel a második etapot is behúzták. Ekkor úgy tűnt, kézben van a meccs, ám pillanatok alatt 2:2 lett az eredmény, aztán jött az ötödik szett, annak is a hajrájában a 10:9-es magyar előny, ami ugyebár két nappal ezelőtt Majorosnak egyszer már nem hozott szerencsét, s most az Ecseki, Madarász duónak sem: az ellenfél sorozatban három pontot szerezve megnyerte a mérkőzést, s jutott be ezzel a nyolcaddöntőbe.

Hogy azért ne legyen teljesen rossz napunk, arról szerencsére Póta Georgina gondoskodott. A 38 éves magyar játékosnak nem kellett selejtezőt játszania, a világranglistán elfoglalt 65. helyével még éppen becsúszott a főtáblára, ahol az első fordulóban szerencsés sorsolást kapott: a rendező jogán szabad kártyával a főtáblára kerülő világranglista-205. Szingapúri Vong Hszin-zsuval kellett megmérkőznie. A papírforma alapján egyértelműen Póta volt az esélyes, s a kettejük közötti tudásbeli különbség az asztalnál is megmutatkozott. Vong a három szettben mindössze egyszer vezetett, a harmadik játszmában 1:0-ra, ezt leszámítva végig Pótánál volt az előny, s villámgyors összecsapáson sima 3:0-val jutott be a legjobb 32 közé. Ugyanez nem sikerült a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette-nek, a román színekben versenyző 28 éves klasszis pechére már az első körben kifogott egy kínait, a világranglista-3. Vang Ji-ti ellen nem is volt esélye a győzelemre.

Póta nagyon jól játszott, nem forgott veszélyben a győzelme, a vegyes párosunk veresége viszont fájó – értékelt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány. – Ecsekiéknek 2:0-s vezetésnél a harmadik szettben 7:4-es előnyük volt, közel álltak a 3:0-hoz, a végén pedig meccslabdát sem sikerült értékesíteniük. A vereség ellenére jól játszottak, az ellenfél viszont különösebb teher nélkül állt asztalhoz, ami ilyen helyzetben sokat számít.”

Póta számára a folytatás már jóval rázósabbnak ígérkezik, a következő körben ugyanis a világranglista-16. Kínai Csang Zsuj vár rá. Rajta kívül még két párosunk van versenyben, a Szudi Ádám, Ecseki Nándor kettős a szingapúri Beh, Csua duó, a Póta Georgina, Madarász Dóra egység a Puerto Ricó-i Adriana Díaz, Melane Díaz páros ellen lép asztalhoz vasárnap a 16 közé jutásért.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, SZINGAPÚR
NŐI EGYES
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Póta Georgina–Vong Hszin-zsu (szingapúri) 3:0 (6, 8, 5)
Vang Ji-ti (kínai)–Szőcs Bernadette (romániai) 3:0 (8, 9, 12)
VEGYES PÁROS
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Ho Kvan-kit, Goda (hongkongi, egyiptomi)–Ecseki Nándor, Madarász Dóra 3:2 (–13, –9, 8, 6, 10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik