Öttusa: a nullapontos lovaglás után újra csúcsformában Gáll András

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 10:32
null
Még a futás is jólesett a Peridot-kupa döntőjében a meglepetésre győzelmet arató Gáll Andrásnak (Fotó: Földi Imre)
Nullapontos lovaglás miatt elveszítette a válogatott kerettagságot, így két és fél hónapig nem járt edzésre a 19 éves Gáll András. A nyár végén ismét felvette a fonalat, majd vasárnap meglepetésre megnyerte a Peridot-kupát és ezzel az országos bajnokságot is.

 

„Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”   – mondta Gáll András, a Tirion SC 19 éves öttusázója vasárnap az országos bajnokság eredményét is adó Peridot nyílt fedett pályás magyar bajnokság női döntője után, arra utalva, előfordult már pályafutása során, hogy remek pozícióból várta a finálét, aztán mégis betlizett. Ezért óvatosan is állt ahhoz, mi lesz a férfiak versenyének délutáni zárásán, pedig övé lett a legjobb körvívás a mieink közül.

A tavalyi utánpótlás országos bajnokságon a megszokottól eltérően a lovaglás volt a verseny záró száma, amit nagyon elrontott, így pedig hiába vezetett addig, végül a válogatottba sem került be. A négy válogatóversenyből három lovaglóeredményt vesz ugyanis figyelembe Martinek János szövetségi kapitány, azonban tavaly a Peridot-kupán nem jutott döntőbe, így eleve csak három eredménye volt, tehát nem esett ki az ob-n nyújtott teljesítménye. El is kedvetlenedett ettől, némi kihagyás után új lendületet véve azonban parádés teljesítménnyel nyerte meg a szezonnyitó nemzetközi versenyt, s ezzel a felnőtt országos bajnokságot is.

 „Ez annak köszönhető, hogy a nyáron feltöltődtem, kikapcsolódtam. Tavaly a nullapontos lovaglás után nagyon összetörtem, amikor Jani közölte velem, hogy így nem leszek válogatott. Hivatalosan nem vonultam vissza, de úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha kicsit kiszakadok a közegből – tekintett vissza Gáll. – Visszatért a sport iránti szeretetem, csak akkor tapasztalja meg igazán az ember, mit veszít, ha nincs meg a siker lehetősége. Két és fél hónapig nem jártam tréningre, csak a futottam, azt imádom!”     

Nem volt zökkenőmentes a visszarázódása, sérülés és betegség is hátráltatta a fiatal öttusázót, hiába állt tehát munkába már augusztusban, valójában csak novemberben tudta elkezdeni a felkészülést, s a verseny előtti utolsó négy hétben edzett intenzíven. Így is sorra múlta felül egyéni csúcsait a budapesti megméretésen.

„Úgy éreztem magam, mint egy álomban. Úszásban az elődöntőben, majd a döntőben is megjavítottam az eddigi legjobbamat. Ezután a fináléban sem éreztem magam fáradtnak, s az eksztázis kitartott a laser runon is. Tizenegy másodperccel jobb voltam, mint az elődöntőben, ehhez maximális koncentráció kellett. A futás meg… Végig nagyon jólesett, nem erőlködtem, igazi örömversenyzés volt   – gondolt vissza lelkesen a vasárnapi teljesítményére. – Hihetetlen, mire képes az emberi agy, most éreztem igazán, mit jelent az, hogy minden fejben dől el.”     

A meglepetés-győzelmet ünneplő tini szerint az elmúlt időszakban kapott pofonokból nagyon sokat tanult, ami segítette. Ezzel két felnőtt világkupaversenyen indulhat a szezonban, Ankarában és Budapesten is rajthoz állhat. Főleg, hogy végre meglesz az A-kategóriás lovasengedélye, ugyanis Martinek János szövetségi kapitány azzal búcsúzott Gáll Andrástól vasárnap este, hogy hétfőn, negyed nyolckor ismét várja a Nemzeti Lovardában, hogy a döntőben nyújtott hibátlan teljesítménye után még egyszer, egy másik lóval is végigmenjen a pályán. Ezt a két felvételt validálja a Nemzetközi Öttusaszövetség, eddig ugyanis csak az utánpótlásversenyekhez és a világkupaszint alatti felnőtteseményekhez szükséges képesítése volt meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik