Tekvandó: Készen fogok állni az olimpián – Salim Omar Gergely

Vágólapra másolva!
2022.12.12. 16:20
null
Salim Omar Gergely (Fotó: MTK)
Az idén világbajnok és Európa-bajnok Salim Omar Gergely szeretne ott lenni a 2024-es párizsi olimpia tekvandós tornájának augusztus 7-i nyitányán, az 58 kilogrammosok versenyén, de addig is még sok kiemelkedő eredményt akar elérni.



A koreai eredetű küzdősport első magyar világbajnoka – aki edző-édesapjával együtt ingázik Los Angeles és Budapest között – hétfőn beszélt terveiről a magyar fővárosban, a hazai sportági szövetség által rendezett médianapon az MTI-nek.

Salim Gergely – aki saját amerikai klubjában edzi mind a négy tekvandózó gyermekét – elöljáróban kitért arra a gondra, amit az okoz, hogy a két fiú, a 20 éves Sharif és a 19 éves Omar majdnem egyforma magas és ugyanolyan a súlyuk, így nehéz megoldani, hogy ne ugyanabban a kategóriában induljanak.

„Remélem, hogy a jövőben elkerülik egymást, mert Omar még nő, s akkor lehet, hogy felmegy hatvanhárom kilóba, jelenleg mindkettőjük hatvan kiló” – mesélte az édesapa, aki 1995-ben piros-fehér-zöld színekben nyert világbajnoki bronzérmet, és régi vágya teljesült azzal, hogy gyerekei 2019 óta Magyarország képviseletében indulnak a világversenyeken.

A kérdésre, hogy ki tekinthető a Salim család legtehetségesebb sarjának, Omar igen határozottan szögezte le, hogy Kamilah húguk, aki december végén lesz 14 éves, de már három korosztályos Európa-bajnoki címnek is a gazdája.

Hozzátette, szintén nagy tehetség, a legkisebb lánytestvér, Nala, aki nyolcéves, és jövő márciusban indul élete első tekvandóversenyén, a US Openen.

„Mindkét húgunk csinál már olyan dolgokat a küzdőtéren, amilyeneket mi, a fivéreik sem csináltunk ennyi idős korunkban…” – jelentette ki Omar Gergely, aki kitért rá, hogy idén már nincs több verseny, de pihenésre így sem nagyon jut idő.

„Lassan nyakunkon az újabb megméretések, amelyeken olimpiai világranglista-pontokat lehet gyűjteni. Szóval nincs nagyon pihenés, folyamatosan edzésben kell maradni, hiszen már februárban jön egy törökországi viadal, márciusban újabb verseny lesz, májusban következik a világbajnokság, utána két héttel Grand Prix, újabb két hét múlva pedig jön az Európa-bajnokság” – sorolta a közelgő 2023-as állomásokat Salim Omar Gergely, aki 2021-ben a tokiói olimpián ötödik lett 58 kg-ban.

A nagyszerű eredményt 21 évvel nagybátyja, Salim József után érte el, aki a 2000-es sydney-i ötkarikás játékokon végzett ugyanígy, ugyanebben a súlykategóriában. Szintén 2021-ben jött az első Eb-címe, amelyet 2022-ben megvédett, s idén a mexikói vb-n gyűjtötte be a magyar tekvandó históriai aranyérmét az 54 kilósok mezőnyében. A sorozat 2024-ben folytatódhat, ahogyan azt rengetegen várják az ifjú bajnoktól.

„Olimpiai álmok? Természetesen már eszembe jutott, hogy 2024 augusztus hetedikén, reggel indul a selejtező a férfi ötvennyolc kilogrammban, a tekvandósok első versenynapján… De nem szeretek sokat gondolni előre, napról napra készülök, lépésről lépésre haladok, s amikor eljön majd augusztus hetedike a párizsi olimpián, én készen fogok állni” – nyilatkozta a tekvandózó.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik