UFC: „Már nem szeretem annyira” – visszavonult a „Cowboy”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 07:47
null
Filmsztár szeretne lenni a „Cowboy”, Donald Cerrone (Fotó: Getty Images)
A UFC 276-os gáláján a Jim Millertől elszenvedett vereség után bejelentette visszavonulását a 39 éves ketrecharcos, Donald „Cowboy” Cerrone, aki az ESPN szerint még két mérkőzést vív, mielőtt végleg elhagyja az oktagont.

„Már nem szeretem annyira”idézte az ESPN Donald Cerronét.

„Megyek és filmsztár leszek!” – tette hozzá a „Cowboy”, aki az elmúlt években többször belekóstolt a színészi szakmába is.

Cerrone 2007 és 2010 között a WEC (World Extreme Cagefighting) szervezetében vívott több mérkőzést, mielőtt 2010-ben csatlakozott a UFC-hez, amelyben 23 győzelme holtversenyben a második legtöbb a szervezet történetében.

A „Cowboy” ismert volt a „bárkivel bármikor, bárhol” mentalitásáról, s pályája csúcsán az egyik legfoglalkoztatottabb ketrecharcosnak számított. Igaz, a címmeccsek már nem sikerültek neki, hiszen a WEC-ben három, a UFC-ben egy címmérkőzést veszített, 2020-ban pedig kikapott Conor McGregortól is.

Donald Cerrone két szervezetnél megvívott 48 mérkőzéssel fejezi be pályafutását, amely a legtöbb az összes ketrecharcost figyelembe véve, ezalatt pedig 18-szor érdemelte ki a gála legjobb mérkőzésének járó elismerést, amely mutatóban Charles Oliveirával vezet holtversenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik