Tusványos 2022: „Amikor jelentkeztem, hogy kerekesszékben szeretnék vívni, azt hitték, a fejemben is baj van”

BODNÁR ZALÁN (Tusnádfürdő)BODNÁR ZALÁN (Tusnádfürdő)
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 13:57
null
Osváth Richárd (középen) aranyérmet nyerne a párizsi paralimpián (Fotó: Mravik Gusztáv)
Szabó László paralimpiai elnök szerint a fogyatékosok sportjának egyre népszerűbbé válásához nagyon kellettek az olyan személyiségek, mint Osváth Richárd.


A magyar parasportsikerekről beszélgetett Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Osváth Richárd kerekesszékes vívó a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 31. Tusványoson. A Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió sportriporterének moderálása mellett zajló beszélgetésen téma volt egyebek mellett, hogy minek köszönhető a parasport egyre növekvő népszerűsége hazánkban. Ennek kapcsán Szabó László elmondta, hogy a 2012-es paralimpia nagy áttörést hozott azáltal, hogy azóta közvetíti a televízió a játékokat. Ám ez önmagában kevés volna.

„A növekvő népszerűséghez kellettek olyan személyiségek, mint Ricsi: aki értelmes, tud és szeret kommunikálni, szívesen beszél a fogyatékosságról úgy, hogy az nem a szánalmat kelt az emberekben, hanem érdeklődést, felhívja a figyelmet”
– fejtette ki Szabó László.

Osváth Richárd paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kerekesszékes vívó. Már csak az olimpiai aranyérem hiányzik a gyűjteményéből.

„Háromszor vívtam olimpiai döntőt, mind a háromszor ezüstérmes lettem, bízom benne, hogy ha Párizsba sikerül kvótát szereznem, akkor végre aranyat nyerek”
– mondta Osváth Richárd. Erre Szabó László azonnal replikázott: „Mindenki nyugodjon meg, Ricsi Párizsban aranyérmes lesz, ez nem is kérdés!”

Osváth Richárd Szatmárnémetiből származik, ott kezdett el vívni, tíz évig sportolt versenyszerűen, hatszoros országos bajnok volt Romániában. Több térdsérülése volt, hétszer műtötték a sérült lábát, 2008-ban viszont a jobb lába lebénult. Pályafutását több évre abbahagyta, majd úgy döntött, hogy megpróbálkozik a kerekesszékes vívással. Romániában erre nem volt lehetősége.

„Amikor jelentkeztem, hogy kerekesszékben szeretnék vívni, rám néztek, és láttam rajtuk, azt hiszik, nem csak testileg vagyok sérült, a fejemben is lehet valami baj van” – mesélte mosolyogva Osváth Richárd, aki így került Magyarországra, ahol megkapta a támogatást, igaz, eleinte párhuzamosan edzett Szatmárnémetiben és Budapesten.

„Mivel egészségesen egy évtizedet vívtam, azt hittem, hogy a kerekesszékesek között én leszek a király. Aztán az első versenyemen nagyon korán kiestem – ismerte el a parasportoló. – Be kellett látnom, hogy nem volt meg bennem a kellő alázat. Meg kellett tanulni, hogy ez más világ, másféle mozgást és számtalan más készséget, más edzésmódszereket kíván.”

Azóta azonban már olyannyira sikerült alkalmazkodnia, hogy tőrvívóból kardvívóvá képezte át magát, holott az szinte másik sportág.

A parasport hazai növekvő ázsiója ellenére Szabó László elmondta, növelni kell a merítési lehetőséget, nehéz az utánpótlás helyzete. „Mégsem mehetsz oda az utcán egy féllábú emberhez, hogy jöjjön parasportolni” – vázolta fel a helyzet abszurditását Kádár Zoltán.

„Parasportolói elnökként a legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy olyan jogi helyzet keletkezzen Magyarországon, hogy ha például fekszik a nyíregyházi kórházban egy baleset után egy frissen amputált lábú huszonnégy éves fiatalember, akkor mi erről tudjunk, oda tudjunk menni hozzá, esélyt adjunk neki a sportolásra
– fejtette ki Szabó László. – De ez nagyon szenzitív dolog, nagyon vigyázni kell, nehogy pont eltántorítsunk ezzel valakit. Az állampolgári jogok biztosával, emberi jogok szakértőivel is beszéltem már erről, bízom benne, hogy tudunk megoldást találni.”

Abban ugyanakkor a beszélgetés minden résztvevője egyetértett, hogy az, hogy az M4 Sport Rio óta élőben közvetíti a paralimpiát, az Év Sportolója Gálán külön díjazzák a fogyatékos sportolókat és a velük foglalkozó edzőket, illetve a Nemzeti Sport is egyre nagyobb terjedelemben számol be a parasport eseményeiről, nagyban hozzájárul a parasport honi népszerűsödéséhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik