Csupasport: a lovaglás örök szerelem, a futás pedig küldetés

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 19:48
Cseke Lilla, az UltraBalaton győztese ezúttal Varga Szilviával, a CountryMan 50 első helyezettjével beszélgetett, aki óriási szorgalommal, saját edzéstervvel készül, és nagy erősségének tartja, hogy le tudja söpörni a válláról a néha oda ülő kisördögöt is.

Varga Szilvia neve sokaknak ismerős lehet az ultrafutás világából. Gyermekkorában lovagolt, de futni felnőtt fejjel, 40 évesen kezdett. Számára a futás leginkább a szabadságot jelenti, amikor önmagával lehet. De nemcsak önmagáért fut, egy nemes küldetést is vállalt: futónagykövetként daganatos gyermekeket és családjaikat támogató alapítványt képvisel a versenyeken. S hogy mi ösztönzi, hogy újból és újból nekivágjon akár 100-200 kilométernek aszfalton vagy terepen? Erről is mesélt a Csupasportnak, azaz Cseke Lillának, az Ultrabalaton győztesének.Erről is mesélt a Csupasportnak, azaz Cseke Lillának, az Ultrabalaton győztesének.

(Fotó: Csupasport)
(Fotó: Csupasport)


Oldalunkon ezen kívül felelevenítjük a hegymászás hőskorának egyik legnagyobb egyénisége, az osztrák Hermann Buhl történetét, forradalmi sikerét a Nanga Parbaton, és a csúcson hagyott jégcsákányának legendáját.

Bár 1957-ben, harminckét évesen meghalt, az osztrák Hermann Buhlt még ma is az egyik legnagyobb hegymászónak tartják, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a második világháború után az újraszerveződő expedíciók nyolcezresekkel vívott harcának egyik legbravúrosabb mászása fűződik a nevéhez. Forradalmasította a himalájai hegymászást, és már életében ...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik