Birkózó Eb: Nagy Bernadett tussal kikapott az elődöntőben

K. B./K. G.K. B./K. G.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 18:07
null
Nagy Bernadettnek nem jött össze a bravúr (Fotó: Török Attila)
Nem sikerült a bravúr Nagy Bernadettnek a 76 kg-osok elődöntőjében a budapesti birkózó Európa-bajnokságon. A török világ- és Európa-bajnok Yasemin Adar egyetlen kihagyást kihasználva villámgyorsan betusolta a magyar lányt az első menetben, az UTE birkózója így a bronzmeccsen küzdhet meg a csütörtök esti programban a bolgár Marija Orjaskovával.

Nagy Bernadett elődöntője nem úgy sikerült, ahogyan azt tervezte, 1:41 perc alatt tussal kikapott a világ- és négyszeres Európa-bajnok, olimpiai harmadik török Yasemin Adartól. Ezzel az is eldőlt, hogy a csütörtök esti programban a bronzéremért léphet szőnyegre, a bolgár Marija Orjaskova ellen.

„Rossz pillanatban támadtam, és ezt rögtön kontrázta a török, »becsomagolt«. Nem éreztem úgy, hogy ennyivel jobb lenne nálam, örültem volna, ha szorosabb meccset birkózunk egymással. Amiatt persze boldog vagyok, hogy éremért birkózhatok, igyekszem mindent megtenni, hogy dobogóra álljak csütörtökön!” – mondta Nagy Bernadett az elveszített elődöntőt követően.

NAGY BERNADETT: BÁNT A VERESÉG, IGAZÁBÓL MAGAMRA HARAGSZOM

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik