Birkózás: Torba Erik és Takács István is a bronzéremért küzdhet a vb-n

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.09. 17:58
null
Torba Erik a bronzéremért küzdhet vasárnap (Fotó: Árvai Károly – archív)
Torba Erik a legjobb négy között 7:1-re kikapott a grúz Leri Abuladzétől a kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában, míg Takács István a fehérorosz Kiril Maszkevics ellen vesztette el (12:6-ra) a 87 kilogrammosok elődöntőjét az Oslóban zajló birkózó-világbajnokságon. 

Az Eb-ezüstérmes Torba Erik – aki márciusban csak kevéssel maradt le a tokiói olimpiai kvótáról a 60 kilósok között – Leri Abuladzéval küzdött meg a fináléba jutásért a kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában.

Az egy-egy simán és nehezen kivívott sikerrel elődöntős 25 éves magyar meccsének elején az idei Európa-bajnokságon bronzérmes georgiai (grúz) kötöttfogású volt a meggyőzőbb, ő irányított állásból, a bírók pedig ennek megfelelően Torbát intették az első szakasz közepén (0:1).

A magyarnak le kellett hasalnia a szőnyegre Abuladze pedig felülről szépen összefogta és kétszer is meg tudta pörgetni (0:5) Az öt pont tetemes hátránynak tűnt, Torba Eriknek pedig nem maradt más választása, mennie kellett előre.

A második menetben a 25 éves magyar birkózó nagy erőbedobással küzdött és sikerült megintetnie ellenfelét(1:5), de lentről nem tudott akciót csinálni, pörgetéséről Abuladze lefordult, így Torba helyzete az utolsó percre kilátástalanná vált. Ennek ellenére az utolsó másodpercekig küzdött, ám akciót nem tudott csinálni, a végén pedig még a georgiai a hátára ugrott, így 7:1-re győzött.

A 21 éves világbajnoki újonc Takács István a fehérorosz Kiril Maszkeviccsel csapott össze az elődöntőben a kötöttfogásúak 87 kg-os kategóriájában.

Az első másfél percben a felek a szőnyeg közepén küzdöttek állásból, melyben valamivel a fehérorosz volt a meggyőzőbb, így a magyart intették (0:1). Maszkevics ezek után alaposan ráijesztett a magyar táborra, ugyanis rövid előkészítés után kiemelte Takácsot és nagy ívben, öt pontért eldobta (0:6).
A fehérorosz ezután megpróbálta lezárni a meccset és újra bemutatni ugyanazt az akciót, ám ekkor a magyar kötöttfogású birkózó gyönyörűen lejött a dobásról és a hátára érkezett riválisa fölé került. Az eseménysor után Maszkevicsnek ítéltek egy pontot, Módos Péter szövetségi kapitány azonban challenge-et kért, a videózás után pedig Takács kapott két pontot és 6:2-re felzárkózott. Ezt követően ráadásul állásból egy szép karberántás után ki is léptette riválisát a szőnyegről (3:6), így a szünetre belátható távolságon belülre küzdötte magát vissza.

A második szakasz elején Takács István nagyon energikus volt, így az ellenfél meg is kapta intését (4:6), majd lentről a magyar emelni próbált, de Maszkevics ebből visszatámadott, lecsavarta őt, viszont a BHSE sportolója ismét fölé tudott kerülni.

A bírák a jelenetsor közben csakúgy szórták a pontokat, s az eredményjelzőn 8:8 állt, viszont a fehéroroszok videózást kértek, melynek végén mindkét fél két-két pontot kapott, azaz az utolsó alig egy perc 8:6-os fehérorosz vezetéssel indult. Az idő fogyott, Takácsot pedig Módos Péter és edző-édesapja, Takács Ferenc is hajtotta előre, ám nem járt sikerrel, sőt egy dobási kísérletét jó érzékkel megkontrázta a fehérorosz birkózó, aki a hátára került riválisát (6:12) betusolta.

BIRKÓZÁS
Világbajnokság, Oslo
Kötöttfogás 63 kg (Torba Erik), 87 kg (Takács István)

ELŐDÖNTŐK
Leri Abuladze–Torba Erik 7:1
Kiril Maszkevics–Takács István 12:6

KÉSŐBB
Kötöttfogás 60 kg, 97 kg, 130 kg
18.00:döntő(Szőke Alex, 97 kg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik