Költségvetés: az ideihez hasonló összeget kap a sport 2020-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 19:08
Továbbra is fontos feladatnak tartja a kormány a sport és a szabadidős tevékenységek támogatását, amelyre a jövő évi költségvetési javaslatban nagyságrendileg azonos összeget szán, mint az ideiben.

A 2020-as költségvetési törvényjavaslatból – amelyet kedd délután tettek közzé az Országgyűlés honlapján – kiderül, hogy a jövő évi előirányzat a sportra és szabadidős tevékenységekre a központi alrendszer konszolidált funkcionális kiadásai szerint 228 milliárd forint.

A javaslatban a legnagyobb tételt a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása jelenti 22.2 milliárd forinttal.

Versenysportra 9.8 milliárd, a Kemény Ferenc sportlétesítmény-fejlesztési programra 9.6 milliárd, az országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítására, továbbá az MLSZ feladatainak támogatására 9 milliárd forint áll rendelkezésre.

Nagyobb tétel a költségvetésben a Hungaroring Sport Zrt. (14.7 milliárd forint) fejlesztése, valamint a sportakadémiák támogatása (9.8 milliárd).

A Bozsik Stadion fejlesztésére 4.1 milliárd, a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény fenntartásának és üzemeltetésének támogatására 3.3 milliárd, a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására pedig 3.1 milliárd jut.

Az utánpótlás-nevelési feladatokat 2.3 milliárd, a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását 2.4 milliárd, a Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztését 1 milliárd forinttal segíti a büdzsé.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat zárószavazása július 12-én lesz a Parlamentben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik