EJ: Dénes bronzéremért küzdhet a birkózótornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 13:20
null
Dénes Mercédsz (kékben) a bronzért küzdhet (Fotó: MTI)
Az 53 kilogrammban szereplő Dénes Mercédesz csütörtökön megnyerte vigaszági mérkőzését, így este a bronzéremért léphet szőnyegre a minszki Európai Játékok birkózóversenyein. A nap másik négy magyar birkózója egyaránt elveszítette első mérkőzését.

Az érdiek sportolója szerdán magabiztos győzelemmel kezdett, de a nyolc között nem bírt a 2011-ben Európa-bajnok Julija Halvadzsival. Az ukrán viszont később az elődöntőben is megállíthatatlan volt, s ezzel adott még egy esélyt többek között magyar legyőzöttjének is, aki élt a lehetőséggel.

Dénesnek a spanyol Marina Rueda Flores ellen kellett szőnyegre lépnie a vigaszágon, s ő az esélyeknek megfelelően könnyedén verte meg ellenfelét. Az első menet után már 6:0-ra vezetett, majd a pihenőt követően 49 másodperc alatt újabb négy pontot szerzett, így technikai tussal győzött.

A magyar idő szerint 18.00-kor kezdődő döntős programban Dénes Mercédesz az orosz Sztalvira Orsus ellen küzd a harmadik helyért.

A többi magyar birkózó kevés örömöt szerzett az értük szorítóknak. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Németh Zsanett (76 kg) 3:0-ra kapott ki a világbajnoki harmadik észt Epp Mäe-től, s nagyot küzdött Sleisz Gabriella (62 kg) is, ám nem bírt a vb- és Eb-címvédő bolgár Tajbe Juszeinnel (0:6). Galambos Ramóna (57 kg) az azeri Aljona Kolesnikkel meccselt és sima vereséget szenvedett technikai tussal. Utóbbi ezzel ki is esett, mivel legyőzője a következő meccsén kikapott. Németh és Sleisz még reménykedhet a vigaszági folytatásban.

A szabadfogású Szabó Mihály (97 kg) a vigaszágon is technikai tussal kapott ki, ezúttal az észak-macedón színekben versenyző Magomedgadzsi Nurovtól.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik