Világjátékok: még sohasem volt ilyen eredményes a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2017.07.31. 14:16
null
Bóné Zoltán: Különleges teljesítmények állnak az eredmények mögött (Fotó: Vörös Nándor)
Hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyarok a vasárnap befejeződött wroclawi világjátékokon, ezzel minden idők legeredményesebb szereplését érték el a sorozat 36 éves történetében. Magyarország az éremtáblázaton a részt vevő 112 nemzet közül a 11. helyen zárt, az élen Oroszország végzett, megelőzve Németországot és Olaszországot.

 

„Kiemelkedő, korszakváltó esemény volt magyar szempontból a mostani” – értékelt Bóné Zoltán csapatvezető. A Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára hangsúlyozta, az NVESZ év eleji megalakulásának napja óta külön figyelmet fordított a felkészülésre.

„Büszkék vagyunk, hogy minden idők legeredményesebb szereplését tudhatjuk magunk mögött. De hasonlóan örülünk annak is, hogy igazi csapategység alakult ki, az éppen kint tartózkodók minden egyes versenyszámra kilátogattak. Amint egy sportoló túl volt a maga versenyén, már ment is a többieknek szurkolni. Egyöntetű visszajelzés volt, hogy ez nagyon jólesett mindenkinek, és a teljesítményekre is hatással volt.”

A főtitkár szerint fontos része volt a szereplésnek, hogy az állami forrásokat sikerült hatékonyan felhasználni.

„A sportért felelős államtitkárság által biztosított közel százmillió forintból tudtuk támogatni a szükséges felkészüléseket. Ugyanakkor a csapategységhez és a nemzeti büszkeséghez hozzájárulhatott a formaruha is, amelyben talán legelegánsabb csapatként vonultunk fel a megnyitón, és a sportolók örömmel vették fel a Hungary feliratú, szintén egységes sportruházatot is. Ezek is mentális pluszt jelenthetnek, mint ahogyan az is fontos volt, hogy meg tudtuk oldani helyszíni csapatiroda felállítását, valamint egy remek orvosi és média csapat működtetését. Meggyőződésem, hogy mindezekre szükség volt, és a szereplésben is közrejátszottak.”

„A középtávú feladat, hogy a négy év múlva az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokon még sikeresebbek legyünk, emellett azon kell dolgozni, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágak ismertebbek és elismertebbek legyenek” – mondta Bóné Zoltán.

„Különleges teljesítmények állnak az eredmények mögött, a Wroclawban érmet nyert sportolóink a sportáguk világsztárjai. A tizennégy érem megerősítést és támogatást ad a munkánkhoz, és arra buzdít, hogy 2021-ben még több sportágban, még nagyobb létszámú csapatot tudjunk delegálni, és adott esetben akár meg is haladhassuk az itteni eredményeket. A további feladataink közé tartozik, hogy segítsük az olimpiai bemutatkozásra váró, illetve arra esélyes sportágak hazai fejlődését, valamint, hogy a hozzánk tartozó, és sok esetben jelentős tömegbázissal rendelkező sportágak láthatóságát és ismertségét tovább fokozzuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik